Tombol a koronavírus-járvány, ön mégis a Villa Kordában fogad bennünket.

Korda György: Harminc éve itt lakunk, a lakásunk közvetlenül a szálloda mellett van. Örömmel látom önt a lakásban és a szállodában is. Az utóbbi most kicsit kong, nálunk viszont sok a kutya és a macska, állandó a hangzavar. Semmi különös nincsen abban, hogy itt találkozom önnel. Boldogan teszem.

Megkapta mindkét oltást. Melyikből?

K. Gy.: Klárikával a Pfizer-vakcinát kaptuk. Azt mondják, az nagyon jó. Nem kértük, kivártuk a sorunkat. Nem akartuk előbb megkapni az oltást, pedig lett volna rá lehetőségünk. Abszolút oltáspárti vagyok, mindegyik vakcinában bízom. Muszáj, hogy kijöjjünk ebből a helyzetből. Szerintem az oltás – és a nyájimmunitás – az egyetlen megoldás. 

Oltás után volt rosszullét? Hogyan érezték magukat?

Balázs Klári: Gyuri szerencsés volt, szinte semmiféle rosszullét nem gyötörte. Nálam az oltás borzasztó gyengeséggel járt együtt, olyan ízületeim fájtak, amelyekről korábban nem is tudtam, hogy léteznek, de pár nap alatt az is elmúlt.

Újra kinyílt a világ?

K. Gy.: Csak annyira, hogy míg az újságírón ott a maszk, addig mi le merjük venni. Ennyi. 

Be van oltva, mégis maszkban zsugázik. Hipochonder?

K. Gy.: Továbbra is fontos az óvatosság: ha ultizom a barátaimmal, akkor mindenkinek kötelező a maszkviselés. Ártani nem árt... Azért viselem, hogy magamra és másra is vigyázzak. Egy ismeretlen vírussal állunk szemben. Nem tudni, mennyire vagyunk védettek. 

B. K.: Elmesélek egy titkot, ez a legédesebb sztori. Ott játszanak négyen az asztalnál, fogják a kártyát, rajtuk a maszk, én meg nézem, ahogy Gyuri felveszi a kávéscsészét, és a szájához emeli. Csak utána jön rá, hogy maszkban van. Ez a jelenet gyakran előfordul, a maszkviselést nem lehet életvitel-szerűen megszokni... A lakásból hallom, hogy milyen nagyszerű partik zajlanak. Jó, hogy végre tudnak kártyázni.

K. Gy.: Elmondok egy történetet arról, hogy a maszk nálam miért nem újdonság. 1962-ben behívtak katonának a légvédelmi tüzérekhez. Bugac, 40 Celsius-fok, homoksivatag, hadgyakorlat: 800 méter átmérőjű körben álltak az ágyúk. Az őrmester állandóan azt kiabálta: Repülő! Amikor az ötödik „repülő” után elnevettem magam, az őrmester rám ripakodott, hogy mit röhögök. Mondtam neki, hogy sehol nincsen repülő, akkor minek hasalunk le a homokba? Büntetésből olyan védőruhában és gázálarcban kellett két kört futnom, ami nem engedte át a levegőt. 1600 métert ügettem végig. Nem futottam, ügettem. Mára megszoktam a maszkot. 

Az élet átkerült a virtuális térbe, ön azonban nem szeret online pókerezni. A kártya ennyire személyes dolog?

K. Gy.: Meg tudnám tanulni, mert a feleségem megmutatta az iPad használatát, de az online póker nem érdekel. Engem a konkrét dolgok érdekelnek: magyarázni, mutogatni a többieknek. A kártyának vannak személyes vonzatai. Én már megengedhetem magamnak, hogy csak azt játsszam, ami szórakoztat. 

A pókerközvetítései is olyanok, mint egy show-műsor. Mintha a vérében lenne a szórakoztatás...

B. K.: Az benne is van.

K. Gy.: Sok mindenről beszélhetnénk, de ha igazán életszerűen akarok mesélni, akkor annyit mondok: póker. A közvetítéseimet nem tudom méltatni, viszont tizenhét éve kommentálok. Gondolja csak el, hogy ennyi idő alatt hány énekes, hány zenekar tűnt fel. Több száz. Pókerkommentátor egy sem. A színpadi ember és a játékos keveréke adja a jó kommentárjaimat.

