Index Vakbarát Hírportál

Több helyszínen zajlik idén az Oscar-gála

2021. február 11., csütörtök 11:36

A hagyományokhoz híven a hollywoodi Dolby Színház lesz a díjátadó műsorának fő színtere, de egyéb helyszínek is bekapcsolódnak majd a közvetítésbe − jelentették be szerdán az Oscar-gála szervezői. 

A pandémia miatt az amerikai filmakadémia korábban április 25-re halasztotta a díjátadó ceremóniát, hogy a közönség részvételével rendezhessék. A műsor pontos terveit később hozzák nyilvánosságra.

A filmakadémia olyan Oscart akar rendezni, amely nem hasonlít a korábbiakhoz, de elsődleges szempontként tekint a közönség és minden résztvevő egészségének megőrzésére és biztonságára

− fogalmazott a testület. Idén Steven Soderbergh tekintélyes rendező-producerre, Stacey Sher producerre és a díjátadókon már nagy tapasztalattal rendelkező Jesse Collinsra bízták a műsort. Azt még nem árulták el, hogy lesz-e házigazdája az idei show-nak. Az Oscar-gálát megelőző

Golden Globe-díjkiosztót február 28-án rendezik meg virtuálisan.

Újdonság, hogy a rendezvényt két helyszínen, Los Angelesben és New Yorkban tartják, a díjazottak a világ több tájáról kapcsolódnak be az adásba. A műsor házigazdájaként New Yorkból Tina Fey, Los Angelesből pedig Amy Poehler jelentkezik be.

Rovatok