Index Vakbarát Hírportál

Kihirdették az ország legjobb mesemondóit

2021. március 12., péntek 15:29 | aznap frissítve

Győztest hirdettek a Naszreddin Hodzsa meséi elnevezésű országos videós mesemondó versenyen. A sorozatos forgalmazó KEDD animációs stúdió 7–18 éves diákok számára írta ki a versenyt, miután a széria néhány hónapja debütált annak YouTube-csatornáján.

A gyerekek azt kapták feladatként, hogy olvassák fel vagy mondják el az agyafúrt török bölcs valamelyik történetét, vagy válasszák ki a sorozat egyik részét, és annak a szövegét vegyék videóra. 

A versenyre 223 gyermek jelentkezett: Mályinka, Kaposmérő, Komád, Tiszapüspök, Murakeresztúr és Üllő diákjai is kamerát ragadtak. Összesen 66 településről, több mint 85 iskolából küldtek be mesemondó videót.

A verseny több száz mesekedvelő, kreatív szellemű diák, pedagógus, valamint segítőkész szülő összefogásával valósult meg. Minden résztvevő hatalmas lelkesedéssel látott hozzá a kisfilmek elkészítéséhez.

Nagyszerű lehetőség volt ez azoknak a gyerekeknek, akik még nem próbálták ki magukat hasonló versenyen. Megszokott környezetben mondhatták el a mesét, így nem stresszeltek a hibázás miatt, és a videót többször is fel lehetett venni, ha elakadtak

– nyilatkozta a KEDD-nek az egyik szülő.

A KEDD stúdió meghatottan hallgatta a kis elsősöket, akik még csak most tanultak meg olvasni, de már egy ilyen kaliberű versenyen mérték össze tudásukat. A szórakoztató előadásokon jókat lehetett mulatni. 

Nyíregyházi és kiszombori diák lett a két győztes

A nyertest közönségszavazás alapján hirdették ki. A mesékre a YouTube-on lehetett voksolni. A verseny olyan sikeres volt, hogy több mint harmincezren tekintették meg a videókat. 

A 6–11 évesek kategóriájában egy hétéves kislány, a nyíregyházi Orosz Franciska diadalmaskodott, aki 666 szavazatot kapott. Ő Az illat ára című mesét olvasta fel.

Franciskát osztályfőnöke értesítette a versenyről. Mivel szépen olvas, ezért rögtön kedvet kapott a megmérettetéshez. Bátyja szintén szép sikereket ért el mese- és versmondó versenyeken, és az ő nyomdokaiba szeretne lépni

– árulta el a stúdiónak a kislány édesapja, Orosz Róbert.

A 12–18 évesek kategóriájában a kiszombori, 13 éves Kecskeméti Bence Odin lett a közönség kedvence. A fiú Az a bolondos szamár és Az agyafúrt macska című meséket adta elő. A fiatalember összesen 1027 szavazatot kapott. 

Bence mindig is szeretetett szerepelni, valamint a színházak világa is érdekli, a verseny ezért megmutatkozási lehetőséget és élményt jelentett számára.

A felhívásra azért is jelentkeztem, mert a sorozat mesélője, Berecz András a kedvenc mesemondóm, rengeteget lehet tőle tanulni

– mondta el a KEDD-nek.

Rovatok