A Mély levegő című regény témája a bántalmazás. Ahogyan erről ír, a szépirodalom nyelvén, azt sejteti, hogy ismeri a bántalmazás természetrajzát.

Úgy fogalmaznék, hogy a regény egyik témája a bántalmazás. Ez társadalmilag fontos téma, a probléma a mindennapok része. Rengeteg ilyen történetet lehet olvasni, de ami a médiában lecsapódik, az általában már csak a jéghegy csúcsa. A bántalmazás nem egyenlő a fizikai erőszakkal, nagyon sokszor láthatatlan. Én is sok bántalmazott nővel beszélgettem, megismerhettem a történetüket. Ehhez képest a regényt nem volt egyszerű megírni. Több évig tartott. Többször nekiültem, ugyanis igyekeztem nyelvileg is pontosan visszaadni azt, amit írni szerettem volna. A történetet különböző változatokban, más és más nézőpontból próbáltam ábrázolni, volt, hogy egy időre félre is tettem. Írtam mást is, novellákat, lényegében stílusgyakorlatokat, amelyek abban segítettek, hogy a regény elkészülhessen.

S ami érdekes, hogy úgy ír a bántalmazásról, hogy inkább annak hatásait bontja ki. Főhőse, Vera mindjárt a regény elején a gyerekekkel együtt hazaköltözik apjához. Vagyis ön nem a bűnöst keresi, s nem is feltétlenül a bántalmazáshoz vezető okok hátterét tárja fel mint detektív, hanem a bántalmazásban rejlő következmények emberi arcát mutatja meg.

Valóban, más talán ott fejezné be ezt a regényt, ahol én elkezdem. De engem sokkal jobban érdekeltek a hatások. Hajlamosak vagyunk ugyanis azt gondolni, hogy Vera élete azzal, hogy hazaköltözik, megoldódik. Miközben ez baromira nincs így. Az életben sem. Vera is, mint a legtöbb nő és anya, úgy képzelte el az életét, hogy férjével együtt öregszik meg. Egymás kezét fogják majd, körülöttük család, dédunokákkal. Ehhez képest minden másként történik. Ahogyan legtöbbször az életben is.

Említette, hogy a bántalmazás jelen van a mindennapokban. Azt lehet tudni, hogy mennyire?

Vannak erre vonatkozó pontos statisztikai adatok is, de aki bántalmazó kapcsolatban él, annak a saját példája a legfájdalmasabb.

Ön mit ért bántalmazáson, az hol kezdődik?

Ez lényegi kérdés. Különbséget kell tenni bántás és bántalmazás között. Sok könyvet, szakkönyvet, beszámolót olvastam erről. Az egészben az a legnehezebb, hogy sokszor azt sem egyszerű megfogalmazni, hogy pontosan mi is történik. Engem most bántanak vagy bántalmaznak? A határok elmosódnak. Ami azonban bizonyos: a bántalmazás szisztematikus, módszeres, hosszan tartó folyamat, amelyben az egyik fél domináns, a másik pedig alárendelt. És ez a leosztás mindig ugyanaz. Miközben az emberek egy jól működő kapcsolatban is bánthatják egymást, mert fáradtak, vagy csak figyelmetlenek, ám ezek a bántások többnyire bocsánatkéréssel, öleléssel érnek véget. Ami azonban egy bántalmazó kapcsolatban biztosan jelen van: az a félelem. A bántalmazott félelemben él. Mert lehet, hogy vannak nyugalmi időszakok, de az áldozat gyomrában ott van a remegés, hogy a bántalmazás újra és újra visszatérhet az életébe.

Egy pofon az már bántalmazás?

Sokat elmond a társadalmunkról, ahogyan a jog, a törvények gyakorlati alkalmazása ehhez a kérdéshez viszonyul. Az eseteket vizsgálva az a kép rajzolódik ki előttünk, hogy egyetlen pofont még nem vesznek annyira komolyan.

Merthogy?

Mondván: ez még a legjobbaknál is előfordulhat.

Ez azért rémisztően hangzik. Egyetlen pofon is komoly lelki sérüléseket okozhat.