Akkor ez nagy teljesítmény.

K. Gy.: Szakmailag nem könnyű dolog. Én a pókert sportnak tartom, nem pedig szerencsejátéknak. A szerencsének csupán annyi köze van hozzá, mint az életben mindenhez. Amikor azt mondják, all-in, már nincs változtatás, a szerencse dönti el, hogy milyen lapok jönnek fel. Nagyon büszke vagyok a pókerkommentálásomra.

B. K.: Én is.

A jó kommentátor jól is játszik?

K. Gy.: Nem. Focis hasonlattal élnék: Szepesi György, korának legnagyobb futballkommentátora szerintem nem tudott egy egyeneset rúgni a labdába. Érteni természetesen kell a pókerhez. Ha butaságot mondok, az emberek kinevetnek. Amikor elkezdtem a kommentálást, még nem ismertem a 7 lapos Texas Hold’Em pókert, csak az 5 lapos, európai változatot. Eleinte annak a szabályai szerint közvetítettem. Kinevettek, lehülyéztek. Azt hittem, csak irigyek rám, pedig én tudtam rosszul a szabályokat. De elárulok még valamit: soha nem láttam előre egyetlen közvetítést sem, rögtönöznöm kell. 

Ehhez borotvaéles agyra van szükség. Ezek szerint a póker fiatalon tart.

B. K.: Az agya tényleg olyan, mint a borotva. Gyurinál jobb játékost még nem láttam. Én is gyakrabban leülök majd, mert már kezdek feledékeny lenni... 

Legendák szólnak arról, hogy Korda György mindig nyer. 

K. Gy.: A profi játékost az különbözteti meg az amatőrtől, hogy míg a profi is szokott veszíteni, addig ő ötször kevesebbet veszít ugyanazzal a lappal, mint a rossz játékos. Ha nyer, akkor viszont tízszer többet nyer. Olyan ember még nem született, aki mindig győz. Hazudik, aki ezt állítja. 

B. K.: Az ultipartnerei nekem azt mondták, hogy a Gyuri száz leosztásból kilencvennyolcat megnyer. Ezért „utálják” őt.

Most akkor ki blöfföl?

K. Gy.: Nem, Klárika, ez sem biztos. Régebben naponta ultiztam. Tíz lapból a harmadik kijátszás után szó szerint elmondtam, hogy az ellenfelem kezében mi van. De nem ám csak színre, számra is. 

Meg lehet élni a kártyából?

K. Gy.: Meg. Simán. Éltem is belőle. 

B. K.: Nehogy elsorold, hogy melyik fürdőszoba van belőle...

K. Gy.: Az egyik kártyás barátom mindig azt mondta, hogy a mögöttem levő fürdőszobát ő vette.

Ki volt a legjobb játékos, aki ellen valaha játszott? 

K. Gy.: Ultiban egy futballista, az MTK-s Sándor Károly, a Csikar. Ő mondta nekem, hogy a kártyát nem lehet megerőszakolni: ha érzem, hogy rossz a lap, nem szabad erőlködni, mert akkor a dupláját veszíthetem. Az európai draw pókert egy világbajnok kardvívótól, Meszéna Miklóstól tanultam. A póker olyan, mint egy asszó: ha a játékos elhatározza, hogy támad, akkor azt végig kell vinni. Ha megtorpansz...

B. K.: Megszúrnak. 

K. Gy.: Na ugye! Hogy tudja!

Manapság itt, a Villa Kordában ultizik. Apropó, Villa Korda, miből él meg az ember, ha a turizmus haldoklik? Éneklés? A járvány a zeneiparnak sem kegyelmez... 

B. K.: Egy üres szállodából nem lehet bevételt generálni. Támogatóink sincsenek. Kis szállodáknak az nem jár. Vagy kibírjuk, vagy nem. De nem panaszkodunk...

K. Gy.: Nincs szálloda, nincs koncert, zsebbe kell nyúlni ahhoz, hogy megtartsuk a dolgozóinkat vagy inkább a munkatársainkat. Mégis kifizetődő, hiszen ha újra beindul a turizmus, nem kell új személyzet után kutatni. 

A villát elnézve nem úgy tűnik, mintha az utcára kerülés fenyegetné önöket...

