Életének 87. évében csütörtökön elhunyt Itamár Jáoz-Keszt magyarországi születésű izraeli költő, a magyar költészet egyik legnagyobb idegen nyelvű antológiájának fordítója.

Itamár Jáoz-Keszt 1934-ben született Szarvason, Keszt Péter néven; családjával 1944-ben Bergen-Belsenbe deportálták. 1951-ben kivándorolt Izraelbe, ahol irodalmat, bibliatudományt és hébert tanult a Tel Aviv-i Egyetemen, majd az Eked kiadót vezette és az azonos című folyóiratot szerkesztette. Költészetén kívül számos prózakötetet, köztük egy önéletrajzi ihletésű trilógiát adott közre – idézi fel Szántó T. Gábor író a Szombat Online által az MTI-hez pénteken eljuttatott megemlékezésében.

A cikk szerint Itamár Jáoz-Keszt a vészkorszak és az alija nyomán sem tudta végleg eltávolítani magától anyanyelvét, ha héberül folytatta is később irodalmi tevékenységét.

Számos kisebb publikáció (köztük egy Radnóti-válogatás, majd A magyarországi zsidó költészet antológiája) után kezdett hozzá a Cvi Haplaot (Csodaszarvas) antológiához, amely Jáoz-Keszt által válogatott, fordított, az Ekednél megjelentetett kétnyelvű (magyar-héber) gyűjteménye a magyar költészetnek Balassi Bálinttól Nemes Nagy Ágnesig. Az első kötet A magyar költészet kincsesháza, a második, Illyés Gyulától Csoóri Sándoron át Kántor Péterig a Mai magyar költők antológiája, a harmadik, a Szól a kakas mártól Székely Magdáig és az izraeli magyar nyelvű költőkig a Zsidó sors a magyar költészetben címet viseli.

Ilyen teljességű válogatás nemigen látott másutt napvilágot a magyar költészetből. Anyanyelve, bár érzelmileg eltávolodott Magyarországról, visszakívánkozott a feledésből, és ő a lehető legkreatívabb módon igyekezett használni tudását. Ha már magyarul írni nem tudott, és nem akart, választott nyelvére ültette át a magyar költészet színe-javát. Kölcsey Himnusza héberül is a megszólalásig követi a magyar hangsúlyt, s a héberbe átszivárgó magyar kifejezések a felejtésre való képtelenség jelképei

– méltatja fordítói életművét Szántó T. Gábor.

Itamár Jáoz-Keszt a magyar irodalomhoz, azon belül is a költészethez kötődött, és sok pályatársat tudhatott barátai között, mint Székely Magdát és Mezei Andrást, Gergely Ágnest vagy Turczi Istvánt. Fordításainak keletkezése idején, a 80-as, 90-es években gyakran járt haza Magyarországra, verseskötetei is megjelentek, kitüntetéssel is elismerték munkáját.

A 80-as években vallásos fordulaton ment át, és a hagyomány elemei, a vallásos önreflexió költészetében is jelentős szerepet kapott. A tesuvá, a visszatérés, az Istenhez való kapcsolódás és ragaszkodás, az Istennel való viaskodás témái gazdagították költészetét, és más versei mellett ezek is hozzáférhetővé váltak magyarul azon költőtársai fordításában, akiket maga is fordított – emlékezik Itamár Jáoz-Kesztre a Szombat Online cikke.

Itamár Jáoz-Keszt a 20. századi magyar költők újhéber nyelvű fordításaiért 2012-ben elnyerte a Magyar PEN Club által alapított Janus Pannonius műfordítói díjat.