Index Vakbarát Hírportál

Fantasztikus filmdömping a hétvégén

2021. április 30., péntek 12:15

2021. április 30-án ünnepeljük a 120. évfordulóját annak, hogy elkészült az első magyar film, A táncz. Idén a Nemzeti Filmintézet kezdeményezésére a televíziók és a streamingszolgáltók is csatlakoztak a közös ünnepléshez, ennek köszönhetően 100-nál is több kiváló magyar filmet mutatnak be a tévében és online.

A táncz 

Az első tudatosan rendezett, játékfilmes elemeket is tartalmazó magyar filmalkotás nem önálló műként jött létre, hanem 1901-ben az Uránia Tudományos Színház egyik ismeretterjesztő előadásának mozgóképes illusztrációja volt.

Az 1899-ben alakult Uránia előadásait kezdetben vetített diaképekkel, majd külföldről vásárolt mozgóképekkel szemléltették. 1901-ben Pekár Gyula író elhatározta, hogy a tánc történetét az ókortól a 20. századig bemutató előadását saját felvételekkel illusztrálja, ezért mozgóképeket rendelt az Uránia fényképészétől és technikusától, Zsitkovszky Bélától, aki nagy ambícióval és hozzáértéssel kezdett a munkához.

Egy vetítőgépet kamerává alakított át, azzal készítette az első felvételeket az Uránia épületének tetőteraszán. Szereplői a kor kiemelkedő színészei, többek között Blaha Lujza, Márkus Emília, Hegedűs Gyula és az Operaház balerinái voltak. Huszonnégy egy-két perces ún. „kinematogramot” készített, a szalagok laborálása közben egy villanykörte azonban szétrobbant, lángba borítva ezzel az Uránia laboratóriumát és megsemmisítve minden addig elkészült munkát, a bemutató előtt alig egy hónappal. A filmekben, valamint a labor- és filmtechnikai eszközökben jelentős, mintegy 40 000 korona kár keletkezett.

Az Uránia vezetősége ekkor felhívást intézett közönségéhez, hogy ne hagyják veszendőbe az első magyar film ügyét. A közadakozásnak és a közreműködők áldozatkészségének köszönhetően sikerült újra elkészíteni a felvételeket, és az előadást a tervezett időpontban, 1901. április 30-án megtarthatták. A táncokat Cesare Smeraldi, az operaház balettmestere tanította be. Az előadás zenéjét Kern Aurél állította össze, a színház zenekarát Neszmélyi Izsó karnagy vezényelte. A Pekár személyes felolvasásával együtt körülbelül kétórás előadás az Urániában 136 alkalommal került színre, majd vidékre és külföldre is eljutott. Az első magyar mozgóképek azonban úgy tűnik, mégis örökre elvesztek, csak a film állófotói, néhány plakát és Pekár Gyula könyv alakban is megjelent előadása maradt fenn. Ez utóbbiból származó idézetekkel próbáljuk meg feleleveníteni az 1901-es előadást.

A premieren azonban két felvétel nem szerepelt: Blaha Lujza tánca, aminek április végére tervezett újrafelvételét a rossz idő miatt el kellett halasztani, valamint Fedák Sári japán tánca. Mindkét jelenetet májusban forgatták újra, s csak akkor illesztették a filmbe.

Az első magyar film különleges történetéhez az is hozzátartozik, hogy az Uránia vezetősége állófotóst is rendelt a forgatásra, aki elkészítette a maga külön képeit. Ezekből közölt felvételeket a korabeli sajtó, és készítettek reklám- és kereskedelmi célból képeslapokat. E képek egyikén a standfotós még a képkockába belógó szerzőt, Pekár Gyulát is megörökítette a szatirikus csárdásképen. Ma e felvételek alapján, valamint Pekár szövegkönyvéből és a korabeli plakátokból tudják összerakni a szakemberek az elveszett filmet.

120 évvel később


Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos több interjújában is beszélt a 120. évforduló apropóján arról, hogy legfontosabb céljuk a Magyar Film Napjával felhívni a figyelmet a páratlan magyar filmtörténetre. A Nemzeti Filmintézet honlapján Káel Csabát idézve azt írták:

az évforduló remek lehetőség arra, hogy széles körben népszerűsítsék a hazai alkotócsapatok munkáit, közös történeteinket, nevettetőinket és hőseinket. Őszintén köszönöm a televízióknak és streamingszolgáltatóknak, hogy közreműködésükkel a magyar film mellé állnak, és lehetővé teszik, hogy a járvány alatt, amikor a közös mozizásra még nincs lehetőség, minél többen élvezhessük a hazai alkotásokat. Az idén 120 éves magyar film rólunk szól, nekünk szól, és mindig tartogat meglepetéseket – van mit nézni! 



Április 30-án a Nemzeti Filmintézet a hagyományokhoz híven megünnepli a Magyar Film Napját. E jeles napon a magyar filmtörténet legizgalmasabb, legszebb alkotásaiból válogatnak a hazai televíziós csatornák, így az RTL, a TV2, a közszolgálati televízió csatornái, az ATV, a HírTV és az HBO. Magyar filmekkel ünnepel a Netflix, az HBO GO és a Cinego is.

A FILMIO-n 15 felújított klasszikus lesz ingyenesen nézhető.

Hol és mit nézhetünk? 

A részletes programot már közzétette a Nemzeti Filmintézet, ebből válogattunk.

Az RTL május 1-jén a BRAZILOK című filmet tűzi műsorra, este pedig a négy Magyar Filmdíjjal kitüntetett ROSSZ VERSEK televíziós premierje lesz. Az RTL Most-on is folyamatosan vetítenek magyar alkotásokat. 

A TV2-n a hétvége minden estéjén lesznek magyar filmek: a Kovács Lajos, Kulka János, Scherer Péter főszereplésével készült akció-vígjáték, az ARGO 2, Koltai Róbert szívmelengető vígjátéka, a SOSE HALUNK MEG, a PAPPA PIA és Bacsó Péter maró szatírája, A TANÚ.



A Moziverzum csatornán látható lesz a világhírű magyar mentőkutya ihlette családi film, a MANCS, a Kovács Patrícia és Fenyő Iván főszereplésével készült 9 ÉS ½ RANDI és A PÁL UTCAI FIÚK filmváltozata, mely az első magyar Oscar-díj-jelölt volt, továbbá Jankovics Marcell nagyszabású JÁNOS VITÉZ-feldolgozása.

A Duna Televízió szinte egész nap magyar filmeket vetít, köztük a magyar filmtörténet klasszikusát, a MESEAUTÓ-t, és premierként Mészáros Márta legutóbbi rendezését, az AURORA BOREALIS-t.

Az M5-ön látható lesz a Törőcsik Mari és Darvas Iván főszereplésével készült csodálatos Makk Károly-film, a SZERELEM, illetve az Oscar-díjas SAUL FIA, valamint válogatás a magyar animáció gyöngyszemeiből.

A Duna Worldön újra lehet nézni az Oscar-díjas MEPHISTO-t és minden idők egyik legnézettebb magyar filmjét, a MÁGNÁS MISKÁ-t.

Az M2 Petőfi TV-n jön mindenki kedvence, a MACSKAFOGÓ. Az M2 gyerekcsatornán többek között MEKK ELEK, FRAKK, SÜSÜ, a MÉZGA CSALÁD, a KUFLIK és BOGYÓ ÉS BABÓCA szórakoztatják a kicsiket.

Az ATV-n Koltai Róbert vígjátéka,a CSOCSÓ, AVAGY ÉLJEN MÁJUS ELSEJE! lesz látható.

A HírTV A TIZEDES MEG A TÖBBIEK-et vetíti.

Az HBO is ünnepi magyar filmkínálattal készül, műsorra tűzi a közelmúlt legsikeresebb fekete komédiáját, a DRAKULICS ELVTÁRS-at és a SEVELED című közönségkedvenc romkomot.

A Cinemax Magyar Film Estet tart az APRÓ MESÉK-kel, a VALAN-nal és a FOMO-val, és 2020 legnézettebb magyar vígjátéka, a PESTI BALHÉ tévés premierjével.

Az HBO GO dedikált, Magyar Film Napja válogatást tesz elérhetővé, a Cinego streamingszolgáltató a közelmúlt legnagyobb magyar fesztiválsikereit gyűjti össze az ünnepnapra.

A Netflix több mint 40 magyar alkotással ünnepel, köztük a VALAMI AMERIKA mindhárom részével.

A FILMIO, amely a Nemzeti Filmintézet által indított streamingszolgáltató, egész hétvégén 15 felújított, felejthetetlen magyar filmklasszikust vetít. Az ünnepi kínálatban van többek között a HYPPOLIT, A LAKÁJ, a SZINDBÁD, a SZEGÉNYLEGÉNYEK, a BIZALOM, a SAUL FIA és az 1984-es Los-Angeles-i animációs olimpián minden idők legjobb 50 alkotása közé választott FEHÉRLÓFIA.

(Borítókép: Jelenet a Drakulics elvtárs (2019) című filmből. Fotó: PORT.hu)

Rovatok