A Vezércsel (The Queen's Gambit) a Netflix kétségkívül egyik legjobb közelmúltbeli sorozata. A 2020-as októberi debütálását követően egészen január végéig fent volt a Netflix top 10-es sikerlistáján. Elismertségét a cselekmény szövésén túl a jelmez és a díszlet is jelentősen befolyásolta. Az már csak hab a tortán, hogy Polgár Judit sakknagymester is végignézte a sorozatot és elégedettségének adott hangot.
De vissza a díszletekhez. A sorozatot alapul véve ezúttal az otthon színeváltozásait vizsgáljuk meg, valamint azt, hogy egy lakás hogyan képes hangulatokat, életszakaszokat és lelkiállapotot visszaadni.
A főszereplő Beth Harmon árvaházi évei olyan sivár kulisszák között telnek, hogy azok nem könnyítik meg az édesanyját autóbalesetben elvesztő lány mindennapjait. A nyomasztó kulisszák akkor válnak színesebbé, amikor a sakkzseni 13 évesen nevelőszülőkhöz kerül, a Kentucky állambeli Lexingtonba.
A kertvárosi ingatlan, Beth leendő otthona egy szomorú nő, a gyermekre áhítozó Alma Wheatley álmait testesíti meg a tökéletes kertvárosi életről. Az áhítozás a szépre és a meghittre, ami a házaséletben nem adatik meg neki, a giccsben manifesztálódik. Alma hajszolja a katalógushangulatot, hogy a külvilág számára nett kis otthont tudhasson a magáénak, amivel a szomszédok is elégedettek, de valahogy túlhúzza a dolgot.
Az 50-es évek Amerikájának kispolgári álmai köszönnek vissza az enteriőrben. Szentimentális képek, művirág a virágos tapéta előtt, bojtos függönyök, a berendezéshez színben és formában igazodó outfit. A hangulat annak ellenére nagymamás, hogy az anyuka csupán középkorú.
A szándék ugyan megvan a szépre, de a nagy igyekezetben az egymásra halmozott minták, a színpadszerű függönyök belsőépítészeti sokként hatnak az árvaházból kiszakadó, és ott a szürke és barna árnyalataihoz szokott kislányra.
A különc tervezés Beth hálószobájában is folytatódik, a szoba virágmintákkal, csipkékkel és kockákkal teli, vibráló, az ágy baldachinnal idegennek hat a sakkfenomén kislány számára, akinek belső világával ez a cukormázzal leöntött élettér teljességgel értelmezhetetlen.
Lehetetlen nem észrevenni, hogy a szoba tapétájának rácsos mintázata a csapdába esés érzését erősíti. A vizuális szakadék mélyen tátong mostoha és lánya között, kapcsolatukban a kötődés csak nagy sokára alakul ki, idő kell ahhoz, hogy megértsék egymás lelkét és motivációit.
A mostoha korai halála után Beth úgy dönt, korszerűsíti az otthont. A giccset dobozokba száműzi, letépi a függönyöket, felfrissíti és modernizálja az enteriőrt, ami előrevetíti a lány átalakulását, egyben finoman megágyaz a lányon elhatalmasodó függőségnek és az azzal vívott harcának.
Beth felfrissíti a színeket, geometriai mintákat alkalmaz, de anyja színei is visszaköszönnek benne. A türkizes kék immár a kanapén, a púderszínek a tapétán és a padlón köszönnek vissza.
S hogy mi egy otthon, amikor egy karrier beindul? Szállodai szobák, hotellobbyk, utazás és bőröndből élés, ami életvitelszerűen maga a kényelmetlenség. A pompája ellenére hosszú távon sehogy sem az igazi.
A hotelek szépek, de ridegek vagy, ahogy Charlie is megénekelte: „Ezek csak házak. Az otthon az valami más”, ahova még akkor is jobban esik hazamenni, ha az ágynemű, a lámparnyő huzata és a tapéta összehangolásának görcsös igyekezete némileg zavaróvá teszi az összképet.