Évtizedek óta a rádiós pályán van, de nem mindenki tudja, miként indult a karrierje?

1986-ban a Danubius elindította az első nyári adását, német nyelven, ami egy turisztikai műsor volt. Műsorvezetőket kerestek, engem pedig behívtak, hogy mondjak fel egy oldalnyi szöveget. Akkor még Berlinben laktam, de elmentem, felmondtam, majd pár héttel később szóltak, hogy menjek dolgozni. Én borzalmasnak ítéltem meg az első szereplésemet, mondtam is, hogy ennyi, viszlát. Ők azonban elégedettek voltak. 1988-tól vált magyarrá a Danubius, én pedig végül maradtam.

Mi kell ahhoz, hogy valakire azt mondhassuk: igen, ő egy kimagasló rádiós tehetség?

Alapvetően nagyon kevés jó rádiós van. Nekem is hosszú időbe telt, mire nem másoltam másokat, hanem megtaláltam a saját stílusom. Ez a műfajtól is függ. A rádiózásban a reggeli műsor a prime time, amit a legtöbben hallgatnak. Nagyon jó story telling kell hozzá, azaz fontos, hogy amiről beszélsz, az az emberek agyában képszerűen megjelenjen, mint egy mozifilm. Én baromira izgalmasnak tartom a többszereplős rádióműsort, ehhez nagyon jó kommunikációs érzék kell, és jól kell tudni kérdezni is. Fontos a ritmusérzék, és érezni kell például, hogy mikor hagysz csendet egy-egy beszélgetésben.

Számos rádiónál megfordult már karrierje során, de hol érezte magát eddig a legjobban?

A Sláger Rádió volt a legideálisabb munkahelyem eddig. Egy amerikai médiavállalkozás vette kézbe, amely új szereplő volt a piacon. Nagyon jól nyúltak a rádióhoz, rengeteg tapasztalatuk volt. Eközben a Danubiusnál diktátum volt: megjelent egy ír vezető, és gyakorlatilag egy sablonrádiót csináltak, ugyanúgy, ahogy Nagy-Britanniában. Innen egy év után távoztam is, kicsit menekültem, de a Slágertől is nagyon csábítottak. A show-t rám építették, amihez hozzátették a szakmai profizmusukat, de nagyfokú szabadságot adtak.

Mielőtt a Bochkor elindult, rendes team buildingeket tartottunk nálam, hogy összecsiszolódjunk. Sok energiát ölünk bele a műsor után is, például a témakeresésbe, ettől is vagyunk sikeresek. Nagyon jó szerkesztőink vannak, például Háder Gyuri, akinek remek érzéke van a szakmához. Politikai nyomás szerencsére nincs rajtunk, az úgy nem is működne.

A Bochkor előtt a Music FM reggeli műsorát István Danival vezették közösen. A rádió megszűnése óta eltelt két év, így adta volna magát, hogy újra együtt dolgozzanak.

István Danit próbáltam visszacsábítani, ő volt az első gondolatunk. Volt ráutaló magatartása, hogy visszajönne, de mikor élesedett a helyzet, akkor kihátrált, mondván, nincs kedve korán kelni, ő tök jól érzi magát a Manna FM-nél a délutáni sávban. Ott álltunk, hogy lassan, egészen pontosan augusztus végén már műsort kell csinálni, de még kellene egy alapember. Ekkor jött szóba Lovász Laci, aki az én ötletem volt. Danira nem haragszom, talán csak azért, mert rosszul kommunikálta az egészet. Úgy érzem, hogy jobban is jöttünk ki ebből a helyzetből a Lacival, ő az ideális ember. Nagyon nagy munkabírása van, és jól áll neki az untermann szerep, tájékozott és jó a humora is.

Hogyan látja a magyar rádiózás jövőjét?

Rádiózás mindig lesz Magyarországon, mert az embereknek mindig lesz igényük a reggeli műsorokra. Itthon kicsi a piac, sok függ majd a hirdetőktől, hogy merrefelé megy el a platform, de a reggeli rádiózást nem féltem. Húsz éve felhőtlenebb, lazább, kötetlenebb volt rádiózni. Aki akkor dolgozott, most könnyebben érvényesül. Én is máshogy rádiózom, alkalmazkodni kell a hallgatókhoz és a piaci versenyhez.

Kérdés sem férhet hozzá, hogy a magyar rádiózás megkerülhetetlen alakja. Van még szakmailag feljebb?

Mindent megnyertem, megkaptam és elértem, amit a rádiózás hazai piacán lehetséges. Azonban nem lógatom a lábam. Ha megnézem, Amerikában ott van Howard Stern, aki egy igazi rádiós legenda. Régen polgárpukkasztó volt, de most már a reggeli műsorában mélyinterjúkat készít. Itthon erre nincs lehetőség. Sorra adják át nála egymásnak a kilincset a hollywoodi sztárok, remekül tud kérdezni, mélyrehatóan, érdekesen. El tudom képzelni, hogy a szakmai pályám ilyen irányba menjen, de erre a magyar piac még nincs kész.

Kivel gyűlt meg a legtöbb baja a rádiós karrierje alatt?

