Index Vakbarát Hírportál

Takács Ákos nagykövetet inspirálják Szoboszlai Dominik sikerei

2021. február 19., péntek 18:01

Takács Ákos „polgári állása szerint” a Red Bull marketingmenedzsere, idén a Highlights of Hungary nagykövete.

Voltunk mi már a díjra jelöltek is a Pilvakerrel 2016-ban, két évvel később kurátor voltam, pedig most egy másik minőségben kerültem kapcsolatba a Highlights of Hungaryvel

– mondja a harminchárom éves fiatalember, akivel rögtön megvan a kapocs, a közös ismerős, Esterházy Mátyás, vagy ahogyan Ákos fogalmaz, „Matyika” személyében. 

Matyikával együtt nőttünk fel, mondhatni, a legjobb barátom. Hatéves korunktól érettségiig párhuzamosan haladt a pályafutásunk, egy suliba jártunk, és neki köszönhetően hat-hét éve testközelből kísérhetem figyelemmel védence, Szoboszlai Dominik karrierjét.

Ákost – aki nagy Guy Ritchie- és Quentin Tarantino-rajongó – kettős értelemben is inspirálta az a tény, hogy bekerült a kezdeményezés nagykövetei közé.

Egyrészt a nagyköveti csapat nem mindegyik tagját ismertem előzőleg, olyan zseniális emberekkel találkozhatok, mint Farkas Richárd séf, akinek a főztjére már nagyon fáj a fogam. Másrészt egészen különleges életutakkal van alkalmam megismerkedni az itteni munkám közben, és szükségképpen kitágul a horizontom, aminek a foglalkozásom gyakorlása közben is nagy hasznát veszem.

Cikkünk tetején – a médialejátszóban – hallgassa meg a Takács Ákossal készült Index-podcastunkat!

Rovatok