Megvásárolható, hazavihető, esztétikus, de mementóként is felfogható az a tárgy vagy műalkotás, amely a sic transit gloria mundi, avagy így múlik el a világ dicsősége szállóige plasztikus változataként is megállja a helyét. Harminckét éve gipszben, avagy hogyan lett az egykori Iron és Metal Lady teste árjegyzékben szereplő figyelmeztetés.
Bíró Ica (Született Borúzs Ilona) varrólányból lett modell és fridzsiderszocialista szexszimbólum. Az egykori fitneszguru és rocksztár, aki a rendszerváltás korában határozottan A-kategóriás celebnek és sikeres vállalkozónak számított, mára többszörösen kilakoltatott hitelvesztes.
Két éve adta hírül a Blikk, hogy elárverezi az őt ábrázoló életnagyságú gipszöntvényt, melyet Pauer Gyula szobrászművész készített róla. Nyilvánvalóan nem találta meg a megfelelő vevőt, mert a magas sarkú cipőben, tangás bikiniben gipszbe fagyasztott büszke női test most megjelent a Kieselbach Galéria Színek/Realizmusok/Meglepetések című kiállításán, ahol meg is vásárolható a Pszeudo Bíró Ica címen közzétett 1987-es alkotás.
A XX. század második felében neoavantgardként számon tartott művész 1970-ben tette közzé Pszeudo című manifesztumát, melyben a valóságnak tűnő hazugságok művészi megjelenéséről ír. Ez a Kádár-kori művészetpolitikusok szemszögéből egyértelműen nem tartozott a támogatott kategóriába.
A nyolcvanas évek Magyarországának prekapitalista időszakában Pauer alkotóként rátalált a tökéletes pop-art-helyzetre, és beszállt az 1985-ös szépségkirálynő-választásba. A felkínált fényes díjak között szerepelt, hogy az első három helyezettjéről ő készít szobrot. A verseny végén Molnár Csillát koronázták meg. A Szépségkirálynő című, bronzba öntött alkotást a Magyar Nemzeti Galéria 1988-ban megvásárolta. Legutóbb 2018-ban láthatta a közönség Eperjesi Ágnes képzőművész jóvoltából, aki egy hatalmas vörös lepellel takarta el az aktot.
A tárlatvezetés ideje alatt kivágtam az ÉREZZE MEGTISZTELTETÉSNEK felirat betűit. A vezetés után a textillel betakartam a szobrot, vállaira helyezve a leplet, a betűket pedig rátűztem a vörös anyagra.
– írta a művész a performanszról.
Nyolcvanötben tehát elkészült a három díjazott gipszlenyomata, de csak Molnár Csilláét öntötték bronzba. A mintakészítés folyamata ma is megtekinthető Hartai László és Dér András Szépleányok című, 1987-ben bemutatott dokumentumfilmjében, melyet egy évvel Molnár Csilla öngyilkossága után látott nagyjából egymillió néző. A tragikus sorsú fonyódi lányról Friderikusz Sándor is összeállított egy riportkönyvet, mellyel anyagilag is megalapozta későbbi karrierjét.
Pauer Gyula a tragédia utáni hónapokban alig mert az utcára lépni, gyilkosnak nevezték, inzultálták, tehát valóban híres lett. Nevét jóval szélesebb körben tette ismertté ez a tragikusan félresiklott művészeti akció, mint később a mára világhírűvé vált, Cipők a Duna-parton című holokauszt-emlékműve.
Ha valaki hisz az ilyesmiben, talált valami karmikust abban, mi lett Pauer peszudomodelljeinek sorsa. Bíró Ica a hetvenes évek kártyanaptár-királynője és poszterdívája volt. Akkoriban nem akadt olyan, magára valamit is adó magyar vállalat vagy gyár, aki ne egy őt ábrázoló erotikus fotóval reklámozta volna a szocialista vállalkozás következő esztendejét. A nem szégyenlős modell vizes gézruha alól felsejlő kebleit megmutató posztert is minden magyar fiú és férfi ismerte a nyolcvanas években.
Mai szemmel nem igazán érthető, de Molnár Csilla halála után egy évvel ismét jó ötletnek tűnt elővenni Pauer Gyula mintakészítő tehetségét.
„Az MTI női modellekkel dolgozó fotósai vetették fel a szülése után keveset szereplő Bíró Icának, hogy rendezzenek kiállítást a róla készített plakátokból, és a poszterek kiegészítéseképpen született meg az ötlet, hogy Pauer Gyulát is felkérjék egy gipszöntvény elkészítésére, amivel ekkor már országos ismertségre tett szert. Erre specializálódott műhelyével a szobrász el is készítette a gipszöntvényt, a fotómodell azonban ezt követően – a procedúra őt is megviselő, klausztrofób élménye miatt – évtizedekre raktárba száműzte az alkotást” – írja Rieder Gábor a Kieselbach-kiállítás katalógusában.
Talán mellékszál, de a kort jellemzi Bereményi Géza és Cseh Tamás Antoine és Désiré című dala, amely 1978-ban jelent meg. A gyakran idézett zenés életképben szintén szerepel egy kiszolgáltatott helyzetét önként vállaló Ica, de a Bíró ott Imre.
Akinek van némi hajlama a klausztrofóbiára, az könnyen megtapasztalhat egy halálközeli élményt, ha engedi, hogy gipszmintát készítsenek az egész testéről. Így járt Bíró Ica is. A gipszöntvény a modell tulajdonába került, de annyira utálta, hogy egy sufniban porosodott évtizedekig. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, és rengeteg hiteltörlesztő-részlet maradt el.
Bíró Ica is nyilatkozott a leporolt szoborról, gondolatait a Kieselbach Galéria engedélyével közöljük:
„Az életem több szakaszának legnagyobb sikereit az istenadta adottságomnak, az alakomnak is köszönhetem. Mint fotómodell, maneken, de a színpad más területein is a teljesítmények mellett a megjelenésemet is elismerés övezte.
A fotók, filmek mellett Pauer Gyula Kossuth-díjas szobrász az egész testemet egy speciális gipsz szoboralkotásban örökítette meg. Akkor nem volt könnyű modellt állni, de ma már nagyon örülök, hogy a művész úr a különleges technikájával az örökkévalóságnak 3D-ben is megörökített.
A művészt idézve, miután a pózt kitalálta: »Kedves Ilona, a maga testét mostantól az örökkévalóság végéig megcsodálhatják!« Köszönet, Pauer Gyulának, hogy általa ez a megtiszteltetés ért! Örülök, hogy az életem megpróbáltatásai ellenére a szobor megmenekült, és új életre kelt.
A neves szobrászművész anno biztatott, hogy vigyázzak az alakomra, és tegyek meg mindent, hogy ne veszítsem el azt. Javasolta, hogy sportoljak, hogy sokáig ilyen maradjak! Tanácsát megfogadtam! A formai adottságomra évek múltán is vigyázok, mert TestSzépítő és életmódprogramjaimnak köszönhetően ma is tartom a méreteimet!
Köszönettel és hálával! Bíró Ica”
(Borítókép: Kieselbach Galéria)