Index Vakbarát Hírportál

Eltemették Szilágyi István özvegyét

2021. február 26., péntek 20:44

Csütörtök délelőtt szűk körben utolsó útjára kísérték a tavaly májusban elhunyt Szilágyi István özvegyét. Ahogyan Jolika néni szerettei fogalmaznak: az özvegy szeretett férje után ment, újra együtt lehetnek a mennyben  írja a Ripost.

Humenyánszky Jolán és férje, Szilágyi István temetése között – utóbbit a gyanú szerint a fia, Péter gyilkolta meg  egy év sem telt el. A temetésen nem lehetett ott Jolika néni unokája, Nándi, aki Brüsszelben él, ám egy szívhez szóló levelet küldött, amelyet felolvastak, ugyanúgy, mint korábban Szilágyi temetésén.

Nagyon sajnálom, hogy nem lehettem ott, de a járvány miatt nem tudtuk megoldani az utazást. Az biztos, ha hazamegyek, az első utam a sírhoz vezet majd és viszek virágot. Mama halálával már egyetlen nagyszülőm sem él, ez pedig nagyon rossz érzés, de a legjobban az bánt, hogy nem tudtunk vele lenni az utolsó óráiban. Tudom, hogy most már együtt vannak fent, és onnan vigyáznak rám, gyertyát gyújtok értük

– idézi a lap.

Rovatok