Index Vakbarát Hírportál

Azt mondják, Britney Spears halott, az apja él helyette

2021. február 9., kedd 05:54

Britney Spears, a tinisztárból világmegváltó énekesnővé avanzsált popsztár korunk egyik legmegosztóbb híressége, a celebek celebje, a botrányhősnők botrányhősnője. Valamit azonban sokan nem tudnak róla: közel másfél évtizede nemhogy a karrierjének, de a saját testének sem ura. Az összeesküvés-elméletek szerint már nem is él, vagy ha mégis, akkor a világtól és mindenféle emberi érintkezéstől elzárva fogva tartják. Rajongók milliói állnak ki jogaiért a #FreeBritney mozgalom keretében. A jelenségről pár napja Framing Britney Spears címen a The New York Times készített dokumentumfilmet, amelynek hangvétele viszont teljesen olyan, mintha egy memoár lenne...

Kezdjük egy személyes élménnyel. Jómagam, aki kisiskolásként Britney Spears nevével firkáltam tele a Tinititkok című fekete-lila zsebkönyvet, naponta az MTV Hits előtt ráztam a Womanizerre meg a Toxicra, miközben kirívó hacukákba öltözve imitáltam az énekesnőt. És én, aki nyolcévesen Amy Winehouse mellett az első számú kedvencemnek tekintettem a popsztárt, tisztában vagyok azzal a szomorú ténnyel, hogy akármennyire is szeretném, de Magyarországról aligha tudok segíteni Britneyn. Sőt, félő, hogy az egész világon nincs olyan személy, aki kiszabadíthatná az énekesnőt Jamie karmai közül. 

A kérdés most azért különösen aktuális, mert elkészült a tizenhárom éve az apja gyámsága alatt boldogulni kénytelen sztárról készített megdöbbentő, egyben szívfacsaró film. Ez pedig talán hozzájárulhat ahhoz, hogy Spears egy nap újra a maga ura lehessen. A film archív és 2020-as felvételekből, valamint ügyvédek, menedzserek, rajongók és hozzátartozók interjúiból áll össze. 

A tinédzserek nők akarnak lenni, miközben kislányok

A 17 éves Britney az 1990-es évek végén, a fiúbandák fénykorában énekelte fel magát a toplisták élére. A lányok ekkoriban nem hoztak elég bevételt

– mondja a filmben az egyik interjúalany, Kim Kaiman, a Jive Records egykori marketingigazgatója. A neme és a kora önmagában elég volt ahhoz, hogy minden tekintet Britneyre szegeződjön. Hát még az első dala, a szexuálisan túlfűtött Baby One More Time, amelynek nemcsak a szövege, de a hozzá tartozó videoklip is kiverte az anyukáknál a biztosítékot. Maryland kormányzójának felesége, Kendall Ehrlich leszívesebben – szó szerint – lelőtte volna az ifjú cicababát. 

Annak ellenére, hogy a rajongótábora túlnyomó részét – fiatal korának köszönhetően – kiskamaszok tették ki, nem farmernadrágban, hanem a dekoltázsát kitárva lépett színpadra. 1998-ban, vagyis a Clinton–Lewinsky-szexbotrány kirobbanásának évében Amerika – és a média – úgy beszélt a szexről, mint korábban soha. Britney szexuális kisugárzásával párosuló „Lolita-külseje” már kamaszkorára felülírta a zenei tehetségét. Eközben ő csak szeretett volna csajosan öltözködni...

Nekünk nincsen királyunk, nekünk híres embereink vannak

– hangzik a filmben Wesley Morrisnak, a The New York Times kritikusának helytálló kijelentése. Britney Spears és Justin Timberlake 1999-es kapcsolata új szintre emelte a „sztárom a párom” fogalmát. Az álompár hamar a publikum kedvenc pletykaforrásává vált. Amikor Britney szüzessége volt a téma, az ártatlanságról daloló nő tagadta, hogy lefeküdt volna az énekessel, míg Timberlake állította, hogy megtörtént az aktus. (Valószínűleg az utóbbi sztár mondott igazat.) Aztán szakítottak, a kapcsolat végét pedig Britney „kurvás” külsejével és hajlamával indokolták egyesek.

