1967 óta Hans Christian Andersen dán meseíró születésnapján, április 2-án tartják a gyermekkönyvek nemzetközi napját.
Tündérmese. Még az is lehet, hogy Hans Christian Andersen (1805–1875), a nagy meseíró ezt gondolta az életről, miközben alighanem a mesék világa az, ahol a lelke boldogságra talált. Az író élete ugyanis a legkevésbé nevezhető tündérmesének, de tény, senkitől nem lehet elvitatni, hogy boldognak higgye azt, amitől szenved.
Andersen legalább megtalálta a módját annak, hogy kiírja magából mindazt, ami belülről feszítette. Sosem titkolta, hogy a Kis gyufaáruslány önnön gyerekkori szeretetéhségének (korán meghalt cipész apa, alkoholista anya) megvallása; A rút kiskacsa meséje „nem éppen férfiúi szépségének” apoteózisa; A kis hableány pedig a másság elfogadásának reménye.
Széppé válni ugyanis nem csupán azt jelenti, hogy tetszeni fogunk másoknak, anélkül, hogy tudnák, mi lakozik szépségünk mögött, hanem olyan érzetet keltünk a másikban, miszerint a hibákkal és nélkülözésekkel teli életünktől függetlenül a világ mégiscsak tökéletes. S bár a külső szépség hiánya Andersen esetében nyilvánvalóan tetten érhető volt (lám, az elvárások és megítélések micsoda súlyokkal terhelik az ember önbizalmát), Andersen alighanem tisztában volt azzal is, hogy a külső énkép a belső önkép elfogadásával a boldogság ígéretét hordozza magában.
Merthogy vágyak nélkül a szépség is csupán ábránd, a tökéletesség szétmálló illúziója.
A világ ma mégis ennek a férfiakra és nőkre egyaránt, valójában szeretetre és elfogadásra vágyó Andersenre emlékezik úgy, mint a modern meseírás egyik atyjára. Egy olyan férfira, akinek viszonyát a valósággal leginkább azok értenék meg igazán, akik gyermeki mivoltuknál fogva mit sem tudnak még égi és földi törvények ütközéséről; a lélek paripáit karámok közé szorító vallási és társadalmi dogmákról; valamint a társadalom legtöbbször csak a másikon számonkért erkölcsi és etikai normáiról.
S talán abban is van némi szimbolika, hogy a könyvesszakma egy gyermektelen, gyermekekre nem is nagyon vágyó meseíró születése napján, április 2-án ünnepli a gyermekirodalmat. Mert egy olyan világban, ahol nem azt nézik, hogy egy embert az istenek milyen vágyakkal áldották meg, s emiatt miféle kényszerű rejtőzködésben vagy szorongásban kell élnie – történeteinek lényege, amelyet a folyamatos szenvedés hoz a felszínre, mégis örök érvényűvé válik.
A gyermekeknek szóló mesék, mondókák és történetek mára az egyik legfontosabb könyvpiaci szereplők. Zürichben 1953-ban meg is alakult a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa (IBBY), egy olyan nonprofit szervezet – magyar szekciója a HUBBY, a Magyar Gyerekkönyv Fórum –, melynek tagjai azt a célt tűzték maguk elé, hogy
A magyar írók közül olyanok kapták már meg az Év Gyerekkönyvírója díjat, mint például Nógrádi Gábor (2000, PetePite – Az apu én vagyok, Móra Kiadó), Darvasi László (2002, Trapiti, Magvető), Varró Dániel (2003, Túl a Maszat-hegyen, Magvető), Böszörményi Gyula (2003, Gergő és az álomfogók, Magyar Könyvklub), Tóth Krisztina (2005, A lány, aki nem beszélt, Móra Kiadó, vagy éppen Nyulász Péter, aki 2011-ben, a Helka – a Burok-völgy árnyai című regényéért (Betűtészta Kiadó) kapta az elismerést.