Pontosan. Miközben sokan legyintenek, ugyan már, ez csak egy ártatlan pofon volt... De ott vannak a zaklató telefonhívások is. Sok olyan eset van, amikor az áldozatok segítséget kérnek, de az csak lassan, vagy egyáltalán nem érkezik meg. A bántalmazás bizonyítása nem egyszerű, mert legtöbbször szem- és fültanúk nélkül zajlik, sokszor nincs látható jele. És tegyük hozzá, ha van látható jele, akkor is egy hosszú jogi procedúra következik, ahol a bántalmazottnak újra és újra át kell élnie a traumát. És igen, komoly kérdéseket vet fel az is: hol húzódik a határ, amit átlépve már valami zaklatásnak, bántalmazásnak minősül.

Regénybéli főhősét, Verát például az ágyról is lerúgják.

Igen, és ott van az apja nézőpontja, aki azzal próbál érvelni, hogy de hát azért mégse állva rúgtak bele.

Látom, foglalkoztatják az erőszak határhelyzetei.

A határhelyzetek irodalmilag nagyon termékenyek. Az életben meg nagyon nehezek. Az egyik úgy érzi, megalázták, a másik meg azt gondolja, ugyan, csak túl érzékeny vagy. Ha sokan gondolják, hogy túl érzékeny, attól kevésbé fogja magát megalázva érezni?

A Mély levegő ugyanakkor nem tesz kísérletet arra, hogy megmondja, mi volna a megoldás. Sem az erkölcsi, sem a jogi. Miközben a regénybéli cselekmény azért egy tárgyalásba fut, amely ráadásul azt is megmutatja, hogy az áldozat akár még inkább áldozattá válhat.

Nem hiszem, hogy nekem kellene megmondani, mi volna a jó megoldás, engem irodalmi szempontból érdekelt a téma. És igen, ez egy elég bevett fordulat, hogy a bántalmazó önmagát tünteti fel áldozatként.

Regényének egyik legerősebb, mindvégig jelen lévő motívuma az áldozat belső világának, főként tagadásának és vívódásainak ábrázolása. Ilyen például az, amikor Verát szembesítik azzal, hogy de hiszen fojtogatták, ő mégis inkább a függönyt nézi, és arról mereng, hogy azt vajon a nagyanyja vagy a dédanyja horgolta-e. A regény lényegében az eltagadásra, a szégyenérzetre, a megalázottságra épülő egyetlen nagy belső monológ.

A tagadás a gyász – itt most a párkapcsolatra is gondolok – stációi közül a legelső. Nagyon emberi, és ezért nagyon is érthető, hiszen könnyebb tagadni, mint szembenézni a kudarccal, és feltenni olyan nehéz kérdéseket, hogy akkor én most áldozat vagyok? Vera felteszi a kérdést, válaszol, aztán megpróbál továbblépni.

Vera élete változik vagy kiteljesedik? Ez nyilván nézőpont kérdése. De elkezd élni, próbálja megélni vágyait, amiben helyet és szerepet kap a szex és a kábítószer is.

Írás közben több ötletem is volt arra, hogy milyen legyen, milyenné váljon Vera élete, de a függőség megmutatása mindenképpen köztük volt. Mert ez, és látva a bántalmazott nők példáját, beleillik Vera karakterébe, elfojtott vágyainak megélésének megmutatásába. Íróként nagyon foglalkoztat az alkoholizmus témája, és de be tudtam volna hozni a játékfüggőséget is. A pornófüggőség is képbe került, de végül elvetettem, mert annak a nyelvi környezete nem illett a regény világához. Így maradt a szex és a kokain.

Halász Rita tudna bármitől is függővé válni?

Épp mostanában panaszkodtam a férjemnek, hogy túl sokat nyomogatom a telefonomat, a téli szünetben igyekeztem távol tartani magam a közösségi médiától. A sorozatokkal is csínján kell bánnom, ha valami behúz – egyébként kevés az ilyen sorozat –, nehezen tudom abbahagyni.

Vera tehát az a főhős, aki bárki lehetne közülünk?