Talán Boros Lajossal volt a legnehezebb, a legbonyolultabb, de ugyanakkor jó is. Vele dolgoztam a legtöbbet, de állandóan ütköztünk. Szerencsére jól van, de nagyon hiányzik neki az elfoglaltság. Azt kellett mindig megvívnunk egymással, hogy ki az, aki a döntéseket meghozza. Mi egyenrangúként indultunk a Bumerángnál, de a közepétől én vettem kézbe a szerepet. Erre féltékeny volt. Más generáció voltunk, felém nagyobb volt a médiaérdeklődés. A vége felé azt éreztem a Neo FM-nél, hogy belefáradt ebbe az egészbe. Csináltunk is neki egy búcsúturnét, majd aztán jött a Neo megszűnése.

Az 56. életévét tapossa, több mint három évtizedes rádiós múlttal a háta mögött. Foglalkoztatja a visszavonulás gondolata?

A rádiózás szerintem kortalan. Minden attól függ, hogy a személyiségem meddig lesz érdekes, nem válik-e elavulttá. Az amerikai rádiózásban és a tévézésben az 50-esek és a 60-asok rengetegen vannak. Úttörő voltam ebben a műfajban itthon, minden attól függ, hol találom meg magam, tudunk-e piacvezető műsort készíteni. Ha netán befejezném, nem tudom, mivel foglalkoznék. Az biztos, hogy nem tudnék otthon ülni. Bármit el tudok képzelni. Nagykövetnek, vállalkozónak is elmennék, vagy menedzsernek, hiszen rengeteg kötődésem van a zenei szakmához.

A múltban több konfliktusa is adódott Sebestyén Balázzsal, aki most a Rádió 1-en vezet műsort. Milyen most önök közt a viszony?

Balázsékkal van egy megállapodásunk, hogy nem beszélünk egymásról, ezt én is megfogadtam. Általában ők voltak a beszóló felek, de volt, hogy én is odaszóltam, annak is nagy visszhangja lett. Dolgozunk szépen egymás mellett, és végezzük a munkánkat.

A rádiózás mellett a televíziózásban is érdekelt, a #Bochkor pedig jó számokat produkál az ATV-n. 

Ennyi ideig még sosem dolgoztam televíziónál, mint az ATV-n a #Bochkornál, hisz már a negyedik évadon is túl vagyunk. Annak idején rám bízták az egészet, ami elsőre furcsa is volt, hiszen nem volt kidolgozva. Talán a sikerességét, az egyediségét az adja, hogy nem a vendégekről beszélünk, hanem olyan témákról, amit ők is látnak és olvasnak, kvázi hozzászólnak. Sokkal inkább betekintést lehet nyerni ezáltal a véleményükbe, kötetlenné, lazává válik az egész. Rendkívül élvezem csinálni, laza a műsor, a sikert pedig a számok is bizonyítják.

Sokszor megkapja, hogy provokatív, szexista, tiszteletlen a nőkkel szemben. Mi áll emögött?

Az, hogy imádok provokálni. Aki ismer, az tudja, hogy sem szexista, sem nőgyűlölő nem vagyok. Egyfajta szerepet öltök, és tükröt állítok a társadalom elé, ez nem az én véleményem. Azt szeretem, ha érzelmeket gerjesztek. Sokan szeretnek, sokan nem szeretnek, de ez ettől lesz jó. Ezt a sajtó generálja, kiragadott egy-egy dolgot a kontextusból. A közösségi médiában sem vagyok fent, pont ezért, nem látom hasznát. Rengetegen függenek tőle, én ebbe nem akarok beleesni. A véleményemet a rádióban el tudom mondani, nekem ez pont elég.

A koronavírust ön sem úszta meg, de már a második hullám ideje alatt átesett rajta. Mi a véleménye a vakcinákról?

Szerencsére a koronavíruson enyhe tünetekkel estem át. Ugyanakkor így 56 évesen, mikor megjött az eredmény, hogy pozitív, akkor egy pillanatra ledöbbentem. Mi van, ha két hét múlva meghalok?! Ez egy baromira rossz érzés volt. Állandó izgalom volt bennem, de szerencsére átvészeltem. Az oltásokkal szemben nincsenek fenntartásaim. Egy szempont fontos: olyat kapjak, hogy ha kinyitják a határokat, akkor azt bárhol elfogadják. Szeretnék utazni, ez most nekem abszolút szempont, és nem az, hogy nem bízom az orosz vagy a kínai vakcinában.

Köztudott, hogy a gasztronómia nagy szerelmese. 

Nem sok szabadidőm van, de nagyon szeretek főzni. 18 éves koromban kezdtem el körülbelül kísérletezni. Csomó olyan kaja volt, amit nem lehetett itthon kapni, például az olasz tészták. Vagy volt, hogy a 90-es években hazahoztam Monte-Carlóból egy egész lazacot. Rengeteget utaztam, sok mindent megkóstoltam, és rájöttem, hogy a gasztronómia egy baromi jó dolog. A lányommal is sokat főzünk. Két közös kajánk van: egy ravioli és egy pizza, amihez mi csináljuk a tésztát.

(Borítókép: Bochkor Gábor. Fotó: Retro Rádió)