Index Vakbarát Hírportál

Eke Angéla megharcolt a Domestosért

2021. február 13., szombat 06:05

Eke Angéla színház nélkül is megtalálja önkifejezési formáit. Az elmúlt év számára is hullámzóan alakult, ám rengeteg élménnyel gazdagodott. Ha nem volt programja és célja, kitalált magának egyet. Sokat posztol, Instagram-oldalán mindegyik kép mögött van egy mélyebb gondolat, törekvés a jó felé. De ennyire még ne szaladjunk előre.

A színésznő 2020-as éve kifejezetten erősen indult. Závada Péter írt egy Angéla eddigi életét feldolgozó monodrámát, amiből végül

MEGSZÜLETETT AZ ÉN, IPHIGÉNIA CÍMŰ ELŐADÁS A RADNÓTI TESLA LABORBAN.

Siker lett. Monodrámánál kifejezetten nagy szó, ha telt házas előadásokat produkál, de az Én, Iphigéniára hetekkel az előadások előtt keltek el a jegyek. Aztán jött a járvány, és a kormány március közepén bezáratta a színházakat.

Velem is fordult egyet a világ. Az új élethelyzetből adódóan és az ismeretlentől való félelem miatt előfordult, hogy én is megharcoltam az asszonyokkal a Domestosért a drogériában. Pedig a hétköznapokban egy vidéki vállalkozócsaládtól rendelem a mindenre szuper, környezetkímélő tisztítószereimet. Plusz a karantén alatt arra is volt példa, hogy akkor is sütöttem, több kiló lisztből, mikor nem volt rá szükség. Mondjuk, a nagyobb baj inkább az, hogy mindent meg is ettem

– meséli Angéla, aki ízig-vérig tudatos nő. Látszik rajta, hogy szeret élni, de sosem csak a saját érdekeivel törődik. Ő, ha lehet ilyet mondani, önzetlen hedonista. Mert például

Életszemléletébe szelíden és kedvesen, mesélőként avatja be az embereket.

Nálam a környezettudatosság nem időszakos, mint egy diéta, hanem állandó létforma. Ez kiskorom óta így van, valószínűleg azért, mert sosem volt annyi pénzünk, hogy pazarolhassunk. De eleve logikusabbnak tartom a szemetet szétválogatni vagy nem levenni egy üdítőt a boltban a polcról. Minden baj okozója a kényelem, pedig nem olyan megerőltető beszerezni egy saját kis kulacsot és egy vászontáskát.

A színházak bezárása előtt Angéla több, repertoáron futó előadásban is játszott, mégis szabadúszó színész, így nem tagja egyik színház társulatának sem. Bár személyiségéhez és sokoldalúságához ez az életritmus passzol, a karantén alatt nehezebb helyzetbe került, mint az állandó szerződéssel rendelkező társai, hiszen ő az előadásai után kapja meg a fizetését.

DE MÉG ENNÉL IS NAGYOBB NEHÉZSÉGET OKOZOTT NEKI, HOGY KIÉLHESSE KREATÍV ENERGIÁIT.

Nyáron azonban a Trojka Színházi Társulás alkotócsapatával egy izgalmas kezdeményezésben vett részt. Ez volt a Dekameron 2020, ami a Telekommal karöltve az Indexen valósult meg. Az online előadás különlegességét az adta, hogy a jelenre reflektált, illetve vírusbiztos megoldással játszották: minden színész a saját otthonában, videón keresztül jelentkezett be egy virtuális stúdióba, így jött létre az élő előadás. A produkcióban Eke Angélán kívül többek között Csákányi Eszter, Gryllus Dorka és Kulka János is szerepelt, a színészek a premiert megelőzően három hétig próbáltak.

A nyár végeztével pedig újabb kihívás érkezett: egy tévés szereplés. A Viasat3 anti-social kísérletébe, a Celebcellába kapott meghívást. Ez olyan műsor, ahol ismert emberek költöznek be öt napra egy bekamerázott konténerbe, elszigetelve mindentől és mindenkitől.

Két okból akartam elvállalni. Először is azt éreztem, hogy ez a szegény ember Marina Abramović-i performansza. Magamtól nem tudtam volna megteremteni, hogy öt napig be legyek zárva mindenféle elektronikus eszköz, telefon, óra, napfény, ingerek nélkül. Innen ered a második oka is: azt éreztem, egy ilyen rendhagyó évben érdemes még egy kicsit a lelkem mélyére ásnom, ez pedig remek lehetőséget teremtett erre.

A befelé fordulások után viszont újra korlátozásokat vezettek be az országban, a színházak megint elbúcsúztak a nézőktől. Angéla viszont nem olyan típusú ember, aki sokáig bírja tétlenül. Instagram-oldalán gyönyörű képeket és elgondolkodtató tartalmakat oszt meg követőivel.

Decemberben pedig fogta magát, és hazai tervezők, illetve hírességek bevonásával jótékonysági ruhavásárt indított, amelynek teljes bevételét a Mindenki fogadjon örökbe egy kiskutyát alapítványnak ajánlotta. Az összegyűlt ruhadarabokra Angéla Instagram-oldalán lehetett lecsapni, a budapesti vásárlóknak a Junior Prima díjas színésznő személyesen vitte házhoz az egyedi kincseket.

Azóta messziről tisztelgek minden futárnak. Az összegyűlt pénz, 1,2 millió forint messze felülmúlta a várakozásaimat. Engem ez az összefogás hozott vissza az életbe.

Majd megérkezett a várva várt új év, de a járvány maradt. Angéla közben leforgatott egy videót a táncot szélesebb körben népszerűsíteni kívánó Groove projekttel.

Az igény és a vágy mellé idő társult, így mostanában komolyabban foglalkozik írással. Tavasszal, ha a járványhelyzet is úgy hozza, és Angéla is megfelelőnek találja ezeket az írásokat rá, egy önálló estre is számíthatunk a színésznőtől.

(Borítókép: Panamy)

Rovatok