Index Vakbarát Hírportál

Testvére próbálta megmenteni az AWS énekesét

2021. február 19., péntek 13:43

Nem csak az öcsém volt, az egyik legjobb barátom is – mondta Siklósi Örs testvére, Máté a Best magazinnak. Az AWS zenekar frontembere, Örs február 5-én hunyt el. A halálhíre az egész zenei szakmát megrázta, a mindössze 29 éves énekes leukémiában szenvedett, szervezete hosszú küzdelem után feladta a harcot.

A bátyja, Máté a Best magazinnak elmondta: bár Örs az utolsó pillanatig harcolt, szerinte sajnos minden fókusz a betegségén volt, nem tudott kikapcsolni, és bár nem adta fel, elfelejtett mosolyogni. 

Rengeteg terve volt, de a betegség kockázatai miatt nem csoda, hogy a dalszövegei, amiket ez idő alatt írt, részben az elmúlásról szólnak. Az elmenetele elmondhatatlan fájdalom, egyetlen vigaszunk, hogy keresztény emberként, hívőként biztosak vagyunk benne, hogy találkozunk

– mondta a magazinnak Örs testvére. Máté öccse betegségéről is beszélt. 

Talán egy szerencsétlen összjáték volt a betegsége, hiszen százból nyolcvanan kigyógyulnak a leukémiából. Az eszünkbe sem jutott, hogy Örs benne lesz a maradék húszban. Júliusban diagnosztizálták nála a betegséget, átesett egy transzplantáción is, a testvérem adott neki sejtet, jobban lett, de állítólag végül az immunrendszere fellázadt a kezelések ellen.

Rovatok