Bárki talán nem, de hogy az olvasók között is sok érintett lehet, az biztos. Jó volna tudni, hogy akiből végül nem lesz bántalmazott, az hogyan tudja ezt elkerülni, mert ez segíthetne azokon, aki belesodródnak egy bántalmazó kapcsolatba. Ezért is kellene sokat beszélgetni, akár egy regény apropóján is, ahogyan most mi tesszük. Mert könnyen kijelenthetjük, hogy velünk ilyen biztosan nem történik, de mindez könnyebben megtörténhet, mint gondolnánk.

Ahogyan sokan Magyarországon, ön sem hivatásos író. Művészettörténész, jelenleg a Szépművészeti Múzeumban dolgozik. Tudna olyan példát, festményt mondani, amelyen nem a nyers erőszakot, hanem a bántalmazást ábrázolják?

Az az igazság, hogy nem is olyan könnyű. Bezzeg a nyers erőszakról rögtön tudnék hozni ószövetségi és mitológiai példákat. Edgar Degas festménye jut eszembe, amit több címen is ismerünk, az egyik az Erőszak, a másik Interior. Degas nem fogadta el az előbbi címet, a jegyzetfüzeteiből az is kiderül, hogy a kép kapcsán alapvetően az este fényjelenségei izgatták, a lámpafény, a gyertya. A képen egy nőt és egy férfit látunk, a pontos történéseket nem ismerjük, csak következtetni tudunk a jelekből. A nőt a férfinak háttal látjuk, hiányos öltözékben, a férfi az ajtónak támaszkodva szétterpesztett lábbal áll, tartása fölényes, a nőé védekező. A padlón fűző, az asztalon nyitott olló, varródoboz lazacszínű béléssel, a nagyon alapos megfigyelő észrevehet egy halvány vércsíkot a bevetett ágyon. Az egésznek van egy nyomasztó hangulata. A nő és a férfi messze van egymástól, a képkivágat szűk, érezzük, hogy nincs elég tér, nincs hova menekülni, a férfi feje fölött fenyegető az árnyék. Olyan jelenetnek lehetünk itt tanúi, ami mindig zárt ajtó mögött játszódik. Degas mondhat bármit a fényekről, aki ránéz a képre, annak nem a nyugodt szobabelső, ami először beugrik a festmény kapcsán.

Ha már említette a vallási témát, a bántalmazás társadalmi megítélését és helyét mennyiben határozzák meg az olyan mondatok, hogy aki megüti a jobb arcodat, annak tartsd oda a másikat is?! Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ez bárkit feljogosít arra, hogy másokat bántalmazzon, vagy hogy áldozati szerepbe helyezze magát.

Ez Jézus mondata, és valóban, ha a szövegkörnyezetből kiemeljük, akár félreérthető is lehet. Jézus ezek szerint azt akarja, hogy ne álljak ki magamért, hogy legyek áldozat? Biztosan nem. Jézus itt épp a szemet szemért elv ellen szólal fel, ami meghatározta az akkori társadalmi berendezkedést. Egy erőteljes retorikai képpel – Jézus szerette a radikális mondatokat – arra buzdít, hogy ne vigyük tovább a rosszat, ne álljunk bosszút, mert az erőszak erőszakot szül. Egyébként ő maga is kap egy pofont az egyik őrtől, és nem tartja oda az arcát, hogy kérek még egyet. Tárgyilagos és higgadt marad, nem kiált bosszúért, viszont jelzi, hogy az őr hibásan járt el. Óvatosan kell bánnunk azzal, hogy tetszés szerint kiragadunk egy-egy mondatot a Bibliából és a mai társadalomra szó szerint alkalmazzuk, mert az nem mutatja meg a Biblia teljes szellemiségét és komplexitását.

Visszatérve a regényre, amelyik végül is úgy kezdődik, hogy Vera elmenekül a bántalmazó kapcsolatból. Vagyis a regény azt üzeni, hogy ki lehet lépni?

Azt nem tudom, hogy a Mély levegő kinek mit üzen. Én megírtam. Készen van. Azt gondolom, egy jó könyv okosabb, mint a szerzője. Mert gondolhatok bármit, a regény már azé, aki olvassa.