Index Vakbarát Hírportál

Párizsban és Londonban is lesz Oscar-díj-átadó

2021. április 18., vasárnap 21:46

Ment a szájhúzás, amikor az akadémia bejelentette, hogy az átadón nem lesz lehetőség virtuális köszönőbeszédet mondani, vagyis az a díjazott, aki éppen nem Los Angelesben tartózkodik, meg sem köszönheti az esetleges Oscar-díját. A szervezők azonban megerősítették, hogy Londonban és Párizsban is olyan központokat hoznak létre, ahol a nemzetközi jelöltek is élvezhetik az átadót.

A Variety magazin szerdán úgy fogalmazott, az Oscar-díj-átadó szervezői tárgyalásokat folytatnak a Brit Filmintézettel arról, hogy a BFI Southbank nevű (vagyis a Temze déli partján található) kultikus épület adjon otthont a bejelentkezéseknek a stúdióból. A mozi korábban is átalakult vörös szőnyeggé: Southbank termeiben tartják például a London Filmfesztivált is. A legutóbbi értesülések szerint a szervezők megerősítették, hogy valóban ez az épület fog az egyesült királyságbéli résztvevők stúdiójaként szolgálni. 

A kései intézkedésekre (a díjátadó Los Angeles-i idő szerint április 25-én este lesz) azért volt szükség, mert London lakossága három hónapja sínyli az országos korlátozásokat, így az előkészületek komoly fejfájást okoztak a szervezőknek. Úgy hírlik, a szervezőknek külön engedélyre van szüksége a kormánytól ahhoz, hogy a beltéri eseményt lebonyolítsák. 

A korlátozások értelmében kizárólag a jelöltek (plusz személyenként egy kísérő) vehet részt a díjátadón. A résztvevőket két koronavírustesztnek is alávetik, a külföldről érkezőket pedig a teszt mellett 10 napos karanténra kötelezik, természetesen az átadó előtt. A londoni műsor – az időeltolódás miatt – április 26-án kora reggel kezdődik. 

Amit Párizst illeti, az Akadémia a Canal+ tévécsatorna stúdiójából jelentkezik, és hét jelöltet, köztük Florian Zellert, a The Father című film rendezőjét is fogadja. Mivel a párizsi szabályok szigorúbbak, mint a londoniak, így ezen az eseményen csak a jelöltek vehetnek részt, kísérőt már nem vihetnek magukkal. Sőt, még fogadás sem lesz: sem étel, sem ital nem fogyasztható a helyszínen.

Steven Soderbergh filmrendező és producer nagyon sajnálja, hogy a rendezők nem számoltak be a tervekről, ám a díjátadó megszervezése roppant bonyolult feladat, főleg, hogy idén a vírushelyzetre való tekintettel az Oscar-gála az Egyesült Államokban (is) rendhagyó módon zajlik. 

(Borítókép: 85. Oscar-díjátadó 2014. január 16-án. Fotó: Kevin Winter / Getty Images)

Rovatok