B. K.: Komoly rezsit fizetünk a ház után. Tegnap jött a négyszázezres gázszámla, az előbb a százhetvenezres vízszámla... Mínuszban vagyunk.

K. Gy.: Mindenki nehéz helyzetben van. Azt mondtad, ne panaszkodjunk! 

B. K.: Igazad van, Gyuri! Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve, mondta Ferenc Jóska. 

K. Gy.: Látja, milyen jól ismeri a feleségem a történelmet?

Ez lenne a nyugdíjas életvitel?

B. K.: Megtanultam, hogy nem kell vásárolni, mindenem megvan. Sőt háromszor annyi, mint kéne. Elhasználom a felgyülemlett körömlakkokat, sminket, mindent. 

K. Gy.: Nincs takarító, nincs bejárónő. Klárika mos, főz, takarít. 

B. K.: Nagy a lakás, nem mondom, hogy kevés a munka. Nehéz naponta kitalálni, hogy mit főzzek. Gyurit folyton faggatom, hogy mit enne, de neki mindig mindegy. 

K. Gy.: Nem akarok azzal nehézséget okozni neki, hogy még rendelek is. Ez egy új világ, aki nem alkalmazkodik az értékrendekhez, annak vége. Nem kell hivalkodni. 

Az elmúlt másfél évben – a pár héttel ezelőtti televíziós szereplést leszámítva – egyetlen fellépésük volt, a tavaly szeptemberi raktárkoncert. Se előtte, se azóta semmi. 

K. Gy.: Hatvanhárom éve énekelek, de ilyen hosszú ideig sohasem kellett megálljt parancsolnom magamnak. Igaz, az elmúlt évben is számos felkérésünk volt, hívtak minket születésnapra, házassági évfordulóra... 

B. K.: Igen, de privát felkérésre mi nem megyünk. 

Miért nem?

B. K.: Mert nem. Az teljesen más hangulat, nem szeretjük. A járvány előtt sem vettünk részt hasonló eseményeken. Pajtáskodás van... Nyárra viszont már be vagyunk táblázva. EFOTT, Debrecen és a többi, csupa szabadtéri koncert. 

Ironikusnak találtam, hogy a Családbarát magazinműsorban a Reptér című dalt énekelte. 

K. Gy.: Tudja, miért? El sem tudja képzelni, mennyire népszerű az a dal. Fiatalok, idősek, mindenki nagyon szereti. Én magam is.

B. K.: Meg a hokisok is. 

K. Gy.: Felhívott az FTC jégkorongbajnok csapatának a menedzsere, hogy tudom-e, a csapat minden mérkőzésen a Reptérre vonul be, majd arra vonul ki. Elküldte nekem a videót, ahogy a fiúk a buszon énekelnek. 

B. K.: Hát annyira édesek, nézze, megmutatom a videót! Még táncolnak is hozzá. 

Azt hittem, azért a Reptér, mert hiányzik önnek az utazás.

K. Gy.: Látja, erre nem is gondoltam. Sokszor nincsen mellégondolása az embernek, de most, hogy mondja, beugrott egy dal, Kiabálj, ha valami fáj, amit a Kádár-rendszer kellős közepén énekeltem. Megjelent róla egy olyan cikk, hogy „a gyönyörű hangú Korda György énekeljen korcsolyázó szép asszonyokról, de ne politizáljon!” Eszembe nem jutott.

Való igaz, nyilvánosan soha nem politizált. 

B. K.: Úgy állunk ehhez a témához, hogy nekünk egy közönségünk van, nem jobb- vagy baloldali nézők. Ott áll 5000 ember, aki azért jött, mert szeret minket. Teljesen mindegy, hogy milyen politikai nézetük van. Nem ránk tartozik. Nekünk ők a közönség.

K. Gy.: Megvan a véleményünk bizonyos dolgokról, de azért sem hangoztatjuk, mert ez magánügy. Énekesként viszont nem vagyunk magánemberek.

Könnyen az emberek céltáblájává válik az, aki megszólal?

B. K.: Abszolút. 

K. Gy.: Klárika, megmondóemberek mindig lesznek, de ez az ő dolguk. Nincs ebben semmi kivetnivaló, minden ember más. Én nem konfrontálódom senkivel, soha nem is ilyen témákról énekeltem. Vannak a sorsról, a múltról, a történelemről, a gazdaságról éneklők. Én a szerelemről szoktam énekelni.

