Index Vakbarát Hírportál

Julie Andrews és más sztárok is búcsúztak a színészlegendától

2021. február 6., szombat 14:49

Tegnap megírtuk, hogy 91 éves korában elhunyt Christopher Plummer színészlegenda. A mindig fess és elegáns színész connecticuti otthonában szenderedett jobblétre. A sikert 1965-ben A muzsika hangja című film hozta el számára, amiben lehengerlően alakította a megkeményedett, felesége halála után hét gyermekével egyedül maradt kapitányt.

Filmbéli partnere, Julie Andrews a következő sorokkal búcsúzott kollégájától:

A világ elveszített egy kiváló színészt, én pedig egy nagyra becsült barátot. Kincsként őrzöm a közös munkáink emlékeit és minden vicces pillanatot, amit közösen éltünk át az évek során. Részvétemet küldöm Elaine-nek, a kedves feleségének és lányának, Amandának.

Russell Crowe, akivel A bennfentes és az Egy csodálatos elme című filmekben játszott együtt, több tweetben búcsúzott, ahol Christopher Plummer és Peter Finch színész barátsága kezdetének mókás történetét elevenítette fel. Crowe említést tett arról is, hogy nehezményezte, amikor Plummer nem kapott Oscart A bennfentes című film után, de miután 2012-ben neki ítélték az egyik aranyszobrot, felhívta, és viccesen csak annyit mondott:

Finch és én üdvözlünk a klubban.

Anne Hathaway megható üzenettel köszönt el, Instagram-oldalán osztott meg egy képet Christopher Plummerről, a leírásban szívhez szóló sorai a következők voltak:

Oly kedves voltál velem, mikor együtt dolgoztunk a Nicolas Nickelby alatt. Én 19 voltam, te meg te; ott remegtem a viktoriánus csizmámban, miközben te nyugodt, szilárd, nagylelkű és nagyon-nagyon vicces voltál. Különleges érzés volt, mikor egy évtizeddel később te nyújtottad át nekem az Oscar-díjat. Továbbra is én voltam, aki ott rettegett, de valahogy mégis te tartottál stabilan a hatalmas, meleg, szerető lényeddel.

Miközben a Lear királyt játszottad, a szívem még mindig megdobban, ha eszembe jut, hogyan tudtad megragadni a költészetet, egy élet alakítását idézted a Kezdőkben is. De te már mindezek előtt is egy legenda voltál, ezt pedig sokszor bizonyítottad. Remélem, minden szeretetet éreztél, amit teremtettél.

Nyugodj békében, Christopher Plummer. Imádtam, ahogy éltél és alkottál, mindkettő a végletekig inspirált. Hálás vagyok a közös emlékekért.

A Tőrbe ejtve című filmben Christopher Plummer együtt forgatott Chris Evans színésszel, aki egy közös pillanatát idézte fel vele a Twitteren egy búcsúposztban.

Ez igazán szívszaggató. Milyen hihetetlen veszteség. Nagyon kevés ilyen hosszú és jelentőségteljes karrier létezik. Az egyik kedvenc emlékem, mikor a Tőrbe ejtve alatt ketten játszottunk egy zongorán a Thrombey-házban két jelenet között. Nagyon kedves és nagy tehetségű ember volt.

A Gyűrűk Ura Frodója, Elijah Wood röviden és tömören fejezte ki bánatát a színészlegenda halálhírét követően: „Nagyon szomorú dolog volt értesülni Christopher Plummer haláláról. Micsoda legenda volt!”

Persze az Akadémia sem maradhatott ki a tiszteletadásból, így az Oscar hivatalos Twitter-oldalán búcsúztak a színésztől, aki több mint hatvan évig nyújtott emlékezetes alakításokat.

Christoper Plummer generációkon keresztül bűvölte el a közönséget emlékezetes alakításokkal, kezdve von Trapp kapitánnyal A muzsika hangjából egészen Tőrbe ejtve című film Harlan Thrombey karakteréig. Hatvan éven keresztül dolgozott, 2012-ben pedig megnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Oscar-díjat a Kezdők című filmben nyújtott alakításáért. Hiányozni fog.

 Borítókép: Getty Images Hungary. Fotós: Bettmann

Rovatok