Index Vakbarát Hírportál

Felemás zokni, egyforma szeretet: 60 híresség a Down-szindrómásokért

2021. március 19., péntek 06:22

Mindenki értékes és egyenjogú tagja a társadalmunknak. Erre hívja fel a figyelmet március 21-én a Down-szindróma világnapjára szervezett akció, melyen a résztvevők feltűnő színű és felemás zoknit húznak a lábukra. Magyarországon eddig 60 művész, sportoló és közéleti szereplő csatlakozott, köztük Gyurta Dániel, Lackfi János, Ónodi Eszter, Oroszlán Szonja, Kapás Boglárka, Miklósa Erika és a Bagossy Brothers Company.

Mindig is fontosnak éreztem, hogy ismertségemet nemes célokra használjam, és szóljak azok nevében, akiknek ez nem adatik meg – fogalmazott Kapás Boglárka olimpiai bronzérmes, világbajnok és hatszoros Európa-bajnok úszónő.

A segítségnyújtás, az egymásra való odafigyelés, a másik elfogadása a lehető legtöbb és legfontosabb, amit egymásért tehetünk.

Ebben a szellemiségben fogom büszkén viselni a felemás zoknit.

Március 21. a Down-szindróma világnapja, amiről Magyarországon is megemlékezünk – mondta Kisari Károly, a Rejtett Kincsek Down Egyesület elnöke. – A világnapon a Down-szindrómával élőkre figyelünk, hogy elősegítsük a fogyatékkal élő emberek elfogadását, és tudatosítsuk: legfontosabb alapértékeink közé tartozik a társadalmunk sokszínűsége és az esélyegyenlőség.

 

A Down-szindróma veleszületett genetikai eltérés, amely véletlenszerűen alakul ki. Hazánkban körülbelül 1000 újszülöttből egynél fordul elő. A Down-szindróma nem betegség, hanem állapot, amely nagymértékben javítható, főként kora gyermekkori fejlesztések segítségével. A Down-szindrómával élő gyermekeknek és felnőtteknek a legtöbb esetben ugyanolyan céljaik és vágyaik vannak, mint ép társaiknak: szeretnének boldog életet élni, szeretni, tanulni, elfogadott és elismert tagjai lenni egy közösségnek.

A Rejtett Kincsek Down Egyesület több mint húsz éve támogatja a Down-szindrómával és más fogyatékkal élő gyermekeket, felnőtteket és családjaikat abban, hogy ők is aktív, boldog életet élhessenek a társadalom teljes jogú tagjaiként. 

A kezdeményezéshez bárki csatlakozhat, aki lefotózza magát felemás zokniban, és közzéteszi a képet a Facebookon március 19–21. között egy személyes üzenettel, a #felemaszokni hashtaget használva.

Rovatok