B. K.: Ez az! A gazdaságról kell dalt íratni, Gyuri. Most tudnék pár sort írni...

Akkor Korda György nem tör pálcát senki felett.

K. Gy.: Én azt sem ítélem el, aki elmegy a járvány alatt nyaralni a Maldív-szigetekre. Miért ne tenné meg, ha van rá lehetősége? Biztos levezeti a feszültséget. 

B. K.: És hazaküldi a fotókat...

K. Gy.: Mi tudjuk, hogy mivel tartozunk az embereknek. Ezt akkor tudjuk megmutatni nekik hitelesen, ha úgy élünk, mint ők. Ha megtehetnénk, sem mennénk sehová.

B.K.: Teljes mértékben együttérzünk velük.

Szívből jövő együttérzés?

Kórusban: Abszolút.

Van a sztároknak egyfajta példamutató szerepe?

K. Gy.: Nincs, azt viszont tudjunk, hogy mennyit köszönhetünk az embereknek. A magunk nevében beszélek, amikor azt mondom, nekünk kötelességünk így cselekedni. 

Közönség nélkül nincs kinek énekelni.

K. Gy.: Ez se jutott még az eszembe, de teljesen logikus, amit mond. Azzal, mondjuk, nincs baj, ha az énekes elmegy valahová nyaralni. 

B. K.: Én ezzel vitatkoznék. Nem mindegy, hogy milyen keretek között megy el az ember: nem mindegy, hogy mikor, hová, hogy tangás fotókat küld-e haza, vagy sem... A lájkvadászatra megy ki az egész. Amíg a járvány miatt ennyi család megy tönkre, addig mi itthon maradunk.

Többet is veszítettek az emberek a járvány alatt, mint hogy nem nyaralhatnak. Korda György veszített valaha? 

K. Gy.: A szüleim elvesztése borzalmas volt. Majdnem az összes gondolat és baj, ami máig kínoz, a drága apám halálához köthető. Aztán persze gazdaságilag is vesztettem, de azt már főleg együtt Klárikával. 

Kívülről az látszik, hogy Kordáéknak minden könnyen megy.

K. Gy.: De csak kívülről. Amikor építettük ezt a házat, kölcsönt vettünk fel 25 százalékos kamattal. Azt mondták, hogy a bank igénybe vesz öt szobát, annak a béréből törleszthetünk. Aztán az igazgatót leváltották, mi meg ott maradtunk egy iszonyatos összeggel a nyakunkban, 25 százalékos kamattal, egy épülő házzal. 8 évig egy szállodai szobában laktunk, mert a saját lakásunkat kellett kiadni, hogy törleszthessünk. A házasságunk viszont megerősödött. 

Korda Gyuri és Klárika neve teljesen összeforrt, olyan, mint a jin és jang, akár egy márkanév. Mi a sikeres kapcsolat titka?

B. K.: A szerencse. 

Semmi kompromisszum?

B. K.: Dehogynem. Sok lemondással jár, de mi alkalmazkodunk egymáshoz. A legfontosabb az, hogy nagyon szeretjük egymást, és mindig a másikat helyezzük előtérbe. Engem is többször megkerestek egyénileg, de mindig arra gondoltam, hogy mit gondolna a Gyuri. Mit szólna ahhoz, ha egy táncos műsorban egy idegen férfi ölelgetne? Nem éreztem úgy, hogy nekem ilyeneket el kellene vállalnom: gondolkodás nélkül nemet mondtam. Mindig a kettőnk kapcsolata volt az előtérben, hiszen ez a legnagyobb kincsünk. 

Nemcsak a magánéletben, a munkában is egy párt alkotnak. Nem féltékenyek egymásra? 

B. K.: Mit ért féltékenységen?

Szakmán belüli rivalizálást. 

K. Gy.: Amikor összejöttünk, én már huszonnégy éve híres énekes voltam. Egy pillanatig nem zavart, ha Klárikának sikere van, ha megnézik őt. Alig vártam, hogy elismerjék, és velem egyenrangú előadóként, társként tekintsenek rá. A hangnemek esetében azonban volt közöttünk nézeteltérés. A duettnél fontos, hogy stimmeljen a hangnem, na ott picit önző voltam.

