Index Vakbarát Hírportál

Két hét alatt két nemzetközi forgatókönyvíró versenyt is megnyert a magyar Peter Noel

2021. február 9., kedd 12:15

A brit The Pinewood Studios Group Lift-Off Global Network néven minden évben több országban is meghirdeti forgatókönyvíró versenyét, Peter Noel erre a megmérettetésre nevezte be The Wardrobe (A szekrény) című forgatókönyvét, amellyel most nyert. A Pinewood Studios Groupban olyan filmeket készítettek eddig, mint a legújabb James Bond, a No Time To Die vagy a Star Wars.

A több ezer jelentkező közül mindössze öt győztest hirdetnek ki országonként, vagyis minden évben öt ember kerülhet be a programba. 2021-ben végre elmondhatom, hogy egyikük én vagyok 

– mondta el az Indexnek Peter Noel.

Ezzel a lehetőséggel forgatókönyve rendezők és producerek sokaságához juthat el. Az öt győztes forgatókönyvet ugyanis nemcsak közösségi platformokon mutatják be, hanem hírlevélben is kiküldik 35 ezer filmesnek, akik új műveikhez szkripteket keresnek. 



A magyar írónak amilyen jól indult a január, ugyanolyan jól is végződött. A hónap végén Black Mo című alkotásáért az Év legjobb forgatókönyve díját kapta meg a Benin City Film Festivalon, egy olyan afrikai filmes versenyen, ahol európai pályázó eddig nem nyert. 

Amikor megírtam ennek a 16 éves fekete rabszolgalánynak a történetét, annyit tudtam, hogy a borzalmak ellenére megrendítő az élete

– mesélte Peter Noel, aki bízott a sikerben, mert már több versenyen is elődöntős volt ez a forgatókönyve. Annyit elárult, hogy máris érdeklődését jelezte egy amerikai producer, aki dolgozott az Oscar-díjas Michael Douglasszel és Diane Keatonnal, illetve Mark Wahlberggel és Pierce Brosnannel is. Négy forgatókönyvét kérte el, és elmondása szerint szeretné íróként ismertté tenni az Egyesült Államokban. 

Peter Noel az első magyar író, aki angol nyelven A kategóriás forgatókönyvíró versenyeken ilyen jelentős helyezéseket ért el. A tavalyi Cinequest versenyen két forgatókönyve, az Artilia és A szekrény is a top 50-be került. De nem csupán forgatókönyvíróként alkot, hanem rendez is. Első nagyjátékfilmje, a 129 című sci-fi utómunkálatai jelenleg is zajlanak. A cselekménye a nyolcvanas évektől 2063-ig ível: a történetben többek közt egy múltban élt zeneszerző és egy jövőben megszökő katona kerül egymással különös összeköttetésbe. A filmben olyan színészek vállalták a főszerepet, mint Kálloy Molnár Péter, Pikali Gerda, Molnár Piroska, Törőcsik Franciska és Szabó Sipos Barnabás.

Rovatok