Index Vakbarát Hírportál

Négymilliós állami támogatással készít filmet az Aranybulláról Rákay Philip

2021. február 11., csütörtök 18:02

Szerzőtársaival filmet ír az Aranybulláról Rákay Philip, Kis-Szabó Márk és Szente Vajk. Ez derül ki a Nemzeti Filmintézet honlapjára a Filmszakmai Döntőbizottság által frissen odaítélt támogatások listájából, amelyet a Telex szúrt ki. Az Aranybullára négymillió forint támogatást kapnak a készítők. 

A támogatott projektek között van egy olyan film forgatókönyve is, amelynek producere Lajos Tamás lesz, rendezője pedig Reg Traviss brit rendező, akit leginkább onnan ismerhet a hazai közönség, hogy Amy Winehouse-szal járt. Az énekesnő exe által rendezett Az őrület című film forgatókönyvének második változatának elkészítését a bizottság 3,5 millió forinttal támogatta.

Rákay Philip a Z+-nál kezdte karrierjét, 2002-ben a Hír TV egyik alapítója volt, és fideszes rendezvények állandó konferansziéja, 2011-től az M-nél dolgozott, mostanában pedig a Megafon Központban mutat példát kormánypárti fiataloknak a közbeszéd alakítására. Szente Vajk színész, rendező, és televízióban is szerepel, például a Honfoglaló és a Magyarország, szeretlek! kvízműsorban. 

Rovatok