Index Vakbarát Hírportál

Dugóhúzó helyett pengét ragadott a budafoki polihisztor

2021. február 26., péntek 09:11

Attól, hogy valaki fiatal, még nem jelenti azt, hogy az illető ügyetlenül végzi munkáját, vagy hogy a rangsorban mindenképp hátrébb kell állnia, mint az idősebbeknek. Talán éppen e tévhit miatt tombol bizonyítási vágy a mai fiatalokban, akik a jég hátán is megélnek. Ám ami még fontosabb: nem félnek kiállni az igazukért, és nem restek megdolgozni a sikerért. Ilyen „csak azért is” mentalitású fiú Nagy István, a borászból lett borbély is.

A 23 éves Pista – budafoki lakos lévén – kőhajításnyira lakik a Törley Pezsgőpincészettől, a XXII. kerület egyik, ha nem a legjelentősebb vállalkozásától, a honi pezsgőkészítés fellegvárától. És ha a szomszédság nem lenne elég, a ma már borbélyként tevékenykedő fiatal elmondta, a pincészet főnökét is ismerte. 

Mivel a borászatot jól fizető állásnak tartották, sőt a fiú nyolcórás, bejelentett műszakokban dolgozhatott, úgy gondolta, belevág a szakmába: első lépésként elvégezte a Soós István Borászati Technikum és Szakközépiskolát. 

Ahogy meglett az iskola elvégzését igazoló bizonyítványa, már ment is a Törley pezsgőkkel foglalkozó részlegére. Pista öt társával együtt készített borból pezsgőt, majd küldte a terméket a palackozó gépsorra. Nagy sikerrel: az általuk készített Hungaria Rosé Extra Dry aranyérmet nyert a franciaországi versenyen.

Azért volt jó itt dolgozni, mert mindenki elájult, amikor megemlítettem, hogy a Törleyben vagyok állásban. Aztán persze a szakma is szép, nem volt vele semmi problémám.

Mivel borzasztó maximalista és ambiciózus emberként tekint magára, Pista tavaly megelégelte, hogy 22 éves létére – ahogy ő fogalmazott – „nem tart sehol”. Hiányzott neki, hogy továbbfeszegesse a határait, hiszen úgy érezte, a tudása, teljesítménye és ambíciója birtokában többre hivatott. Hát, valahogy így nézett ki Pista borászkarrierje, ami négy évig tartott. 

Egy idő után megunta, hogy sok embernek megvan az a bizonyos rossz szokása, hogy siránkoznak, ahelyett hogy tennének céljaikért. A fiú munka mellett leérettségizett, utána pedig beiratkozott egy borbélyiskolába, hogy aztán új területen próbálhassa ki magát. Megmutatta a környezetének, mire képes az ember, ha hajtja őt a szíve és a lelkesedése. 

Két év és nyolc hónapot húztam le úgy, hogy két műszakban dolgoztam, esténként, munka után pedig iskolába jártam. Nem ismertem lehetetlent. Többre vágytam, és többre vágyom még most is

– mesélte, amikor arról kérdeztük, miért váltott pályát.

Érdekes pályamódosítás a fiatalemberé, hiszen a borászatról köztudott, hogy sokan – afféle divathullám hatására – második szakmaként, amolyan hobbiként tekintenek rá, főfoglalkozásuk mellett válnak borásszá, borszakértővé. Pista éppen ezért nem érezte jól magát a borok birodalmában: kevés fiatal van a szakmán belül. Meg sem fordult a fejében, hogy saját pincészetet nyisson, vagy esetleg külföldre menjen. (Magyarországon mindössze két iskola képez borászokat: a budafoki intézmény mellett még Villányban található hasonló). Úgy gondolja, manapság egyre kevesebb fiatal szeretne borász lenni, inkább a családi bizniszek és az úgynevezett régi motorosok vannak talpon. 

Szeret alkotni, korábban a pezsgőkészítésre is úgy gondolt, mint egy kreatív, alkotó szakmára, nem pedig csak megélhetésre. Borbélyként/férfifodrászként azonban úgy érzi, máris elismerik, amit kreál. Még csak pár hónapja dolgozik a szakmában, de gyorsan halad, hiszen van, aki egyengesse az útját. 

Bármennyire kitartó és szorgalmas legyen is a fiú, a Barber Shop Budapest, az egyik legismertebb hazai borbélyfranchise iskolája adott olyan tudásanyagot és lehetőséget a pályakezdőnek, hogy Pista ne csak elméletben, de gyakorlatban is megvalósíthassa álmait. A fiú főnöke szerint még bizonyítvány sem volt Pista kezében, de a 23 éves tanulót már kihelyezték szakmai gyakorlatra. 

A Camponában levő üzletben biztosítjuk neki a helyszínt, valamint hogy a vendégeken gyakorolhassa a szakmát. Itt ez a budafoki srác, aki fejlődni akart, és aki megtalálta a számításait ezekben a nehéz időkben.

A BSB Akadémián tanult, ahol felkészítették őt a szalonmunkára, technikákat mutattak neki, amelyek segítségével sikeres mesterember válhat belőle, valamint kihelyezték őt a lakhelyéhez közeli üzletbe. A manapság trendi borbélyszakma szerencsére sok lehetőséget tartogat mind Pistának, mind a hozzá hasonlóan kreatív és kibontakozásra vágyó fiataloknak.

Szeretnék kijutni versenyekre, hogy összemérhessem magam más borbélyokkal. Nekem ez nagyon fontos. Ebben a szakmában a legjobbak közé érhetek, ha arra törekszem. Ez a célom.

(Évente megrendezik a Barber Battle elnevezésű versenyt, ahol a tehetségek egyénileg mérhetik össze tudásukat. Nemcsak magyar, hanem nemzetközi versenyek is nyitottak a borbélyok és a fodrászok előtt.)

A koronavírus-járvány okozta szigorításokat az eltökélt fiatal arra használta ki, hogy fejlessze, továbbképezze magát.  A budafoki borbély célja, hogy a közeljövőben oktathasson is. Szeretné elérni a mesterfokozatot, és ott lenni az élvonalban, továbbá szeretne kezdő, fiatal szakmabélieket képezni. (Szakmai példaképére, Földi Gergőre például szívesen hasonlítana.)

(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok