Mikor kezdődött a New York-i kaland?

2015 tavaszán jártam először az Egyesült Államokban, 20 éves voltam. Közben Magyarországon is egyetemre jártam, a Budapesti Metropolitan Egyetem egyik angol szakán fejeztem be a tanulmányaimat. Először három hónapot voltam kint, majd 2017 elején tértem vissza az USA-ba, tulajdonképpen akkor kezdődött az igazi nagy kaland.

Mit csinált, amikor először kiment?

Egy filmes iskolába jelentkeztem, pontosan tudtam, mit szeretnék. Tanulni mentem. Volt bennem egy érzés, egy sugallat, hogy arra vezet az utam, ott kell tovább fejlődnöm.

Mikor költözött ki végleg?

Hogy végleg kiköltöztem, azt nem mondanám. New Yorkban élek, de Magyarország az otthonom. 2017 elején mentem ki huzamosabb időre egy iskolához. Eredetileg egy évre terveztem, mert nem voltam benne biztos, hogy végig tudom csinálni ösztöndíjjal a kétéves képzést. Nem minden volt tudatos, például szállás nélkül vágtam neki az útnak, aztán hirtelen elkezdődött az első szemeszter. Az eleje stresszes volt, de utána szerencsésen alakultak a dolgok.

Mi történt utána?

A három hónapos első szemeszter tovaszállt, elértem az első év végét, majd az egy évből végül kettő lett. Megcsináltam az egész programot, ami tulajdonképpen egy itthoni mesterképzésnek felel meg.

Melyik iskoláról beszélünk?

Ez a Lee Strasberg Theatre Institute (NYU).

A laikusoknak mit kell tudni az intézményről? Mennyit jelent, hogy itt végzett?

Valamennyit nyilván számít, releváns tudást ad, az önéletrajzban sem mutat rosszul. Színházi, filmes berkekben azonban nem feltétlenül dobnak egy hátast attól, hogy van egy konzervatóriumi papírja az embernek. Az már más kérdés, hogy például jelenleg is van egy olyan darab, amire szerintem azért kaptam visszahívást, mert ugyanabban a programban tanultak többen, akik a projektben vannak, csak éppen előttem tíz évvel. Elkezdtünk beszélgetni arról, hogy milyen színészi technikákat használnék, ha rendeznék, mi az, amit előszeretettel csinálok és ott tanultam, mi az, amit hasznosnak gondolok. Elindult egy párbeszéd az iskola kapcsán, ami biztos, hogy számított. A szakmából elég sokan tanultak ott hosszabb-rövidebb ideig.

Voltak olyan tanárai, akiket itthon is ismerhetünk?

Több nagyobb szaktekintély is tanított, de a nevük nem biztos, hogy sokat mond azoknak, akik nincsenek benne a film vagy a színház világában. Ültem Christopher Nolan előadásán is, olyan professzoroktól tanulhattam, akik korábban Sienna Millert vagy Scarlett Johanssont is edukálták. Ebben az intézményben vett részt kurzusokon Marilyn Monroe is.

Hogyan teltek a napjai 2017 után?

Kalandosan, sok papírmunkával járt, hogy kint maradhassak. A legfőbb kérdés az volt, hogy lesz-e elég munka, hiszen nagyon versenyképes a város. Sokat segített, hogy a tanulmányaim mellett igyekeztem annyi tapasztalatot szerezni, amennyit csak lehetett. Ha volt lehetőségem részt venni egy forgatáson, azonnal mentem. Narráltam is, fontosnak tartottam, hogy ismereteket és ismerősöket szerezzek. Nagyon nehéz volt, mert közben suliba kellett járni, tanulni kellett, de élveztem a pezsgést, hogy mindig van dolgom. Magabiztos lettem, mert az iskola befejezése után nemcsak egy diplomával indulhattam el, hanem gyakorlati tudással is.

Nagyon úgy tűnik, nem kevés áldozatot kellett hoznia, hogy sikeres legyen.

Sok-sok idő ment el például a szórakozásból. Sosem voltam az a nagy bulizós, de ebből azért kevesebb jutott ebben az időszakban. De jól éreztük magunkat, minden perce megérte, más típusú szórakozásban volt részünk. Kevesebb volt a tradicionális főiskolás, fiatalkori bohémkodás.

