Index Vakbarát Hírportál

Világsiker lehet a magyar kerekesszékes Jerusalema tánckihívás

2021. május 11., kedd 13:50

Legutóbb a Bethesda Gyermekkórház dolgozóit ihlette meg, most egy kerekesszékes táncos és egy táncterapeuta bizonyított. A világon elsőként.

Sokan ismerik már a Jerusalema örömtánc mozgalmát. A dél-afrikai Master KG és Nomcembo dala már egy éve tarol. Bő egy hónapja pedig a Bethesda Gyermekkórház dolgozói készítettek videóklipet azért, hogy a koronavírus-járványban reményt adjanak a szülőknek és a gyermekeknek egyaránt. 

Az Index kiszúrta, hogy Tóth Sára táncterapeutához és Sárai Rita kerekesszékes táncoshoz is eljutott a Jerusalema. A tánckihívásnak egész egyszerűen az a célja, hogy megmutassa a boldogságot, az afrikaiak, köztük is az angolaiak egyszerűségét. Na meg azt, hogy az élet szép, a világjárvány idején is, még akkor is, ha szegény az ember.

Be akartuk bizonyítani, hogy ezt kihívást mindenki meg tudja csinálni. Meg akartuk mutatni azt is, hogy a kerekesszék nem lehet akadálya ennek. A tánc mindenkié

– mondta az Indexnek Tóth Sára. 

A fiatal nő egyébként hét éve táncterápiával gyógyítja az időseket és a fogyatékossággal élőket is. 2016-ban, a La femme mentorprogramjában, az 50 tehetséges magyar fiatal egyike volt. 

Kutakodtunk egy kicsit az interneten, de sehol nem bukkantunk még arra, hogy a világban valahol valakik integratív módon táncolták volna el a Jerusalemát. Úgy tűnik, a hölgyek világelsők lettek.

Rovatok