Index Vakbarát Hírportál

MC Hawer kilátástalan helyzetben, napról napra él

2021. február 5., péntek 15:50

A kilencvenes évek mulatós sztárja, MC Hawer hét éven át építgette Facebook-oldalát, azonban ismeretlenek feltörték. Másfél millió forintot fektetett bele, mire elérte a közel 70 ezres rajongótáborát. Minden követ próbált megmozgatni, hogy visszakaphassa, azonban nem járt sikerrel – írja az AcNews.

Sajnos az ügyemet lezárták. Nehezen, de sikerült megtudnom, hogyan lehet felvenni velük a kapcsolatot, több héten át leveleztem az üzleti központtal. Elküldtem mindent, amivel igazolni tudom, hogy az én oldalam volt, majd közölték, hogy nem tudnak semmit tenni. Elmondásuk szerint akkor kellett volna szólnom, amikor az oldalt eltulajdonították. Az csak időpocsékolás és időhúzás volt, hogy arra a levélre válaszoltam, amiben arról értesített a rendszer, eltávolítottak az oldalamról. Választ erre nem kaptam, ezért tudtam csak jó egy hét után az illetékes ügyfélszolgálathoz jelezni a történteket. Mindent elveszítettem, amit az oldal felépítésébe befektettem. Úgy hallom, nem én vagyok az első. Én is milliókat veszítettem, ráadásul a budapesti életemet is fel kellett adnom a megélhetésért

– mondta a zenész, majd hozzátette, hogy napról napra élnek.

Kazincbarcikán a harmadából meg tudunk élni, mint a fővárosban. Napról napra meggyötör az a kilátástalanság, ami jelenleg is van az országban. Nem tudjuk, hogy még meddig tarthat, meddig kell még kitartanunk. Így nincs életem, nem merek sehova menni, semmire költeni. Azt sem tudom, hogy egyáltalán kihúzom-e addig, ameddig tart ez a helyzet.

Rovatok