All is left is an empty stage – mondja a szomorú dal, mely a világszerte válsághelyzetben lévő előadóművészek, színészek, táncosok, performanszművészek nehéz sorsát tömöríti szívszorító szövegű-dallamú gondolatsorba. A Birmingham Royal Ballet és az Impermanence Táncegyüttes ötperces kisfilmje, mely a világhírű kubai balett-táncos, Carlos Acosta koncepciója alapján született (és a film is vele indul), egy soha nem létezett előadás kulisszáiba, és a jelenlegi szomorú valóságba kalauzolja a nézőt, felidézve a szebb napokat is, amikor még mindennapos volt a sürgés-forgás mind a színpadon, mind a közönségben.

balettmester nélkül, maszkban tartja napi gyakorlását a balettegyüttes, és a karmester is a nagy semmit vezényli, tán egy ködfelhőt vagy egy víztükröt, a próbaterem helyett a természetben. Az Empty Stage (Üres színpad) nevű, Roseanna Anderson és Joshua Ben-Tovim által jegyzett, megejtő produkció a színház legérvényesebb eszközeit használja fel, zene, tánc és díszlet egyenrangú szerepet kap benne, szívet facsaró, és mégsem giccses.

A fájdalmasan kongó, üres nézőtér, a maszkban próbáló balett-táncosok és Scheuer melankolikus zenéje tökéletesen passzol az alkotók elképzeléséhez: az Empty Stage nem más, mint a hiány művészi megfogalmazása. Ezt a hiányt azonban nemcsak a művész, de mi, befogadók is érezzük, sőt az egész színház nélkül maradt világ, mely a streamelt előadások korlátozott világára kényszerül, apró kihagyással immáron egy éve.

A komplett színházi és előadó-művészeti szcéna, illetve a szórakoztatóipar helyzetét leíró film vége mégis reménykeltő – újból felzúg a taps, a koncert- és színháztermek pedig megtelnek élettel. Hogy ez most felidézése a szebb napoknak, vagy egy a jövőre vázolt valóság, azt mindenki maga döntse el.