A pályatárs valóban kiváló gyanúsítottnak tűnt, de a halálos ágyán is tagadta, hogy ő mérgezte volna meg arzénnal Wolfgang Amadeust.
Tán mai napig az egyik legnagyobb és legrégebbi rejtély a Wolfgang Amadeus Mozart életét övező legendák körül a zeneszerző géniusz és kortársa, Antonio Salieri, kapcsolata. Az enigmatikus zűrzavarnak is nevezhető dichotómiát az adja, hogy legtöbbünk még mindig abban a hitben él – és az időközben elhíresült különböző filmes és színpadi adaptációk is erre erősítenek rá –, hogy Salieri gyűlölte Mozartot, féltékeny volt rá egész életében, és nem tudta feldolgozni, hogy míg ő csak egy tehetséges zeneszerző, talentuma Mozart zsenialitása mellett puszta középszernek tűnik. Ez vezetett oda is, hogy végül megmérgezte az irigyelt géniuszt arzénnal.
Erre a kultúrtörténeti tévedésre erősít rá Milos Forman zseniális, nyolc Oscart nyert filmje, az Amadeus is,
amelynek központi alakja szintén nem a négyévesen concertót, hétévesen operát, tizenkét évesen teljes operát szerző Mozart, hanem az egyébként korában népszerű pályatárs, Salieri. Peter Schäffer brit drámaírónak és persze Puskinnak hála, Mozart alakja a drámairodalomban is megjelenik, Amadeus című nagyszerű darabja a tehetség megfoghatatlanságát, különös természetrajzát járja körül. Ám Salieri itt is irigy vetélytársként jelenik meg, ami dramaturgiailag mindenképp hálás; kérdés, mennyi az igazságtartalma.
Színházi és filmes alkotások tehát mind erre erősítenek rá, csakhogy állítólag a valóságban Salieri nemhogy nem gyűlölte Mozartot, sőt valósággal rajongott érte, az pedig végképp nem igaz, hogy ő ölte volna meg. Ugyan a Figaro házasságának bemutatóját megakadályozta, illetve Mozart fia szerint, akit apja halála után megkérdeztek a halál lehetséges okairól, a géniuszt intrikáival mérgezte, ám tettlegesen nem tört az életére.
A családi levelezésből kiderül, hogy Mozart apja, Leopold Mozart volt az, aki riválisnak tekintette Salierit, és tűzzel-vassal irtotta, ahogy mindenkit a fia körül, de maga Mozart nem volt rosszban vele. Ezt talán alátámasztani látszik az a tény, hogy Mozart felesége, Constanze gyermeküket Salierinél taníttatta, márpedig ki taníttatná a gyermekét férje gyilkosával?
Ha pusztán Salieri vallomásait vesszük figyelembe, akkor sem jutunk előbbre, 1824–25-ben ugyanis azt vallotta, ő mérgezte meg Mozartot, de állítólag ekkor már bomlott volt az elméje, és olyan dolgot akart bevallani kortársai szerint, amit nem követett el. Halálos ágyán viszont így fakadt ki:
Halálosan beteg vagyok, ezért aztán becsületszavamra elmondhatom önnek, egy szó sem igaz abból a képtelen pletykából, hogy megmérgeztem volna Mozartot. Nem igaz, rosszindulatú rágalom az egész, mondja meg a világnak, kedves Moscheles
– mondta Beethoven tanítványának.
Az orvosi diagnózis szerint Mozart heveny kásahimlőben hunyt el, ami egyfajta apró vörös himlő, halála után azonban rögtön elkezdtek keringeni a pletykák, amelyek nem természetes végről szóltak, és amelyek középpontjában Salieri állt.
Persze több orvos állított fel diagnózist, és nem mind ugyanazt mondta, illetve a holttestet felpuffadt állapotban találták, ami utalhatott mérgezésre is.
Százszázalékos bizonyosság tehát sajnos a mai napig nincs, a kultúrtörténet pedig nyilván örül mindenféle, szenzációtartalmú új morzsának, legyen az ilyen vagy olyan.
Néhány évvel ezelőtt egy baltimore-i orvoskonferencián Mozart valamennyi tünetét szakértők elé tárták, hogy állapítsák meg a zeneszerző halálának legvalószínűbb okát anélkül, hogy elárulták volna az orvosoknak, kiről is van szó. Egyfajta vakteszt volt tehát.
A legtöbben arra jutottak, hogy a halált reumás láz okozhatta, amely ízületi gyulladással, idegrendszeri problémákkal és szívgyulladással járhat, a mérgezés lehetőségét ugyanakkor elvetették. Ez talán kapaszkodó lehet az igazság kiderítésében.
Öt évvel ezelőtt még egy bizonyítéka került elő annak, hogy Mozart és Salieri, ha baráti viszonyban nem is, művészi kollegiális kapcsolatban álltak. Történt ugyanis, hogy egy német zeneszerző a Cseh Zenei Múzeum online katalógusában böngészett, amikor eddig ismeretlen szerzőségű partitúrára bukkant. A négyperces, csembalóra írt kantáta ugyanis Mozart és Salieri közös műve, és még egy ismeretlen harmadik zeneszerző, bizonyos Cornetti is az alkotók között van. A szövegkönyvíró Lorenzo da Ponte, Mozart több operájának librettistája.
Mozart síremléke a bécsi központi temetőben van Beethoven és Schubert társaságában. Áldozni emlékének itt, a bécsi Mozartmuseumban, Mozart korábbi lakhelyén, vagy a salzburgi Mozart Múzeumban tudunk, na meg művei hallgatásával. Così fan tutte. Tutti.
(Borítókép: Antonio Salieri, Wolfgang Amadeus Mozart. Fotó: Wikipedia)