És a család?

Nehéz nélkülük, többször volt és van is honvágyam, sokszor csúsztam le családi programokról, arról, hogy az unokaöcsém szinte az egyik pillanatról a másikra nagyfiú lett. Emellett bár tudom, hogy ők azok, akik mindig támogatnak, akik mindig ott vannak mellettem, ugyanakkor hiányoznak a vasárnapi családi ebédek.

Ki ma Endre Dóra?

Rendezéssel foglalkozom a legtöbbet, és ez is érdekel leginkább. Ez az a terület, ahol a legmagabiztosabb vagyok. Rendezői címkével előbb látnám el magam, mint bármi mással, viszont az érdeklődésem szerteágazó. Több terület vonz a színház világán belül is, meglátjuk, mit hoz a jövő. Szeretek vágni, festeni, grafikákon ügyködni és így tovább.

Itthon is kipróbálta magát, mielőtt a tengerentúlra utazott?

Itthon is voltak projektek, amiket csináltam, forgattunk néhány dolgot. Kint azonban nagyon termékeny az ipar, állandóan van munka. Például ha az egyik napon elkezdem bogarászni a hirdetéseket, keresnek-e rendezőt, nagy eséllyel találok valamit, ami kapcsán egy héten belül már el lehet kezdeni dolgozni. Legalábbis normál esetben, most a koronavírus-járvány miatt egy kissé bonyolultabbá vált a helyzet, ennek ellenére mindig azt vallottam, hogy ha szeretnél valamit, és nagyon akarod, mindig találsz egy nyitott ajtót, ami munkához vezet. Itthon kevesebb dolog történik, kisebb, zártabb a közeg, kint könnyebb szorgalom alapján odakerülni valaki mellé asszisztensnek.

Mi most a trendi New Yorkban? Mivel lehet becsalogatni az embereket a színházba? Fontos, hogy valami „píszí” legyen?

A trendek, az aktualitás számít, de nemcsak New Yorkban, hanem mindenhol. Nyilván könnyebb bevonzani úgy embereket, ha egy-egy darab témája napi szinten érdekli őket. Puffogtathatunk példákat, hogy minél többet jelenjen meg a melegjogi aktivizmus, a női egyenjogúság kérdésköre vagy a színes bőrűek helyzete. Rengeteg ilyen érzékeny téma van. Tavaly nyáron csináltunk egy darabot, eredetileg rendes színházi darab lett volna picit később. Aztán kérdezték a producerek, hogy szerintem van-e értelme megcsinálni az előadást – ami alapvetően politikai történet – akkor is, ha Donald Trump veszít a novemberi elnökválasztáson.

Mit válaszolt?

Hogy szerintem igen, mert attól, hogy valamelyik politikai hatalom alulmarad, még az alapvető tény és a darab fókuszában álló mondanivaló, miszerint konfliktushelyzet, egymásra mutogatás, vita van, akár családon belül is különböző politikai okok miatt, nem fog változni egyik napról a másikra. Az aktualitás fontos tényező egy darabban, de vannak olyan nagyon időszerű történetek, amik évekig vagy akár évtizedekig is aktuálisok. Nyilván egy Shakespeare-darabot is fel lehet dolgozni úgy, hogy az nagyon kortárs legyen, nem az számít, hogy egy mű mikor íródott.

Mi kell ahhoz, hogy igazán piacképessé tudjon válni egy fiatal rendező New Yorkban?

Szerintem ha valaki nagyon kreatív, formabontó, nagyon nem egy síkon gondolkodik, az kelendő. Merjen úgy rendezni vagy forgatni, hogy a darab taglaljon szociális kérdéseket, minket érintő releváns problémákat, családi helyzeteket, magánéleti szituációkat, karrierválságot, fiatalok helyzetét, jelenlegi vírushelyzetet és így tovább.

Ha már vírushelyzet, hogyan érintette a járvány a szektort?