B. K.: Azt mondta, Klárika, neked szól fent is, lent is a hangod, de nekem ez a jó hangnem, úgyhogy ez marad! Persze kiderült, hogy fent is szól a hangom, de azért mégis...

K. Gy.: A duetténeklésnél előfordul, hogy valakinek a szólama dominál, de ez nem okozott nálunk komoly félreértést.

B. K.: A Wikipédián a saját nevemre vetődtem, mit ne mondjak, elég sok pontatlanság van benne. Az ütötte meg a szememet, hogy oké, mindent együtt csinálunk, de én is kaptam díjakat. Magyar Kultúra Lovagja cím, Emberi Hang díj, Európai Kultúráért díj és a többi.

Balázs Klári egyéni díjaihoz is feltüntetik Korda György nevét.

B. K.: Így igaz, pedig azokat külön kaptam. Bármit csinálok, rögtön összevonják a nevemet az övével. Legalább négy olyan díj van, amit magam miatt kaptam. 

Igazságtalannak érzi?

B. K.: Nem, csak elcsodálkozom rajta, hogy mint önálló ember mennyire nem létezem.

K. Gy.: Ha Klárikának egy díjat kellene nyernie, akkor az a hős anya cím lenne. Azt biztos, hogy nem kapnánk ketten.

Amikor látok kettejükről egy tévéinterjút, mindig elszomorít, hogy a riportert csak Gyuri bácsi személye érdekli, Klárika pedig a háttérbe szorul. 

B. K.: Nem is tudom, talán azért, mert Gyuri már a pályán volt, amikor én mellé kerültem. A női oldalról pedig ne is beszéljünk. 

Úgy érti, hogy nőként nehezebb a zeneiparban érvényesülni?

B. K.: Borzasztóan nehéz. Eleve azért, mert az ember nő. A női énekeseknek sokkal nehezebb a dolguk, de ez így is marad. Minden területen így van ez, a nők hátrányos helyzetben lesznek. Nem feministaként mondom, nem a férfiak ellen beszélek, csak jelzem, hogy máig kettessel kezdődik a személyi számom. 

K. Gy.: Amikor Klárika bekerült ebbe a szakmába, teljesen más lehetőségek voltak, mint az én időmben. Ő a táncdalfesztiválok után vált ismertté. Korábban egy indulás a táncdalfesztiválon egyenlő volt azzal, hogy az énekesnő egy életre megkapta az arcát, miután elindította a karrierjét. Ha manapság, a tehetségkutatók idejében lenne pályakezdő, megint más lehetőségek vonatkoznának rá. 

B. K.: Pont a köztes időszakban, mondhatni, a legrosszabb periódusban voltam kezdő. Aztán elindult a kettőnk közös pályája, jöttek az aranylemezek, a turnék, a külföldi utak. Ez mind elvehetetlen.

K. Gy.: Tudod, mi az elvehetetlen? Nem az élmények, hanem az, hogy elértél valamit, amit senki más az országban. Ha azt mondják, Klárika, mindenki Balázs Klárira gondol, pedig aztán hány Klárika él itthon...

Az én nagymamám is Klára.

B. K.: Nekem még a rendszámom is Klári6. Ülök a kocsiban, és mindenki azt nézi, hogy én vagyok-e. Ha meglátják, hogy én vagyok az autóban, rögtön integetnek. Szóval, viccet félretéve tényleg mindenki ismeri a nevemet. Nem vagyok elégedetlen, sőt olyan életet éltem, ami másnak nem jutott. Több énekesnő is azt nyilatkozta magáról, hogy ő szólista, és nem lenne Korda György–Balázs Klári. De szeretne az lenni... 

Nem mindenki szólista, éppen ezért egy duót sem kell lenézni.

B. K.: Sokkal keményebben kell dolgozni, mint egyéni énekesként. Ha valamelyikünk hamis, akkor bántó hangzású lesz a dal. Én dolgoztam együttesben, zenekarban, mindig is imádtam a vokális éneklést. Ha a vokál tisztán szól, az üt.

K. Gy.: A tisztán éneklés mindennek az alapja.

B. K.: Magyarországon azért belemagyarázzák, hogy a kisugárzás a fontos...

Nem csak Magyarországon.

