Index Vakbarát Hírportál

Ákos elárulta, mivel szokták felidegesíteni a gyerekei

2021. április 23., péntek 16:20

Az új daláról, a járványhelyzetről és a családjáról is beszélt Ákos a Pesti TV Politikai hobbista című műsorában, de azt is elmondta, mit gondol a Magyarországon zajló politikai párbeszédről, illetve mit szól ahhoz, mikor azt mondják, hazánkban diktatúra van.

Kovács Ákos pár nappal ezelőtt a Pesti TV vendége volt. A Kossuth-díjas dalszerző-énekes az új nótája kapcsán érkezett a Politikai hobbista című műsorba, ahol a friss dala mellett persze más témák is szóba kerültek. Jeszenszky Zsolt első körben a járvány kapcsán faggatta, amelynek kapcsán az énekes is érintett: az Index is megírta, hogy Ákos korábban átesett a covid-fertőzésen, amiről korábban egy YouTube-videóban számolt be. Akkor azt mondta, hat hétig szenvedett a betegségtől, és halálközeli élményei is voltak. A mostani beszélgetésből az is kiderült, hogy megkapta-e már a vakcinát. 

Nem kaptam oltást

– kezdte, amit azzal magyarázott, hogy nemrég esett át a fertőzésen. „Sokszor mondták, hogy van egy antitestem, de most több is van, és most nem kaphatok emiatt” – folytatta, hozzátéve: nem akar a betegségéről hosszan beszélni. Bár sok celeb turnézik azzal, hogy elkapta a vírust, velük ellentétben ő nem szeretné sajnáltatni magát. 

A járványhelyzetről, illetve arról, hogy ez milyen változásokat idézett elő, már szívesebben nyilatkozott. Elmondta, nekik is furcsa volt, hogy a gyerekeik otthon vannak, illetve az online oktatás is egy szokatlan szituációt hozott. Szerinte sok szülő megsínylette, hogy az egész család folyamatosan együtt volt. 

„A feleségemen is láttam, hogy most nagyon figyelte a híreket. Meg volt rökönyödve, hogy csak az alsósok mehetnek (iskolába), mert hát ő szerette volna, ha a felsősök, meg a gimnazisták is mehetnek. Most a nagylányom, Anna úgy jár egyetemre, hogy nem is találkozott lényegében a csoporttársaival. Ez nekik se élet így. Nyilván mindenki várja, hogy ez a helyzet megoldódjon, feloldódjon, amennyire ez lehetséges″ – magyarázta Ákos, hozzátéve: a nemrég megjelent Fel a szívekkel című dala is egy ilyen állapotot üdvözöl. 

A családnál maradva szóba került az is, hogy eljön az idő, amikor a gyermekek úgymond lázadó korba lépnek. Náluk most pont ez a helyzet áll fenn: előfordul, hogy a kamaszlánya megkérdőjelezi az otthon tapasztaltakat. 

Az ember azzal próbál nevelni, ahogyan él. Na most ez egy darabig stimmel, de mondjuk van nekem egy 16 éves gyerekem is és látom, hogy ő most abban a korszakban van már egy ideje, amikor az otthonról kapott értékrend megkérdőjelezése zajlik. Szerencsére azért nem homlokegyenest

– magyarázta Ákos, majd elmesélt egy történetet is ezzel kapcsolatban. Annak ellenére, hogy 53 évesen szerinte elsősorban már nem a fiatalokhoz szól, meghívták egy gimnáziumba, hogy beszélgessen a diákokkal. Hogy szót értsen velük, bedobott egy témát, ami azt a korosztályt akkor nagyon érdekelte: felhozta Greta Thunberget, akivel szerinte átverik a gyerekeket. A dolog azonban nem sült el túl jól. 

Láttam a felháborodott tekinteteket, amelyek erősen emlékeztettek a saját gyerekeim felháborodott tekintetére, amikor a vasárnapi ebédlőasztalnál előhozzák ezt a témát.

– mondta, majd a kérdést boncolgatva később az is kiderült, mindez hogyan is zajlik náluk:

A kamaszkorral jár, hogy időnként hoznak haza hülyeségeket a gyerekek és akkor azt fölpakolják a vasárnapi ebédlőasztalra, mert tudják nagyon jól, hogy a konzi faternak ilyenkor mi a reakciója: kitámaszt és lila fejjel elkezd prédikálni. Egyrészt röhögnek, hogy megint sikerült jól felidegesíteni az öreget, másrészt kagylózzák az érvrendszert, hogy ha legközelebb beszélgetnek erről a kortársaikkal, akkor kikölcsönözhetnek ebből az érvtárból egyet s mást, amit ők hasznosnak ítélnek.

– magyarázta, hozzátéve: ha nem is vallják be, biztosan van, amiben a gyermekei azért hallgatnak rá. A műsor további részében egyebek mellett szóba került az is, hogy az énekes mit gondol a demokráciáról. Elmondta, mennyire fontosnak tartja a vitát és a párbeszédet, illetve, hogy a politikai diskurzus szempontjából milyennek látja az országot.

Én ebben nem hiszek, hogy itt diktatúra lenne, nem hiszem, hogy így van. Aki diktatúrázik, az nem tudja, hogy milyen egy diktatúra. Az viszont való igaz, hogy Magyarország még a béke szigete a politikai diskurzus szempontjából. Szerintem ezt meg kéne őrizni.

Ákos hangsúlyozta, ha valakinek más a véleménye, az egyáltalán nem baj, neki az erőszakosság az, ami problémát okoz. Leszögezte, bár sokan jobboldalinak tartják, ő konzervatívnak vallja magát, a jobboldaliság ugyanis szerinte mást jelent. Egyébként is vannak olyan jobboldali emberek, akikkel nem tartja azonos gondolkodásúnak magát, illetve egy szobában is nehéz velük megmaradnia.

Én inkább abban hiszek, hogy van ilyen, hogy konzervativizmus. Van ilyen, hogy megőrző jellegű hozzáállás a világhoz, az élethez, az értékekhez. Én ezt próbálom képviselni, ezért kapok sok szépet is meg nem szépet is. 

A teljes beszélgetést itt tudja visszanézni:

(Borítókép: Kovács Ákos énekes-előadóművész koncertje a Papp László Budapest Sportarénában 2014. december 12-én. Fotó: Mohai Balázs / MTI)

Rovatok