Arról már az Index is beszámolt, hogy a karantén miatti könyvtári zárlat rengeteg tanuló és kutató dolgát nehezítette meg. A kézbe vehető és helyben olvasható könyvek helyett (vagy éppenséggel mellett) maradtak a digitális dokumentumok és tudományos(nak gondolt) források.
Ám ezek a virtuális szövegek nem biztos, hogy megbízhatók,
így fejtörést okozhatnak a szakdolgozatírás vagy a kutatómunka esetében. Az ellenőrizetlen online adatbázisokba feltöltött dokumentumok hitelessége erősen megkérdőjelezhető, akárcsak a Wikipédia cikkei (amelynek felületét jóformán egy csecsemő is szerkesztheti).
Az elektronikus könyvtárak esetében azonban joggal hihető, hogy az onnan idézett információk hitelesek. A hitelességi versenyben a könyvtárak azért állnak az élmezőnyben, mert az intézményekkel szemben évszázados a bizalom irántuk.
A könyvtárak feladata az idők kezdete óta a hiteles tudás megőrzése volt.
Ezt ugyan a hagyományos könyvek esetében könnyebb fenntartani, de a könyvtárakba vetett bizalom eredményeképp feltételezhető, hogy a digitális tartalmak esetében is hasonlóan járnak el.
A hitelesség azonban sérülékeny. Elég egyetlen „hamis” dokumentum, és máris oda a nehezen felépített bizalom. Digitális dokumentumot megváltoztatni sajnos könnyű, sokkal egyszerűbb, mint hamisítani egy nyomtatott könyvet. Elég tehát egyetlen rosszindulatú hamisító, aki azt állítja, hogy a hamisított információ hiteles forrásból származik, és máris kész a baj.
Ugyanez a veszély fenyegeti a hírportálokat és a többi, kimondottan a hitelességéből élő információforrást.
Egy információforrás hitelességét tehát érdemes és kell is védeni. Ezt az igényt ismerte fel az Országos Széchényi Könyvtár is, amikor a pár éve zajló, nagyszabású informatikai projektje keretében ezzel a problémakörrel is foglakozott. A nemzeti könyvtár az elmúlt években hatalmas kaliberű informatikai fejlesztésen ment keresztül. Informatikai infrastruktúrája teljesen átalakult, létrejött az ország legnagyobb digitalizálóműhelye, amellyel tíz éven belül a teljes könyvtári állományt digitalizálhatják.
A Loca Credibilia elnevezésű szoftver nem más, mint az internet hiteles helye – utalva a középkori intézményre. A szabadalmaztatott hitelesítési eljárás során rögzítik a könyvtári dokumentumok „digitális ujjlenyomatát”, a letöltött példányokat pedig egyedi azonosítóval látják el.
Ezek segítségével bárki bármikor ellenőrizheti, hogy a dokumentum hiteles-e, azaz megegyezik-e a könyvtári állományban tárolt, a letöltés pillanatában még elérhető tartalommal. A könyvtár így védve van az utólagos hamisítástól, a felhasználó (szakdolgozó, kutató) pontosan és egyértelműen hivatkozhat, hagyatkozhat a letöltött forrásokra.
Az eljárás hasonlít a digitális aláírásra, de jóval több annál. Nemcsak azt igazolja, hogy a letöltött dokumentum hiteles forrásból származik, és a hozzáférés óta nem változott meg, de azt is, hogy megegyezik a mások által szintén letöltött példányokkal (ugyanúgy, ahogy egy nyomtatott könyv vagy folyóiratcikk példányai megegyeznek egymással).
Dr. Sütheő Péter, a fejlesztő cég kutatási igazgatója elmondta, hogy reményeik szerint az Országos Széchényi Könyvtár olvasói hamarosan élvezhetik a szolgáltatást, és annak sincs akadálya, hogy más közgyűjtemények, valamint egyéb, a hitelességüket megőrizni kívánó információforrások, kiadók, hírportálok vagy elektronikus folyóiratok is éljenek ezzel a lehetőséggel – pontosabban szoftverrel.
A végső nyertesek elsősorban a hiteles forrásokra éhes szakdolgozók, kutatók, újságírók és információfogyasztók lesznek.