Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Szersén Gyula

2021. március 18., csütörtök 06:00

A Jászai Mari- és Tolnay Klári-díjas színművész 80 éves volt. Száznál is több színházi szerepe mellett többek között az ő hangján szólalt meg David Attenborough, Charles Bronson, de a színész állandó mellékszereplője volt a Szomszédok című sorozatnak is.

80 éves korában elhunyt Szersén Gyula Jászai Mari- és Tolnay Klári-díjas színész, a hírt lánya tudatta a Facebookon.

Szersén Gyula 1940. november 22-én született. Szerepelt az Állami Déryné Színház és a Vígszínház színpadán is, ahonnan felvételi nélkül vették át a Színművészetire a legendás Simon Zsuzsa osztályába. Itt többek között Almási Éva, Csomós Mari, Szilágyi Tibor és Csikos Sándor osztálytársa volt. Diplomát 1965-ben szerzett, majd egyből a Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol negyven évig játszott. Tehetségét rengeteg különböző szerepben mutatta meg az évtizedek alatt.

A színház falain kívül játék- és tévéfilmekben is gyakran lehetett látni. Szerepelt többek között Gaál István Sodrásban című, 1964-es fekete-fehér filmdrámájában, az 1972-ben bemutatott Hekus lettem című magyar krimiben, illetve abban az Álombrigád című filmben, amit 1983-ban a forgatást követően betiltottak, és csak hat évvel később, 1989-ben tudtak bemutatni. Szersén Gyula állandó mellékszereplő volt a Szomszédok című ikonikus magyar sorozatban, ő volt Etus egyik vevője.

Filmes és színházi munkái mellett a magyar szinkronban vállalt szerepe is jelentős volt. Kellemes orgánuma miatt előszeretettel dolgoztok vele a szakmában. Olyan sztároknak kölcsönözte a hangját, mint Terence Hill, Paul Newman, Charles Bronson, de az elmúlt években az ő hangján szólalt meg David Attenborough is. Szersén Gyula 2018-ban átvehette a szinkronszakma által adományozott Életműdíjat.

Egy interjúban, amit 2018-ban az Origónak adott, mesélt 1956-os élményeiről:

Egyik osztálytársamnak jutott eszébe 1956 októberében: csatlakozzunk az egyetemistákhoz, így esett, hogy ott voltunk a Sztálin-szobor ledöntésénél. Egy Csepel teherautó mellett álltunk, amely a szobor nyakára tekert huzalokkal próbálta kimozdítani Joszif Visszarionovicsot a talapzatáról. De Sztálin iszonyú nehéz volt, ezért a sofőr megkért néhányunkat: másszunk fel a platóra ellensúlynak, hogy Joszif felbillentse a teherautót, ahogy ellent tart a próbálkozásnak.

Szersén Gyula 1986-ban Jászai Mari-díjat, 2018-ban Szinkronszakma életműdíjat, 2020-ban Tolnay Klári-díjat kapott.

Rovatok