Index Vakbarát Hírportál

Velence ma ünnepli 1600. születésnapját

2021. március 25., csütörtök 22:39

Szentmisével kezdődött a Velence alapításának 1600. évfordulóját ünneplő programsorozat: a Rialto szigetén lévő San Giacomo-, azaz Szent Jakab-templomban tartott misét Francesco Moraglia velencei pátriárka. 

A legenda szerint 421. március 25-én, 12 órakor rakták le az alapkövét a templomnak, amelyet egy tűzvészből való megmenekülés iránti hálából emeltek.

Ezzel vette kezdetét az állam és a város legendás története. A jubileum alkalmából a világ minden tájáról érkeztek jókívánságok Velencébe.

Az olasz posta különleges, 500 ezer példányban kiadott bélyeggel tiszteleg a város előtt. Velence a népek, kultúrák, régiók, kereskedelem és innováció találkozóhelye, egy olyan város, amely az egész világé – fogalmazott Luigi Brugnaro polgármester az MTI szerint.

Az ünnepségsorozat a tervek szerint jövő márciusig tart, a programok számottevő részét most online tervezik. Ezek közül több egybeesik a július 7–11. közötti G20-csúcstalálkozóval, amelynek fő témája most a globális fejlődés perspektívája lesz.

Rovatok