Egy ideje van már színházak éjszakája, múzeumok éjszakája, tudomány éjszakája, tavalytól pedig már futball éjszakája is. A sort a végtelenségig folytathatnánk.
Most viszont eszébe jutott itt az ötletgazdáknak egy voltaképp teljesen kézenfekvő dolog: a Nők Éjszakája.
És kézenfekvő volt az eseményt nőnapra tenni, erre a szép tavaszi napra, illetve az azt megelőző éjszakára, ahogy kézenfekvő valamiféle új asszociációkat is adni neki, túl a szocializmusban gyökerező, vörös szegfűs-aprósüteményes-rostos üdítős feelingen, elvtársnők, zúg a traktor, szánt az eke, kislány, maga is guvátis, de azért menjen a háztartás is, meg el kell vinni a gyereket zongorára meg angolra, ha lehet, tűsarkúban, éljenek a lányok, asszonyok, az erősebbik gyengébb nem, dukál a virág március nyolcadikán, s persze dolgozzatok is, és keressetek pénzt, de ne többet, mint mi, mert akkor oda az önbecsülésünk, és legyetek sikeresek is, de ne nagyon, mert akkor is oda. És azért persze ha olykor-olykor szemet vetünk rátok, álljatok készen, és hunyjatok szemet az efféle apróságok felett.
Na ezt a fajta híradós nőnapfílinget épp itt volt az ideje megreformálni, Bihar Kriszta marketingszakember, alapító ötletgazda ezt próbálta most a Nők Éjszakájával tenni, jelen viszonyok közt az online térben.
Ma már más a merítés, más a hívószó. Leráztuk az igát, túl vagyunk a metoo-n is, lassan már a keresetünk is ugyanannyi, ideje tehát önmagunkkal foglalkozni. Szeretem azt, aki vagyok, ez az első Nők Éjszakája hívószava, s hát mi lehet ennél fontosabb?
Oscar Wilde szerint megszeretni önmagunkat egy életre szóló románc kezdete, és ez nem is női mottó, éppúgy Igaz a férfiakra is.
Mennyivel könnyebb lenne a világ, ha legalább önmagát mindenki szeretné, mert a legveszélyesebbek azok, akik valamilyen ősi, atavisztikus vagy szocializációs ok miatt erre képtelenek.
És hát van itt minden, mi szem-szájnak, szellemnek s altestnek ingere, különböző női filmek Özpetektől Almodóvarig, Fb-live beszélgetés Horváth Lili színésznővel, de mindenféle segítő-kalauzoló ember is: traumatanár, tudatosintimitás-szakértő, szexuálistrauma- és gyászspecialista és a kedvencem, az orgazmus coach. Ebből kettő is van a Nők Éjszakáján, úgy látszik, van rá igény.
Az önsegítés, akárcsak a glutén- és laktózmentes életmód, mára komoly iparággá vált, igaz, csak az válhat azzá, amire valós a piaci igény. De ahogy változik a társadalom, a családmodellek, a tanulási, munkavállalási és gyermekvállalási szokások, óhatatlanul változnak a párkapcsolatok és a nemi szerepek is, már ha ez utóbbi nem minősül egyáltalán szitokszónak, mert nyilván a társadalmi nem szerepeit értjük alatta, amelyek pedig mára haladó társadalmakban értelmezhetetlenek, merthogy szabadon játszhatóak és szabadon kivitelezhetőek.
Szóval a Nők Éjszakáján törődhetünk testünkkel, lelkünkkel, szellemünkkel, választhatunk személyiségünknek megfelelő önismeretei módszert, hisz mindenfajta magunkra tekintés és önreflexió a teljességhez vihet közelebb. Külön slágerprogramnak ígérkezik a március 7-én 11 órakor kezdődő, Mikor kezdtek a nők fűző nélkül sétálni Budapesten? című séta, mely voltaképp egy szecessziós jövés-menés kanyargós indákkal, üvegvitrines portálokkal és Zsolnay kerámiákkal, látványos nagyáruházakkal és rendre-másra nyíló bazárokkal.
A sétán részt vevők megtudhatják, mikor dobta le a fűzőt a Centrál Kávéház legismertebb női törzsvendége,
ki találta ki az árcédulát, véget vetve ezzel a piacos alkudozásnak, és melyik divatlapban jelent meg először, hogy Párizs és Róma után Budapest számít a kontinens harmadik divatközpontjának.
És ha már online, miért ne menne a Nők Éjszakája egészen Washingtonig, méghozzá a Nők a Művészetben Nemzeti Múzeumig (National Museum of Women in the Arts), merthogy arrafelé még ilyen is létezik, ezer női művész által jegyzett mintegy 5500 képzőművészeti és irodalmi alkotással.
S ha a rendezvény sikeres, márpedig miért ne lenne az, jövőre jöhet a férfiak éjszakája. Javasoljuk ugyanazt a szlogent: szeretem azt, aki vagyok. Nem koppintás.
Na de most sajnos mennem kell: senki nem fog helyettem se mosogatni, se porszívózni.
(Borítókép: Egy férfi meghúzza felesége fűzőjét. Fotó: Bettmann Ügynökség / Getty Images)