Nyulász Péter az Indexnek nyilatkozva most azt mondja, hogy a Helka-trilógia első kötetéért járó díj meghozta számára az ismertséget, és nemcsak a szülők és gyerekek, de a szakma képviselői is felfigyeltek rá. Mint fogalmaz, ez a díj fel is tette a lécet, hiszen íróként azóta kétszer is meggondolja, hogy mit ír le, ezzel is tisztelegve a díjat már birtokló elődök előtt is. Az író – aki olyan kiadványokat jegyez, mint a Zsubatta!, Miazami, Miazmég, BerGer Szimat Szolgálat – ugyanakkor egy nagyon fontos szempontra is felhívja a figyelmet, amikor ezt mondja:
Bár elsősorban a gyerekeknek írnunk, a könyvvel először és legfőképpen a felnőtteket, és nem is csak a szülőket, hanem a kultúraközvetítő szakembereket, például könyvtárosokat, pedagógusokat kell elérni, hiszen ők segítenek eljuttatni a műveket a gyerekekhez.
Ezzel rá is világít a hazai gyermekirodalom helyzetére, az ugyanis az utóbbi 15-20 évben mennyiségben és minőségben is dinamikusan fejlődik. Szerinte a rendszerváltás előtti idők felfogásához képest a gyerekeknek szóló könyvekre ma már kifejezetten irodalmi műként tekint a szakma. Azon kívül, hogy egy-egy kiadvánnyal több tízezres példányszámokat lehet elérni, és a megjelenő címek is megsokszorozódtak, a magyar gyerekkönyvkiadást a műfaji sokszínűség jellemzi. Kifejezetten magas irodalmi igényű kiadványok jelennek meg, s emellett életkor szerint, tematika szerint is specializálódik gyerekkönyvpiac. Ennek oka szerinte egyszerű:
Egészen más nyelvezettel és tartalommal érdemes szólni a bölcsisekhez, mint a kamaszokhoz. Mert lehet, hogy egy óvodás még nem ismeri olyan jól a magyar nyelv finomságait, de érzelmi világa kifejezetten érzékeny és fejlett. Ezt a gyerekeknek író szerzőnek nemcsak tudnia, de éreznie is kell, írjon bár verset, mondókát vagy mesét, arról nem is szólva, hogy az alfa-generáció tagjai, vagyis a 2010 után született gyerekek már beleszülettek a mindent körülvevő digitális áradatba. Azzal a kihívással nézünk szembe, hogy az érintőképernyőkkel kell felvennünk a versenyt. Meg kell találnunk a módját annak, hogy nem elég megragadni a közönség figyelmét, fenn is kell azt tartani. Folyamatosan igazodni kell a felnövekvő gyerekközönség gyorsan változó igényeihez, a történet megfogalmazásán és a bonyodalom vezetésén túl a kötetek grafikai és tipográfiai kiállítására is ügyelni kell.
Az élményszintű olvasás megteremtése nem kis kihívás elé állítja a gyerekkönyvek piacát, de a helyzet nem reménytelen. Ez derül ki legalábbis a TÁRKI Könyvolvasási és könyvvásárlási szokások, 2020 című országos kutatásából: a járvány miatti karantén – azon kívül, hogy az olvasás a történetekkel kinyíló világ megismerésével mentálisan is segíthet a bezártság okozta szorongáson – talán még javított is a könyvolvasással eltöltött átlagos időn. Hat évvel ezelőtt az ifjúsági és gyermekkönyvek olvasási szokásiról még nem sokat lehetett tudni, de 2020-as országos kutatásból már kiderül, hogy az olvasók 19 százaléka kezébe veszi az ifjúsági könyveket, az olvasók negyede pedig gyerekkönyveket olvas.
A kutatásból kiderül, hogy ahol 18 év alatti gyermek is él a háztartásban, a könyvvásárló online válaszadók 44 százaléka vásárolt 2020-ban nyomatott ifjúsági könyvet, 65 százalékuk pedig nyomtatott gyermekkönyvet, mesekönyvet, kifestőt vagy képeskönyvet. A hangoskönyvek között pedig a gyermekkönyvek kifejezetten keresettek a gyermekes családok körében: a könyvvásárló gyermekes háztartások harmada (34 százalék) vásárolt ilyen formátumú könyvet.
Ez ugyan már egészen más világ, mint amilyet Andersen magának álmodott. A dán meseíró még megérte azt, hogy ünnepelt, népszerű íróvá váljon, a dán királyi család magához emelte, fényűző paloták termeibe vitte a fizikai és lelki nyomorból érkező Andersent, aki valójában nem akart mást, csak kibeszélni magából minden bánatot és szomorúságot. De elvégre ez volna a mesék dolga, amelyek akkor is az élet szeretetére tanítanak, ha amúgy tele vannak fájdalommal.
(Borítókép: Hans Christian Andersen. Fotó: Wikipedia)