Index Vakbarát Hírportál

Meghalt a Becéző szavak forgatókönyvírója

2021. március 27., szombat 20:52

Nyolcvannégy évesen elhunyt Larry McMurtry Pulitzer-, Oscar- és Golden Globe-díjas amerikai író, forgatókönyvíró, mintegy ötven regény és forgatókönyv szerzője.

A texasi születésű író 1985-ben nyerte el a rangos Pulitzer-díjat Lonesome Dove című, a 19. századi vadnyugaton, Texasban játszódó regényével, amelyből több folytatás és televíziós minisorozat is született.

A filmvilág legrangosabbjai közé tartozó Oscar- és Golden Globe-díjat a Brokeback Mountain – Túl a barátságon című, meleg cowboyokról szóló film forgatókönyvéért kapta meg szerzőtársával, Diana Ossanával együtt 2006-ban.

A nevéhez fűződik olyan legendás filmek irodalmi alapanyaga, illetve forgatókönyve is, mint Az utolsó mozielőadás (1966) vagy a Becéző szavak (1975).

A McMurtry munkái alapján forgatott filmek 34 jelölést kaptak Oscar-díjra, 13 jelölést sikerült díjra is váltani, közülük csak a Túl a barátságon nyolc jelölést és három díjat hozott. A Lonesome Dove alapján készült, Robert Duvall és Tommy Lee Jones főszereplésével forgatott, azonos című televíziós sorozat 18 Emmy-jelölést kapott, hét alkalommal a díjat is elnyerte.

Az író szívleállásban halt meg csütörtök este texasi otthonában, családja körében, de ott volt betegágyánál állandó szerzőtársa, Diana Ossana is.

Rovatok