Index Vakbarát Hírportál

Négymillió beoltott után nyithatnak a mozik és a színházak

2021. április 20., kedd 17:31

Négymillió ember beoltása esetén a kormány engedélyezni fogja a mozik, színházak, fürdők és kulturális intézmények kinyitását – értesült a Magyar Hírlap.

A nyitás következő állomása három és fél millió beoltottnál várható, akkor a vendéglátóhelyek teraszai nyithatnak meg. Ezt követően négymillió beoltottnál – az újabb hírek szerint – egy ennél is nagyobb enyhítés következhet majd.

ekkor ugyanis megnyithatnak a mozik, színházak, kulturális intézmények, valamint a fürdőket már nemcsak a gyógykezelést igénylők látogathatják majd. 

A Magyar Hírlap ugyanakkor úgy értesült, hogy ezeknek a látogatásához a felnőtteknek védettségi igazolványra is szükségük lesz. A 18 év alatti gyermekek számára ezt értelemszerűen nem teszik kötelezővé, hiszen őket még nem oltják Magyarországon.

Négymillió beoltottnál ezenkívül a vendéglátóhelyek belső terei is megnyithatnak majd,

de a személyzetnek és a vendégeknek is kötelező lesz a maszkviselés, legalábbis amikor épp nem fogyasztanak valamit. Ezek látogatásához a védettségi igazolvány meglétét sem teszik kötelezővé.

Úgy tudni, április végéig további egymillió dózisnyi vakcina érkezik Magyarországra, amelynek java része kínai oltóanyag lesz majd.

Rovatok