Határozottan ügyes festőnek számított a csaknem száz évet megért Fülöp herceg, aki a múlt század ötvenes éveitől foglalkozott behatóbban a képzőművészettel. Nemcsak műgyűjtőként, mecénásként, hanem alkotóként is ismertté vált. Néhány tájképén a műelemzők Winston Churchill hatását vélik felfedezni, aki szintén szívesen festegetett.

Edinburgh hercege alkotásainak többségét londoni társasági kiállításokról ismerhette a nagyközönség, jellemzően nem fordulnak elő nyilvános gyűjteményekben. Néhány tájképe a felesége hálószobáját díszítette.

Leghíresebb akvarelljét is a windsori kastélyban reggeliző királynőről festette 1965-ben. Egy másik, hasonló technikával készült képén, amit egy 1956–57-es, világ körüli hajóútján festett, mentora, Edward Seago látható, akit meghívott az utazásra. Az autodidakta művész korának egyik sztárja volt, amit nem kis részben annak köszönhetett, hogy az anyakirályné, II. Erzsébet királynő  édesanyja – tehát Fülöp anyósa – rajongott a képeiért.

Felkértük Nádor Tibor festőművészt, hogy mondja el véleményét a herceg festőművészi kvalitásairól. Az elismert kortárs alkotó, aki tizennyolc éven át tanította a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) hallgatóit, nyomokban Matisse és Bonnard hatását érzi a két vízfestményen.

A herceg nyilván jóval kevésbé rugaszkodott el az egyszerű ábrázolástól, mint a professzionális művészek tennék, de van kompozíciója, jól helyezi el a dolgokat. A windsori kastélyban reggeliző királynőt ábrázoló festményen egész korrekten megoldotta, hogy rövidülésben látszódjon, aminek kell. A képen megfigyelhető, hogy tisztában van az alapokkal. Nem külön motívumokban gondolkodik, a kompozíciónál végiggondolta, hogy mi hova kerüljön, mekkora legyen

– sorolt fel néhány vitathatatlan művészi eredményt.

Nádor szerint kifejezetten rokonszenves, hogy két eltérő problémarendszer jelenik meg az akvarelleken, tehát Fülöp nem kaptafára dolgozott. Seago alakja inkább portrénak tekinthető, a másik enteriőr, amiben történetesen megjelenik egy figura is.

Ha Fülöp a tanítványa lenne, Nádor elmondaná neki, hogy a reggeliző Erzsébetről szóló kép jobb felső sarkában, az ablak körül nagyon ügyesen jelenik meg a világos-sötét színek váltakozása. A kandalló megoldása is kifejezetten festői gondolkodásmódot mutat. Tehát az alkotó képben gondolkodik, dinamikailag is korrekt a munkája.

A portrét illetően is sok mindent rendben talált, azt viszont kifejezetten amatőr megoldásnak látja, hogy Fülöp levágta a képről a modell lábfejét.

Azt szoktuk mondani, hogy a lábszár közepét levágni, az fáj. Nem igazán szerencsés. Alapvetőn ez a kép legbizonytalanabb része. Az ülő férfi beállítása is meglehetősen amatőr megoldás.

A lába túlságosan párhuzamos a kép alsó felével – mutatott rá Nádor, aki az ilyesmit többnyire szóvá tette, amikor a tanítványai munkáit korrigálta.

Az általa látott két kép alapján Nádor úgy foglalta össze véleményét Fülöp képzőművészi kvalitásairól, hogy – figyelembe véve a kompozíciók tagadhatatlan értékeit – zsákutca lenne, ha a hálás utókor festőművészként is számontartaná a herceget.

Úgy véli, hogy Fülöp festőként nem virtuóz, de megtanulta használni a technikát, nem követett el nagyobb bakikat. Nagy, színes felületeket komponál, de az előadásmódja meglehetősen bátortalan, nagyon ragaszkodik a valódi látványhoz, viszont az is tény, hogy százötven évvel korábban egy amatőr festő ezt így nem festette volna meg. Képei megfelelnek egy korrekt, nem progresszív iskolában tanító rajztanár szintjének, aki nem tervez saját művészi karriert. 

(Borítókép:  Fülöp herceg az egyik kevésbé ismert hobbijával – festés közben – ábrázolva a királyi család filmjének forgatásakor 1969. június 19-én. Fotó: Keystone-France / Gamma-Keystone / Getty Images)