Napjainkban közkedvelt vitatéma, mondhatni, már-már a legmegosztóbb diskurzus a nemi szerepek taglalása. Igen ám, csakhogy a művészvilágban (azon belül is a rock- és popszakmában) mindig is hatalmas hangsúlyt helyeztek az egyéniség és az identitás felvállalására, vagyis az önkifejezésre. Az eklektikus külső, és a sokszor polgárpukkasztó megjelenéssel párosuló, karizmatikus belső többet dobott a legtöbb zenész csáberején és megítélésén, mint azt a laikusok gondolnák. Merthogy a nőies férfiakért (kis túlzással ugyan), de mindig többen rajongtak, mint számos macsó énekesért együttvéve. És felmerül a kérdés: vajon miért menő a feminin jellegzetességeket a maszkulin elemekkel vegyítő „genderfluid” énekesért rajongani?
Napjainkban kétségkívül Harry Styles, a One Direction nevű brit fiúbanda egykori énekese az, aki a genderfluid külsőt képviseli.
ember követi minden lépését (és akkor a YouTube-ról még nem is beszéltünk). A számokat elnézve mindenki imádja, ehhez pedig (nyilvánvalóan) nemcsak a hangja, hanem a megjelenése és a karaktere is hozzásegítette.
A vékony, kissé androgün vonásokkal megáldott énekes testét tetoválások borítják, a haja olyan, mint egy Disney-hercegé, a kisfiús arca pedig tinik és fiatalok plátói szerelmének záloga. Első ránézésre tipikus „anyuka kedvence”, aki azonban nem fél elkalandozni a szexualitás és a férfiasság útvesztőjében sem: a kreativitásáról híres Vízöntő csillagjegyében született Styles olyannyira különc, hogy mára névjegyévé vált a nemi normákkal való önfeledt játszadozás. Elég csak a 2019-es Met-gálára gondolni, ahol habos-babos ujjú, fekete, áttetsző blúzban, hatalmas gyöngy fülbevalóval a fülében úgy festett, mint egy reneszánsz modell. A BBC úgy fogalmazott, az énekes aznap nagyon szép volt... Nem inkább jóképű?
De vajon manapság mire vélhető Harry Styles játékos külseje? Legutóbbi – a konzervatívok által botrányosnak titulált – húzása például nem volt más, mint hogy a decemberi Vogue magazin címlapján egy fodros Gucci ruhában pózolt, a szalagcím pedig valahogy úgy hangzott, hogy Harry Styles saját szabályokat alkot. (Ő lett az első – egymaga, azaz női kíséret nélkül a kamera elé álló – férfi az újság borítóján, szóval van benne valami...)
Hatalmas öröm a ruházattal játszani. Sosem gondolkoztam azon, hogy mit is jelent valójában – csak létrehozol valami újat
– mondta a Vogue-nak adott interjúban. Hamish Bowles, a cikk szerzője szerint az énekes egy új, férfias arculatát mutatja meg a fodroknak, csakúgy, mint azt például Mick Jagger, a Rolling Stones énekese is tette 1969-ben, a londoni Hyde Parkban adott koncerten. A zenekar tagjainak burjánzó öltözködési stílusát és férfiasságát soha senki nem kérdőjelezte meg, legyen szó díszes fehér ruháról vagy szimpla bőrdzsekiről.
Azóta azonban eltelt fél évszázad, és soha nem látott erővel dübörög a genderpolitika. Manapság nem a gyermeki ártatlanság hatását véljük felfedezni a nőies férfi énekeseken. (A szórakoztatóiparban a nemek közötti egyenlőségért vívott harc már rég lejárt lemez...)
Igen ám, csakhogy Harry Styles szoknyás képei láttán újra ellepték a netet az virtuális trollok, akik szerint ideje, hogy újra „férfias férfiak” éljenek a világban, mert a kemény férfiak manapság olyan ritkák, mint a fehér holló, és tulajdonképpen a kihalás szélén álló faj. Egy másik női kommentelő szerint ennyi erővel a marxizmus eszméjét is tanítani lehetne a gyerekeknek, csak ne feminin férfiakat lássanak mindenhol.