Britney 18 évesen még úgy nyilatkozott, hogy teljes kontrollja van az élete és a karrierje felett. Ő döntött a koreográfiáról, a háttértáncosok személyéről, a pénzügyeiről és a projektjeiről is. Aztán a 2004-es, Kevin Federlinnel kötött házasságával – pontosabban annak válással végződésével – elindult a tinisztár máig tartó mélyrepülése. 

Nem több, mint a papa malacperselye

A filmben egy paparazzo fotóst is sikerült meginterjúvolni, aki szerint Britney nem utálta a lesifotósokat, csupán néha ellenezte, hogy lesben lekapják őt. Az első, majd egy évre rá a második fia születése után már ellenszenvvel fordult a fotósok felé, egyetlen vágya az volt, hogy a lesifotósok békén hagyják. A világ a privát, családi szférájába akart betekintést nyerni, a túlhajszolt és sokszor csak nyugalomra vágyó Britney fáradtabb pillanatban megörökített fotói pedig felelőtlen anyaként mutatták be őt, így amikor a kisfiával az ölében vezetett, vagy kiejtette a gyereket a kezéből. 

2007-re az idegösszeomlás szélére került: kopaszra nyírta a fejét, egy lesifotós terepjáróját szétverte egy esernyővel, illetve a kamerák elől zokogva menekült, ezek a pillanatok pedig minden rajongóba beleégtek.

2008 januárjában (a válását követően a gyermekeiért harcolva) kórházba került, majd a bíróság eltiltotta őt a kicsiktől. A hónap végén Britney apja, Jamie Spears kérvényezte, hogy a lánya teljes jogú gyámja legyen, vagyis a cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezték az énekesnőt. Ez októberre hivatalossá vált. (Azt a felnőttet, akinek az ügyei – és tulajdonképpen a magánélete – rendezéséhez a mentális zavara következtében hiányzik az önrendelkezési és belátási képessége, a saját és környezetére való tekintettel gondnokság alá helyezik.)

Tömören és röviden: Britney Spears karrierje, magánügyei, tulajdona, vagyona, minden mozdulata – és maga az énekesnő – felett is tizenhárom éve az apja uralkodik. Teszi mindezt úgy, hogy tulajdonképpen nem volt jelen a lánya gyermekkorában.  A 2008-ban forgatott dokumentumfilmjében Britney hangot is adott annak, hogy felügyelet nélkül mennyivel szabadabbnak érezné magát, és mennyire szomorú az új körülmények között. 

#FreeBritney és az Illuminati

Ugorjunk egy évtizedet az időben. Britney 2019 elején apja betegségére hivatkozva lemondta a Las Vegas-i koncertsorozatát, majd áprilisig eltűnt a közösségi médiáról. A 2019-ben lángra lobbanó #FreeBritney mozgalom a két rajongó által működtetett Britney’s Gram podcast eredménye, amikor is egy névtelen ügyvédsegéd betelefonált, és elmondta, hogy az énekesnő hónapok óta, akarata ellenére egy mentális zavarokkal küzdőket kezelő kórházban fekszik, ezért nem tudja senki, mi történt Britneyvel.

A mozgalom célja, hogy végre Britney 2019-ben megfogalmazott kérése és akarata érvényesüljön, a bíróság pedig úgy határozzon, hogy többé ne az édesapja legyen a felügyelője. Aki pedig ilyen kaliberű kérést meg tud fogalmazni, az biztos, hogy tudatában van a saját gondolatainak, vagyis Britney nem elmebeteg, akit irányítani kellene.

A legutóbbi bírósági döntés ismét meghosszabbította Jamie felügyeletét, de egy pénzügyi társfelügyelőt, a Bessemer Trust céget is kinevezték az énekesnő hatvanmillió dollárt érő ingatlanja fölé. 

Számos összeesküvés-elmélet született az elmúlt évtizedben. Sokak szerint a TikTokon és Instagramon megosztott Britney-videók és -fotók rejtett segélykérő üzeneteket tartalmaznak.

Az énekesnő furcsa pózokban áll, zavartnak – bedrogozottnak – tűnik, sőt, néha még olyan elméletek is megjelentek, miszerint a posztok mögött nem is Britney, hanem egy dublőz áll, mert az igazi Britney már rég meghalt.  

  (Borítókép: Britney Spears. Fotó: Michelangelo Di Battista / Sony/ RCA / Getty Images)

Rovatok