Index Vakbarát Hírportál

Az idegeskedés tipikusan magyar dolog

2021. március 14., vasárnap 14:50

Márkó és Barna Síkideg címmel új podcast indul az Indexen. A hetente jelentkező műsorban Linczényi Márkó és Turai Barnabás szereplésével közösen idegeskedhetjük magunkat síkre olyan, mindenkinek ismerős élethelyzeteken, mint a belvárosi parkolás, a hivatali ügyintézés vagy a tipikus segítségkérő Facebook-posztok.

„Az idegeskedés tipikusan magyar dolog. De azt mondani, hogy az idegeskedés tipikusan magyar dolog, már önmagában tipikusan magyar dolog.”

Ezzel az elmés hátraszaltóval indul a Márkó és Barna Síkideg podcast legelső adása, amelyben a beszélgetőpartnerek számba veszik, miért is van szükségünk mindannyiunknak heti huszonöt perc aktív idegeskedésre. A készítők célja, hogy heti egyszer irányított és felügyelt környezetben tudják kiadni a feszkót, ezzel mentesítve hétköznapjaikat, családjukat és barátaikat a bennük fortyogó folyamatos feszültségtől. A lakossági tipikumokból civilben egyébként is humort gyártó Márkó és Barna panaszkodásának fültanújaként pedig maguk a hallgatók is feloldozást nyernek a hét gyötrelmei alól.

Linczényi Márkó, a The Kolin korábbi frontembere, az RTL Klub Hungary’s Got Talent műsorának zsűritagja az elmúlt években Antilope Kid nevű projektjéről és olyan számokról ismert, mint a Szia Uram! vagy a Vegán Wok. Ezek a közhelyhimnuszok pontosan azokat a tipikus karaktereket jelenítik meg, akiktől Márkóban a való életben is felmegy a pumpa. Turai Barnabás a Síkidegvagyok Instagram-oldal arcaként hasonló stílusban illusztrálja életünk visszatérő szereplőit, nagymamáinkat, szüleinket, a híradóst, a péket, a fodrászt, az általános iskolás osztályfőnökünket stb. Márkót és Barnát most egy új oldalról, kötetlen műfajban ismerhetjük meg. A podcast a közönség bevonásával próbálja majd meg feloldani a mindannyiunkat egyformán érő városi feszkót.

Az első részben Márkó például egy klasszikus esettel nyit, a belvárosi parkolás mizériájával. A helyesen parkolni nem tudó vagy nem is akaró, motorjukat örökké járató, üres helyeket stoppoló sofőrök ellen Márkónak van egy hasznos, egyáltalán nem passzív-agresszív tanácsa: levelet kell írni nekik, és kiragasztani a szélvédőjükre. Azt, hogy a metodika mennyire hatásos, megtudhatjátok a podcastból. Az első részből az is kiderül, Barna hogyan rövidült meg egy kígyóuborkával egy belvárosi szupermarketben. Itt csak annyit árulunk el, a beszélgetőpartnerek azon idegeskednek, miért kell bizonyos boltokban előre lemérni a zöldségeket, míg máshol ez a kasszánál is meg tud történni. Lesz szó még hivatali ügyintézésről, és Barna azt is megosztja, hogyan kell megnyerni a mindig morcos hivatali dolgozók kegyeit. Ezenkívül állást foglalnak majd az oldalválaszték vs. középválaszték generációs csatájában, hiszen a téma hetek óta tartja válságban a TikTok-világot. Szó lesz facebookos szívességkérésről is, hiszen ezen a héten a „van-e valaki, vagy valakinek valakije” típusú visszatérő posztok borzolták fel Márkó idegeit, ezért hozott nekünk néhány szürreális példát a lehetetlen szívességkérés vonalán. Az e heti gőzkieresztés azzal zárul, miért kell életre menő harcot vívni a WC-s nénikkel, ha az ember használni szeretne egy mellékhelységet, de csak kártyával tudná rendezni a szükséges 100 forintot.

Az új, hétvégente jelentkező, szűk félórás podcast mosogatás, teregetés, hétvégi rendrakás vagy utazás közben is tökéletes időtöltés. Márkó és Barna üdítő neurotizmusának feszültségoldó hatása ugyanis megnyugvást jelent minden hallgató számára.

Rovatok