Styles kapva kapott a mocskolódó szócsata előidézte alkalmon, és rögtön egy másik polgárpukkasztó képet publikált. A Variety magazinnak úgy pózolt, hogy közben egy banánon csámcsogott... Bebizonyította, nem érdekli őt, hogy tipikus férfiként tekintsenek rá.
Raewyn Connell szociológus szerint az emberek néhány évtizeddel korábban még arról panaszkodtak, hogy nem tudják megkülönböztetni a férfiakat a nőktől. Míg a Beatles gombafejű énekesei hosszú hajjal álltak színpadra, addig a szupermodell Twiggy inkább egy alultáplált kisfiúra hajazott.
Attól, hogy valaki kedves, megértő, és esetleg egy gyöngysor díszeleg a pulóvere felett, még nem lesz kevésbé férfi
– vélekedett a BBC honlapján megjelenő cikkben az elismert újságíró, Michelle Ruiz.
A szórakoztatóipart működtető előadók mindig is a szélsőségek között mozogtak, akkor miért kell még mindig erről beszélni?
– tette fel a kérdés szintén a BBC-nek Alexis Petridis zenekritikus. Szerinte a popszakma nemi szempontból az 1980-as években (amikor még kevésbé elfogadó idők jártak) sokkal radikálisabb volt, elég csak olyan nevekre gondolni, mint Elton John, Pete Burns, Prince, David Bowie vagy Freddie Mercury.
Az öt éve elhunyt zenei zseni, Prince például az egész karrierjét a nemi szerepekkel való játszadozásra építette fel. Gyermekként kirívó és nőies külseje miatt gyakran vált az utálkozó szavak céltáblájává. Nemcsak a külsejét, hanem az énekhangját is nőies magasságokba emelte és férfias mélységekbe süllyesztette – kaméleonként voltaképpen saját magával duettezett, és saját magának a háttérénekese volt.
Prince női alteregója Camille volt, akinek a bemutatkozó albumát 1986-ban rögzítették. A lemezt eredetileg úgy akarta kiadni, hogy senki se tudja meg, a zene valójában Prince kreációja és az előadó is ő maga.
Prince 1992-es albumának borítóján ott díszeleg az a bizonyos Love Symbol nevű jel, amely összeforrt az énekes karakterével. (Sőt, volt időszak, hogy Prince a neve helyett a logóval hivatkozott önmagára). A logó a férfi és a női ikonok összeolvasztásából született, és azt volt hivatott jelképezni, hogy Prince tulajdonképpen kettős lélek. A jelkép akkor ugrott ki az énekes fejéből, miközben éppen meditált.
És ha alteregó, akkor érdemes megemlíteni napjaink női szupersztárját, Lady Gagát is, aki 2011-ben, a Video Music Awards díjátadóján okozott hatalmas feltűnést, ugyanis férfinek öltözve jelent meg az eseményen. Az énekesnő fiú változata Jo Calderone volt. Gaga (pontosabban Jo) a VMA-n Brian Mayjel, a Queen gitárosával adta elő You and I című slágerét.
Brian Mayt említve pedig nem szabad megfeledkezni Freddie Mercuryról sem, aki az egyik, ha nem a legnagyobb név a genderfluid stílust képviselő énekesek között. (Az már más kérdés, hogy a Queen énekese köztudottan biszexuális volt.)
A kritikusok – na meg persze a rajongók – szerint a probléma ott kezdődik, amikor manapság egyre több heteroszexuális sztár kezdi el csupán a feltűnősködés miatt túldíszíti magát, ezzel kifigurázva az eredetileg is stílusos énekeseket, a régi rocksztárokat és persze az LMBTQ embereket. (Igen ám, csakhogy ezek a rajongók eddig épp az ellenkezőjét hangoztatták, vagyis hogy az öltözködés még nem ad okot arra, hogy valakit beskatulyázzanak).
És akkor felmerül az újabb kérdés: most akkor mégis mi köze van az öltözködésnek a nemi identitáshoz?
(Borítókép: Harry Styles a 2019-es Met-gálán. Fotó: Theo Wargo / WireImage / Getty Images)