K. Gy.: Egy olasz énekesnél nem hallani hamis hangot.

Sok énekesre jellemző, hogy meghatároz egy korszakot, önök azonban generációkon átívelő karriert tudhatnak maguk mögött. Mivel lehet megnyerni az embereket?

K. Gy.: Megtéveszteni lehet őket, megnyerni már nehéz. Önmagában a produktum sem elegendő: csodaszép hangú és külsejű énekesek tűnnek el a süllyesztőben.

Kell egy karakter, egy szerethető személyiség? 

B. K.: Igen. 

Kellenek az örök érvényű dalok is?

K. Gy.: Pontosan. Szerelem, szeretet, barátság, összetartozás, humor. Ezek legalább annyira életszerű dolgok, mint a sorsfordító események megéneklése. Nem véletlen, hogy a hatvanéves dalaimat a mai napig feldolgozzák huszonéves énekesek. Ezek a dalok ott vannak az emberek fülében, szívében, lelkében, aztán továbbadják őket.

B. K.: A YouTube-on van egy válogatás a szerelmes dalainkból, múltkor találtunk rá. Én magam is megdöbbentem, hogy mennyi dalt énekeltünk már közösen. 

Saját dalokat miért nem írt?

K. Gy.: Nincs hozzá se tehetségem, se affinitásom.

B. K.: Hát, de Gyuri, meséld el, hogy történt! Fészek Művészklubban ebéd, utána ulti, este előadás... 

Fontossági sorrend…

K. Gy.: Ha úgy éreztem volna, hogy szeretnék dalokat írni, akkor írtam volna. De még ötletem sem volt, sem zeneileg, sem szövegileg. Egy saját dalom sincs, mégis 800 dalt énekeltem a karrierem során. Csupa slágert adtam elő.

Személyes kedvencem a Lady Karneval. Ha Lady Karneval, akkor Karel Gott, aki már nincsen közöttünk...

K. Gy.: Fiatalkoromban a barátom volt, sokat léptünk fel együtt. Mint a többi kortársam elmenetele, az ő halála is rémes. Karel Gott kimagasló tehetségű művész volt, olyan hanggal és színpadi jelenléttel, ami csak világsztároknak van. Nagyon segítőkész ember volt, azt mondják róla, hogy rendszeresen jótékonykodott. A cseheknél három ember miatt volt nemzeti gyásznap, ő közéjük tartozott. 

Megszámlálhatatlan elismerés tulajdonosa, függetlenül az aktuális kormánytól. eMeRTon-díj, számos életműdíj, az említett Budapest díszpolgára cím. Már csak a Kossuth-díj hiányzik. Az Index arútluK podcastjében arról beszélgettünk, hogy melyik rovattag kinek adná a díjat. Én Korda György nevét mondtam. 

B. K.: Igen, azt mi is hallottuk.

K. Gy.: Az maga volt? A nagynénjét is megemlítette...

B. K.: De édes!

K. Gy.: Nézze, én azért tartom nagyobb díjnak a Budapest díszpolgára címet, mert azt nem adományozzák, hanem az ember az életével érdemli ki. 

Miért, a Kossuth-díjat nem kell kiérdemelni?

K. Gy.: A Kossuth-díjat odaadják. Nem az én tisztem eldönteni, ki nyerje, hanem a bizottságé. Ők döntik el, hogy ki érdemli meg, és ki nem. 

Máig megy a vita arról, hogy a díj sorsa politikai alapon dől el.

B. K.: Abszolút politikai alapon.

Önnél a politikai semlegesség állhat a háttérben?

K. Gy.: Én nem mondok ilyet. Én azt mondom, ha a bizottság úgy érzi, hogy a díjat megérdemli valaki, akkor az meg is kapja. Azért a bizottság tagjai között nagyok sok komoly ember van. 

Korda György is komoly név, komoly életművel.

B. K.: Megérdemelné. Az ő esetében valóban él az a mondat, hogy generációknak mutatott példát.

K. Gy.: Focinyelvre lefordítva: nagyon jó volt a csapat, győzelmet érdemelt volna, de vesztett 1:0-ra.

B. K.: A legnagyobb díj úgyis az, amikor a nézőtér tele van. 

De még nincs vége a karrierjének. 

K. Gy. (nevetve): Nincsen, hála istennek. Klárikával még bármit elérhetünk, akár azt is, hogy benevezünk a csokra.

(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)