Liechtenstein hercegi családja Európa második leggazdagabb uralkodói famíliája a brit után. II. János Ádám, a 76 éves államfő a világ egyik legcsodálatosabb műkincsgyűjteményével rendelkezik, aki azonban betér Vaduzban, a fővárosban a Kunstmuseum Liechtenstein épületébe, az ne számítson Leonardo és Rubens festményeire, mert azok Bécs központjában, a Das Gartenpalais Liechtensteinben, a hercegi család palotájában találhatók. A földkerekség egyik leggazdagabb magángyűjteményének kalandos története.
Liechtensteinben barangolva – nem nagy kunszt az egész, mindössze 160 négyzetkilométeren terül el az alpesi minihercegség – nem hagyható ki Vaduzban, a fővárosban a Kunstmuseum, a helyi szépművészeti múzeum meglátogatása, aki azonban régmúlt korok műalkotásaira kíváncsi, az ne ide, ebbe a 2000-ben épült modernista, kocka alakú épületbe térjen be, hanem utazzon hatszáz kilométert keletre, és tegyen egy látogatást a bécsi Das Gartenpalais Liechtensteinben.
A fényűző palota valójában a Liechtenstein hercegek ősi fészke, hiszen a család csak 1938-ban költözött a nevét viselő hercegségbe, a Felső-Rajna partjára, addig a császárvárosban tengette életét. És halmozta fel ott a világ egyik legpompásabb magánműgyűjteményét.
Volt miből. A Liechtenstein manapság is Európa második leggazdagabb uralkodói családja a maga csaknem ötmilliárd dolláros vagyonával, és ami azt illeti, a hercegek régen sem szorultak alattvalóik könyöradományaira.
A család a Bécstől délre, Maria Enzersdorfban fekvő Liechtenstein váráról kapta a nevét.
A 200 méter magas mészkősziklára épült vár, a „lichte Stein”, vagyis a Fényes Kő a dinasztia névadója.
Első névről ismert tagja Hugo von Liechtenstein 1136-ból. A kollekció kezdetei a régmúlt idők homályába vesznek, bár a Liechtenstein hercegek mindig is aktív műgyűjtők hírében álltak. A gyűjtemény alapjait Hartmann von Liechtenstein (1544–1585) rakta le, az egyik legelső ismert festmény a kollekcióban Hans Mielich (vagy Muelich) müncheni reneszánsz festő Ladislaus von Haag grófot ábrázoló képe. A gyűjtemény első aranykora a XVI. és a XVII. század fordulójára esett, amikor I. Károly herceg (1569–1627) birtokában már 900 darabból álló gyűjtemény volt, ahogy az a Rudolf császárral folytatott levelezéséből kiderül. A műtárgyak akkor még a család prágai palotájában voltak. I. Károly fia, I. Károly Özséb (Eusebius) folytatta a gyarapítást, nemcsak vásárlás, hanem megbízások útján is. 1643-ban neki köszönhetően került a család tulajdonába az egyik legbecsesebb darab, Rubensnek a Szűz Mária mennybemenetele című oltárképe.
Károly Özséb fia, I. János Ádám András töretlenül haladt apja nyomdokain. Több palotát is építtetett Bécsben, és ő vette meg számos flamand barokk festő remekeit, többek között Rubens és Van Dyck festményeit. I. József Vencel sem akart lemaradni, ő többek között Bernardo Bellottótól rendelt képeket, majd amikor 1737-ben császári követnek nevezték ki a francia királyi udvarba, díszes hintót készíttetett Nicolas Pineauval, amely ma is megtekinthető a bécsi Das Gartenpalais Liechtensteinben. I. Alajos (1759–1805), majd I. János (1760–1836) idején holland és itáliai festők munkáival tovább gazdagodott a gyűjtemény, amely ekkor költözött át a Bankgasséról a mai helyére. II. Alajos (1796–1858) kortárs festőkkel alakított ki gyümölcsöző kapcsolatot, II. János (1840–1929) viszont XIV., XV. és korai XVI. századi festők képeire fókuszált, de beszerzett alkotásokat XVIII. és XIX. századi velencei mesterektől is.
Gyökeres változás akkor következett be, amikor 1938-ban II. Ferenc József herceg bezárta a bécsi nyári palotát, és attól kezdve a közönség nem látogathatta a gyűjteményt. Ugyanabban az évben a család Vaduzba költözött, egyszersmind megkezdődtek a gyűjtemény thrillerbe illő kalandjai, amelyek 2004-ig tartottak, amikor a kollekció visszaköltözött eredeti helyére, a Liechtenstein bécsi nyári rezidenciájára.
A Liechtenstein-gyűjtemény – benne négy évszázad remekeivel, Leonardo Da Vinci, Breughel, Cranach, Frans Hals, Hans Memling, Raffaello, Rembrandt, Reni és Van Dyck képeivel, továbbá több mint harminc Rubensszel – 1938-ban végveszélybe került, és hogy előbb nem lett Hitler zsákmánya, majd a háború utolsó napjaiban a Vörös Hadsereg nem tette rá a kezét a páratlan gazdagságú kollekcióra, az kizárólag egyetlen embernek, Dr. Gustav Wilhelmnek, a hercegi gyűjtemény fiatal igazgatójának volt köszönhető.
