Index Vakbarát Hírportál

Music Hungary: rosszul célzott és kevés támogatást kapott a magyar zeneipar

2021. április 19., hétfő 09:12

A Music Hungary Szövetség közleményben reagált a múlt heti kormányinfón Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő által ismertetett ,zenei szektort segítő állami támogatásokra. A közleményeben azt írják, hogy a zeneiparnak nyújtott állami támogatások „összegükben messze elégtelenek és sokszor rosszul célzottak” voltak.

A szövetség szerint a Raktárkoncertek ötmilliárdos költségvetéséből nagyrészt az esemény hivatalosan szerződött partnere részesült, a beválogatott zenekarok, előadók és stábjaik már csak az összeg kisebb hányadát kapták meg.

A 200 millió forintos, fesztiváloknak szánt pályázatnak eredetileg 700 millió forintos támogatási kerete volt, ám a kiírásnak sajnos olyan kevesen feleltek meg, hogy végül csak ennyi lett kiosztva

– olvasható a közleményben.

A szövetség állítása szerint korábban levélben szólt Varga Mihály, pénzügyminiszternek, hogy a  zenei szektorra nem jellemző az állandó alkalmazotti munkaviszony, így a bértámogatást a legtöbb élőzenei vállalkozás nem tudja igénybe venni. Továbbá jelezték, hogy az újraindítási gyorskölcsön jogosultjairól az élőzenei szektorban használt TEÁOR szám hiányzik.

A közlemény végén a szövetség felhívta a kormány figyelmét arra, hogy az élőzenei szektornak azonnali, hatékony, jól célzott anyagi segítségre, tervezhetőségre és a kulturális áfa bevezetésére van szüksége a fennmaradáshoz és az újrainduláshoz.

Rovatok