Most lett volna hetvenöt éves Radics Béla, minden idők egyik legjobb magyar gitárosa, a hazai rockzene hajnalának legendás, tragikus sorsú alakja.

Angyalföldön született és élt egész életében. A szakmunkásképző iskolában dízelmotor-szerelőnek tanult, apjával együtt járt dolgozni a hajógyárba, a katonaságot kamaszkori szívideggyulladása következtében úszta meg. Egy tévéműsorban hallotta Bill Haley Rock Around the Clock című számát, és elhatározta, hogy megtanul gitározni. Összespórolta a hangszer árát, még egy tanárhoz is elment, ott azonban egy felirat fogadta:

Rock and rollt ne játsszanak, nem is tanítok.

Magától, magnóról hallgatva tanulta a számokat. Először munkahelye, a Magyar Acélárugyár big bandjében játszott, majd 1964-ben csatlakozott az akkor már ismert Atlantis együtteshez.

A gitáros 1972-ben elfogadta az első magyar hard rock supergroup, a Taurus ajánlatát, ahol a Metróból érkező Brunner Győző dobossal, a Neotonból átigazoló Som Lajos basszusgitárossal és Balázs Fecó billentyűssel játszott együtt. Ilyen erejű zenét hazai előadóktól addig nemigen lehetett hallani, május 1-jei bemutatkozásuk a magyar rockzene legendás pillanata lett.

Abban az évben hatalmas sikert arattak a Kisstadionban a Free együttes előzenekaraként. A közönség nem akarta leengedni őket a színpadról. Nem tervezett show-elemként a fogaival gitározó Radics Béla száját elvágta a húr, s szájából csak úgy ömlött a vér. Rendszeresen játszottak egy dunai hajón, ahol az indulás előtt a rakparton és a Belvárosban

Bélát a pártba, a Taurust a kormányba

jelszavakat skandálta a tömeg.

Ez már sok volt a kultúrpolitika irányítóinak: az együttes nem készíthetett nagylemezt. Mindössze két kislemezük jelenhetett meg, az egyiken Radics legismertebb szerzeményével, a Zöld csillaggal.

A Som Lajos helyére lépő Zoránnal próbálták „szelídíteni” az együttest, de ez már előrevetítette a közelgő véget. Hiába volt kész egy nagylemezre való anyag, a Taurus 1973-ban szétszéledt, hárman közülük Nyugatra mentek bárzenésznek.

Radics visszahúzódott a nyilvánosságtól, a falra akasztotta legendás Gibsonját, gyakorlás helyett az angyalföldi kocsmákban lehetett látni. Zenélt még az Alligátor együttessel (1973), a Nevadával (1974), 1975-ben újjáélesztette a Tűzkereket. 1977-ben a Budai Ifjúsági Parkban egy nosztalgiakoncerten minden reklám nélkül ismét tízezer ember előtt játszhatott. 1978-ban a tévében is felléphetett, de egyre jobban befelé fordult, az alkohol rabja lett.

1982 májusában, már nagyon rossz állapotban fellépett a Budai Ifjúsági Parkban, majd október 18-án, alig 36 évesen halt meg. A Megyeri úti temetőben helyezték örök nyugalomra, sírkövének árát rockzenészek gyűjtötték össze. Sírfelirata így szól:

Minden idők legnagyobb magyar gitárosa. Legyen neki könnyű a föld!

Az elmúlt években CD-n több archív felvétele jelent meg. Életéről, munkásságáról három könyvet is kiadtak. Elveszettnek hitt, bíborszínű Gibson gitárját 2019-ben a Várkert Bazárban, egy ingyenes koncerten mutatták be.