Index Vakbarát Hírportál

Slágergyár lehet az Óbudára vontatott Petőfi rádió

2021. április 12., hétfő 05:58

Az A38 Hajón a Petőfi rádió mellett elférnek a koncertek is, a jegyárak áfacsökkentéséért még folyik a harc, minden magyar adóra több magyar zene kell, a könnyűzenei támogatásokat pedig főleg a zenészeknek kell adni – sorolta fel Demeter Szilárddal folytatott megbeszélésük részleteit Szabó László, a Magyar Zenei Menedzserek Egyesületének (ZEME) elnöke.

A szakmai szervezet hetven tagja – összesen több mint 340 könnyűzenei produkció képviseletében – kapta meg azt a dokumentumot, amely a ZEME elnöksége és Demeter Szilárd miniszteri biztos múlt heti megbeszélésének leiratát tartalmazta, és ami szinte azonnal a sajtónál landolt – válaszolta az Index kérdésre Szabó László, a ZEME elnöke arról, hogy szivároghatott ki a szakmai beszélgetés anyaga. Annak nem örül, hogy a szervezet belső levelezése perceken belül olvasható az interneten, de a megjelent információk tartalmát nem kifogásolta.

A kiszivárgott hírek nem szóltak a könnyűzenei belépőjegyek áfájának radikális csökkentéséről, mivel erről nem esett szó a múlt szerdai megbeszélésen. A szakma és Szabó László elnök is erősen támogatná a könnyűzenére, illetve a kulturális termékekre általában vonatkozó áfa mérséklését.

Ezt a küzdelmet még meg kell vívnunk a kormányzattal, biztos vagyok benne, hogy ebben Szilárd a harcostársunk lesz

– fogalmazott az elnök.

Az A38 Hajón véleménye szerint a Petőfi rádió odaköltözése sem vet véget a koncerteknek. Demeter Szilárddal együtt úgy látják, hogy a kultikussá vált koncerthelyszínt senki sem szeretné bezárni a közönség előtt.

Több hazai zenét a magyar rádiókba

A Petőfi rádióban a lehető legtöbb magyar zenét, a lehető legszélesebb zenei kínálatot szeretnék hallani a zenei menedzserek. Sőt ennél többre is vágynak, hiszen nemcsak a Petőfi rádióban, hanem a magyar rádiók összes hullámhosszán is ezt várják el.

Az egyesület határozottan azt szeretné, hogy az átalakult Petőfi rádió alkalmassá váljon slágergyártásra is. Támogatják Demeter Szilárd javaslatát is a Beat elnevezésű online, úgynevezett „bölcső” rádióról. Ez egyfajta szűrőként működne, és az ott életképesnek bizonyuló dalok bekerülhetnének a Petőfi rádió leghallgatottabb műsorsávjaiba is.

Támogatás a zenészeknek

A könnyűzenei pályázatokon elnyerhető pénzek döntő részének az előadóknál, a zenei tartalmakat előállítóknál kell landolnia.

Ha egy klub, fesztivál pályázik támogatásért, akkor a megítélt pénz meghatározó része a zenészeknek jár

– szögezte le Szabó László.

Az elnök szerint biztos vitázni fognak a fesztiválszervezőkkel, klubtulajdonosokkal az elosztási arányokról, de a szervezet határozott véleménye, hogy a könnyűzenét a tartalmakat előállító zenészek támogatásával lehet hatékonyan segíteni. Ezen belül pedig főleg a karrierjük elejét járó zenészeknek kell a támogatás, akik enélkül nehezebben jutnak el a közönséghez.

Segélyek

Ígéretet kaptak arra, hogy a Demeter Szilárd hatáskörbe tartozó Hangfoglaló Programban elérhető pályázatokat gyorsított eljárással bírálják el, ezzel is segítve az immár csaknem egy éve bevétel nélkül tengődő zeneipari résztvevőket.

Remélik, hogy a nyár elején, közepén – a szükséges intézkedések, biztonsági szempontok betartásával – elkezdődhetnek a szabadtéri zenei rendezvények.

Foci-Eb és koncertek

Magyarországon várhatóan csak a védettségről szóló igazolással, illetve a szigorú egészségügyi szabályok betartásával juthatnak be a szurkolók a nyári labdarúgó-Európa-bajnokság telt házasnak ígérkező hazai mérkőzéseire. Szabó László szerint a magyar zenei szakma sem zárkózna el a hasonló szabályozástól, amely lehetővé tenné a szabadtéri koncerteket, fesztiválokat.

Itthon jelenleg tizennyolc év felettiek kaphatnak Covid–19 ellen kifejlesztett védőoltást. Arra a kérdésre, hogy mit kezdenek a fiatalokkal, akiket nem oltanak be, és erről így igazolásuk se lehet, Szabó László azt válaszolta, hogy szerinte a fiatalok hajlandóak részt venni az oltási programokban, és május végén, amikor már a fiatalabb korosztály is sorra kerül,

a tinédzserek többsége inkább beoltatja magát, mintsem lemaradjon a koncertekről.

A menedzser szerint fontos lenne hatékonyan segíteni a szakmát abban is, hogy a magyar zenei termékek könnyebben eljuthassanak a globális piacokra. Ezért tartják fontosnak a különféle fesztiválokon, vásárokon, bemutatókon való részvétel támogatását. A magyar popzene szempontjából alapfeladatnak tartja a hangszeres képzés és a tehetséggondozás felkarolását.

(Borítókép: Az A38 rendezvényhajó a Petőfi híd budai oldalánál a Dunán 2019-ben. Fotó: Róka László / MTI)

Rovatok