Index Vakbarát Hírportál

Késik a Fekete özvegy

2021. március 24., szerda 12:33

Újabb két hónappal elhalasztotta Fekete özvegy című képregényfilmje bemutatását a Disney filmstúdió. Egyúttal azt is bejelentette, hogy a mozis premierrel egyidejűleg a Disney Plus streamingszolgáltatásán is forgalmazzák a filmet.

Korábban a moziláncok abban bíztak, hogy a Fekete özveggyel kezdődhet májusban a moziszezon.

A film főszerepében Scarlett Johansson látható, aki az orosz származású kémből lett szuperhőst játssza. Korábban Bob Chapek, a Disney vezérigazgatója azt mondta: a Fekete özvegy május 7-én a mozikba fog kerülni, tehát nem halasztják el ismét a premiert, és nem is tervezik Disney Plusra küldeni pluszdíjas filmként. Úgy tűnik, a számítások nem jöttek be.

A filmet leghamarabb júliusban láthatjuk a mozivásznon.

A Disney közleménye szerint Szörnyella című filmjét, amelynek címszerepében Emma Stone látható, május 28-án szintén egyidejűleg kezdik forgalmazni a mozikban és streamingszolgáltatáson.

A Pixar animációs stúdióban készült Luca című produkciót pedig az észak-amerikai mozikban nem, csak a Disney Plus szolgáltatásán láthatják az előfizetők június 18-tól.

A filmstúdió egy sor további film bemutatóját is elhalasztotta, köztük a Shang Chi és a tíz gyűrű legendája című Marvel-film premierjét, amely július 9. helyett szeptember 3-án kerülhet a mozikba.

Rovatok