Tavaly tavasszal, amikor borzasztó volt a helyzet New Yorkban, rengeteg projekt jött létre különböző, közösségi finanszírozású weboldalaknak köszönhetően. Több alkotás kapott pénzt a megvalósításhoz, mint előtte. Nagyon nagy volt az igény, hogy a kultúra gépezete semmiképp se álljon le. A művészek cserébe minden úton-módon megpróbáltak formabontóak lenni. Kitalálták, hogy ki milyen kreatív produktumot tud otthon, saját erejéből megalkotni. Voltak jó értelemben vett bolondságok, a kreativitás olyan magas fokán álltunk, amin szerintem előtte sosem. A helyzet mindannyiunkat szemléletváltásra kényszerített. Például úgy állítottunk össze Zoom-előadásokat és -kisfilmeket, hogy azokat vegyítettük zenével, filmes elemekkel, hanghatásokkal, modern grafikával, előre felvett snittekkel és hasonló megoldásokkal. Nagy kihívást jelentett úgy előadást rendezni, hogy online is fenntartsuk a közönség érdeklődést.

Nem félő, hogy a fiatalabbak már unalmasnak tartják a színházat? Hogyan lehet elérni, hogy a TikTok-generáció is kedvet kapjon egy előadáshoz?

Van egy ismerősöm, aki jelenleg egy Instagram-központú interaktív színházi előadáson dolgozik. Az Instagramon nyomon követhető a karakterek élete, így a nézők az előadás előtt már a történet részeseivé válnak, ezáltal az érdeklődésük nő a darab iránt. Fontos, hogy felmérjük az igényeket, a fiatalokat is meg tudjuk szólítani. Olyan témában és olyan formában kell alkotni nekik, amit nem éreznek idegennek.

Mit gondol, hogyan befolyásolta a járvány a színház és a közönség közötti kapcsolatot?

Sok olyan háztartásba is eljutott a színház, ahová egyébként nem tudna elérni. Sokan vannak, akik nem tudják megtenni, hogy messzire utazzanak, drága belépőjegyeket váltsanak, és a helyszínen nézzék meg a darabot. Egy online előadás persze nem ugyanaz, nincs meg az a közösségi élmény sem, de mindenképp egy szélesebb kör nyert ez által a faramuci helyzet által betekintést a színház világába.

Mennyiben lett más ember Endre Dóra az utóbbi néhány évben?

Változtam, mint mindenki más. Önállóbb lettem, nagyobb a teherbírásom és a határozottságom. A másik része a dolognak, hogy sokfelől jövő emberrel találkoztam, ez pedig kreatívabbá tett, és bővítette a látókörömet.

Érzi, hogy hatást gyakorol más emberekre?

Az első darab, amit rendeztem, egy párkapcsolati témájú előadás volt. Eléggé sok hangszeren játszik, de a legfontosabb kérdések, amiket feszeget, hogy ki mennyire bocsát meg a másiknak, ki mennyire küzd egy kapcsolatért, ki mennyire törődik a másikkal mint emberrel. Előttem ült egy pár, és volt egy megindító jelenet, amikor a férfi odahúzta magához a kedvesét. Szép pillanat volt. Később rendeztem egy darabot a gázai konfliktusról, az egyik előadás végén egy fiatal palesztin fiú sírva jött oda hozzám. Sokan boldogok, hogy az ő történetükről van szó, többen ismerik meg az őket érintő problémák mélységét, van, aki a saját életét, a saját nehézségeit látja viszont a színpadon.

Mennyi magyar művész dolgozik jelenleg New Yorkban? Meg lehet tippelni?

Számot nem tudok mondani. Vannak színészek, rendezők, operatőrök, fiatalok. Jó látni, hogy mindenki nagyon produktív. Én azt tapasztalom, hogy minket, magyarokat a munkamorálunk emel ki a tömegből.

Ha a karrierje egy hegy, akkor hol tart most, és mi van ennek a hegynek a csúcsán?

Mászok felfelé. Nem vagyok nagyravágyó. Konstans munka olyan dolgokat csinálni, amik érdekelnek, inspirálnak. Egyszer szeretnék egy színházi társulatot, és addig is sok olyan szakmabelivel szeretnék dolgozni, akitől rengeteget tanulhatok, és aki nagyon motivál. Ez a csúcs.

Szomorú lenne, ha nem ismernék el díjakkal a munkáját?

Egyáltalán nem. Őszintén mondom. A díj egy dolog, az emberekre gyakorolt hatás pedig egy másik. Számomra előbbi nem fontos, utóbbi annál inkább.

(Borítókép: Endre Dóra. Fotó: Kovács Attila Béla)