Doktor Wilhelm 1938-ban, 30 éves korában kezdte meg félelmet és fáradtságot nem ismerő munkáját.
Az Anschluss, Ausztria bekebelezése a Harmadik Birodalomba – bár a szó maga csatlakozást jelent, és az igazat megvallva, túlságosan nagy ellenállás nem fogadta Hitler csapatait 1938. március 12-én, a Bécsbe történt bevonuláskor – elvben a Liechtenstein-gyűjtemény végét jelentette volna, hiszen a Reich a legendás német precizitással zár alá helyezte a kollekció darabjait.
Magyarán azokat nem volt szabad elmozdítani aktuális helyükről. Csakhogy Wilhelm – II. Ferenc József uralkodó herceggel teljes egyetértésben – megkezdte a mintegy 1500 felbecsülhetetlen értékű darabból álló gyűjtemény kicsempészését a semleges Liechtensteinbe. A módszer a következő volt:
A nácik utasították Wilhelm doktort, hogy ossza két részre a műtárgyakat. Az első csoportba a Führer számára értékes alkotások kerüljenek, a másodikba pedig az értéktelen bóvli, a resztli, amit el lehet szállítani Vaduzba. Ahogy a háború zajlott, és a szövetséges – leginkább a szovjet – csapatok egyre közeledtek Bécshez, és erősödtek a bombázások, Wilhelm egyik helyről a másikra szállította a kollekciót. 1944 elején, amikor a Vörös Hadsereg már Bulgáriát, Lengyelországot és Romániát is elérte, Wilhelm a 164 legértékesebb festményt – Canaletto, Rubens és Frans Hals alkotásait – egy alsó-ausztriai karthauzi kolostorban, Gamingban rejtette el, de a Bodeni-tó egyik szigetén, Reichenauban is elhelyezett néhány képet. És 1945 elején megkezdte a festmények kicsempészését Liechtensteinbe a herceg magángépkocsiján. De nem jutott messzire, mert a németek a lauffeni sóbányában akarták elrejteni a képeket. Wilhelmnek előzőleg sikerült elérnie, hogy a Liechtenstein-gyűjteményt ne keverjék össze a többi rablott kinccsel, amit Hitler pribékjei Alt Ausseeben, az ottani sóbányában rejtettek el.
Vitán felül az volt a legnagyobb műkincsgyűjtemény, amit egy helyen valaha felhalmoztak.
1945 áprilisában felpörögtek az események, jobban mondva a leleményes és mindenre elszánt Wilhelm felpörgette azokat. Jó pénzért felbérelt néhány lauffeni sóbányászt, akikkel a festményeket a bányából elvitette először egy közeli parasztházba, ahol becsomagolta azokat elszállítható állapotba. Majd a többi, Ausztria-szerte szétszórt rejtekhelyről is összegyűjtötte a vásznakat, és csodával határos módon szerzett egy vasúti kocsit, majd azt megtöltötte a komplett Liechtenstein-gyűjteménnyel. Végül a műtárgyakat vasúton Vaduzba szállíttatta, és azokat a hegyoldalban lévő, a városra néző ősi kastélyban helyezte el.
Csakhogy itt volt egy bökkenő. Amikor kicsomagolták a festményeket, jelen voltak a náci vámosok.
Ezért a kicsomagolást megelőző éjszaka Wilhelm lyukat ütött a helyiség mennyezetén, a felette lévő emeletről leereszkedett a raktárhelyiségbe, és az összes címkét kicserélte.
És amikor reggel bementek a vámosok a terembe, ott csupa értéktelen bóvlit találtak. Legalábbis a címkék tanúsága szerint...
Így hát a gyűjtemény megmenekült. 2004-ig Vaduzban volt látható, de akkor visszaköltöztették eredeti helyére, a bécsi Liechtenstein Nyári Palotába. Azért csak akkor, mert addig folyt a jogi huzavona, a Liechtenstein családról ugyanis elterjedt, hogy a háború alatt a náci koncentrációs táborok foglyait dolgoztatták a birtokaikon. Végül úgy-ahogy tisztázták magukat a vádak alól, és a képek, szobrok visszakerültek a császárvárosba. A cseh- és morvaországi birtokaikkal már nem volt ilyen szerencséjük, azokat a csehszlovák kommunista adminisztráció egyszerűen államosította. A perek még a mai napig tartanak, de igazából kevés az esélye a Liechtenstein családnak arra, hogy visszakapja a jogos tulajdonát.
No és mi lett Doktor Wilhelmmel?
Az önfeláldozó és leleményes művészettörténész már nincs az élők sorában.
1947-ben csomagolta csak ki a gyűjteményt, mert addigra múlt el a veszély, hogy a Vörös Hadsereg elrabolja a kincseket.
Ettől kezdve nem sokat tudunk a férfiról. A gyűjtemény 2004-ig Vaduzban volt látható, az utóbbi 17 évben pedig Bécsben.
Időről időre megnyitják a nagyközönség előtt. Érdemes megtekinteni. A világ második legnagyobb, legértékesebb magángyűjteménye.