A meseszerű sztori izgalmas, hiszen volt négy darab állat, amelyek beltenyészettel ugyan, de alig 30 év alatt 100-150 főre tornázták fel a létszámukat. Ha az emberekre leselkedő veszélytől eltekintünk, és a Kolumbiában meglepő módon imádott vízilovak szemszögéből vizsgáljuk a helyzetet, már a beltenyészet ténye is hatalmas probléma, ugyanis az emlősök úgymond „hibás termékként” örökítik tovább a deformált génjeiket. A film nemcsak a vízilovak történetét mutatja be, hanem szakértők segítségével az állatok szaporodásának végére is igyekszik pontot tenni: ez maga a misszió célja.

A víziló Dél-Amerikában életidegen faj, holott tulajdonképpen sokkal jobban megy a soruk, mint őshazájukban, a gyakran szárazság gyötörte Afrikában. Kolumbiában viszont úgy élnek, mint Marci Hevesen, hiszen a sok csapadék, a dús erdők és a bővizű folyók tökéletes élőhelyként szolgálnak ezeknek a hatalmas, mégis rendkívül gyors és atletikus állatoknak.

Sőt, Kolumbiában természetes ellensége sincs a vízilovaknak, míg Afrikában azért az oroszlánok gyakran tizedelik ezeket a monstrumokat. És itt van a kutya elásva: nem csak a környezetük, ők maguk is „túlburjánoztak”. Egy nőstény termékeny évei alatt akár 10 vízilóbébinek is életet adhat, dupla annyi kicsi születik hát Kolumbiában, mint több ezer kilométerrel arrébb. Ez teszi hát a vízilovat a világ legnagyobb invazív állatfajává. 

Escobar idejében a négy háziállat elkerített területen, tökéletes békességben élt, a drogbáró gondozói etették és kényeztették őket. Miután azonban a gazdájuk meghalt, az állatok szétszéledtek, és bár az Hacienda környékén ma is több mint 30 állat él, már a környező településekre is bemerészkedtek. Mondhatni hát, hogy nyugodtabb volt a kolumbiaiak élete régen, igaz, hogy a kokaintól félni kellett, de a vízilovaktól még nem....

Érdekesség, hogy ahelyett, hogy kilőnék őket, a kósza vízilovakat tilos megölni, így tehát nincs mit tenni, az állatok bármikor rátámadhatnak a falvak lakóira. Pláne úgy, hogy manapság egyre többen vásárolnak vízilovakat. Az 51 perces, számos helyi lakost is megszólaltató filmből kiderül, hogy egy helyi földműves szerint a feketepiacon 300 dollárért árulják az állatokat. Egy El Chamizo nevű helyen ma is két bika él illegálisan.

Egyetlen megoldás maradt az állatok megfékezésére, méghozzá a sterilizálás. Egy helyi állatorvos, Gina Paola Serna Trujillo és maroknyi csapata minden erejükkel azon vannak, hogy minél több (lehetőleg az összes) vízilovat szaporodásképtelenné tegyék. Kegyetlennek hangzik, de még mindig kegyesebb, mint ha lelőnék őket. A filmben látható, ahogy a stábbal közösen csapdát állítanak az állatoknak. Egy anyát és kölykét sikerül is elfogni, ám az ifjabb vízilótehén műtétje hét órát vesz igénybe, a mama operációjára pedig nem jut idő. 

Az idővel azonban így is versenyt futnak, hiszen a fiatalabb állatnak minél hamarabb lábra kell állnia, hogy a súlya ne tegyen kárt a végtagjaiban (ami halállal is végződhet). A csapat teherautója ellenséges, gerillákkal teli területen száguld az állatkert felé, hiszen minden perc számít.  Ekkor majdnem tragédia történik, az autó dugóba kerül. Órák után szabadulnak a kocsisor fogságából, és az is csak úgy sikerül, hogy a belevaló állatorvosnő szövetkezik a fegyveres útonállókkal: nincs mese, ez itt Kolumbia legjava.  Végül az állat épségben eljut a rezervátumba, ahol egy másik sorstársa üdvözli őt. A csapat belátja, hogy egymaguk nem tudnak megbirkózni egy ekkora feladattal, a maradék hatvan-hetven ivarérett állat kasztrálásához – és a probléma megoldásához – országos szintű segítségre lenne szükségük. 

Ha Dél-Amerikában nem sikerül gátat szabni a vízilovak túlszaporodásának, akkor bármelyik pillanatban tragédia történhet. Habár Kolumbiában még egyetlen halálos vízilótámadást sem jegyeztek fel, nem valószínű, hogy bárki is rajongana az ötletért, hogy egy csonttörő fogakkal felszerelt gigantikus állkapocs fogságában végezze. 

(Borítókép: Pablo Escobar képe látható 2017. december 6-án Kolumbiában. Fotó: Jan Sochor / Getty Images)