Index Vakbarát Hírportál

Magyar épületek, kecskék és színészek az Árnyék és csont sorozatban

2021. május 17., hétfő 05:55

Hazánkban számos produkciót forgatnak a nagy hollywoodi filmektől kezdve egészen a kisebb költségvetésű európai művészfilmekig, így nincs az évnek olyan szakasza, amikor ne lenne rá esély, hogy egy városi séta alatt belebotlunk egy sztárba.

Magyarországon forgatták a Netflixen nemrég debütált Shadow and Bone, azaz az Árnyék és csont című sorozatot, ami idén egyértelműen a platform eddigi legnagyobb dobása. Az első évadról korábban már mi is beszámoltunk.

A soroztat egyik nem várt következménye az lett, hogy az internet felrobbant Milo, a kabalakecske videóitól. Szintén Netflixen elérhető az Árnyék és csont – Afterparty, amelyben a színészek arról számoltak be, hogy Milót valójában két kecske, Ugri és Bugri alakította. Ám az is kiderült, hogy nem voltak épp a legjobb kollégák, mert míg egyikük folyamatosan mekegett, a másik telepotyogtatta a díszletet forgatás alatt.

Kevesebb gond volt a gyönyörűséges magyar épületekkel, s bár nem „saját magukat″ alakították, mégis emelték kicsiny országunk fényét, ugyanis kevés átalakítással és utómunkával épültek be a Grisaverzumba. Ennek köszönhetően a magyar szemek mindet könnyedén ki tudják szúrni. Rengeteg jelenet játszódik Budán, a várban, ott is több helyszínen, a várfaltól egészen az Oroszlános udvarig. De több jelenetet vettek fel a szentendrei Skanzenben, illetve Szentendre utcáin is. És az üresen álló egykori Tőzsdepalota is újra hasznosnak érezhette magát, ugyanis izgalmas jelenetet forgattak a kupolája alatt. A Néprajzi Múzeum pedig kifejezetten előkelőnek érezhette magát, hiszen csarnokában olyan jelenetet vettek fel, amelyben a sorozat alapjául szolgáló könyvek írónője is felbukkan. Több kastély mellett a keszthelyi Festetics szerepelt talán a legtöbbet, sok fontos jelenet helyszínéül szolgált a kastély előtti udvar és több terme is.

Az állatokon és az ikonikus magyar helyszíneken kívül tehetséges művészek is megmutathatták magukat az Árnyék és csontban.

Tolnai Klára színésznőt már gyermekkora óta vonzza a fantasyk világa, így nem is volt számára kérdés, hogy benne szeretne lenni a sorozatban. A könyveket szinte egyetlen lélegzetvételre olvasta el. Tabitha karakterére hívták be, és mikor a többfordulós casting végén megtudta, hogy őt választották, talán mondani sem kell, mennyire boldog volt.

A rendezővel, Lee Toland Kriegerrel és a szereplőkkel legelőször az olvasópróbán találkoztam. Frissítő volt a közvetlenségük és az őszinte érdeklődésük. Amikor megérkeztem a forgatásra, elámultam, hogy milyen hatalmasak a díszletek, soha előtte nem láttam ehhez hasonlót. A forgatás jól szervezett volt, nagyon profi stábbal. Lehetett érezni, hogy lélekkel vannak benne, és mindenki azon dolgozik, hogy a legjobbat hozza ki a produkcióból. Lee Toland Kriegerrel megtisztelő volt együtt dolgozni, nagy hatással volt rám az Adaline varázslatos élete című filmje, úgyhogy kifejezetten vártam, milyen lesz vele a közös munka. Nagy figyelemmel instruált, figyelt a finomságokra, a pici rezdülésekre, meghagyva az időt minden momentumra. A sorozatban jó volt látni, mennyire jól ráillenek a karakterek a választott színészekre.

Boncz Ádám New Yorkban végzett színészként, ott is játszott több mint tíz évig. Leginkább színpadon dolgozott, de megfordult jó pár forgatáson is. Ő játszotta Semyovot, aki Kirigan tábornok elit alakulatának és személyes testőrségének (Oprichiniki) a tagja. A válogatásra csak néhány napja volt felkészülni, s bár akkor még nem olvasta a könyveket, de kinti tanárai azt tanították neki, hogy minden casting előtt tudjon meg a lehető legtöbbet a készülő produkcióról. Így már úgy érkezett a válogatásra, hogy tisztában volt a Grisaverzummal és a főbb szereplőkkel.

Tudom, hogy már szinte klisé, hogy azt halljuk színészektől egy-egy forgatás után, hogy milyen jó volt a hangulat, de a Shadow and Bone esetében ez tényleg tökéletesen igaz. Bár már volt szerencsém jó pár nemzetközi film forgatásán részt venni, talán ez volt az egyik legjobb és legszabadabb hangulatú forgatás, annak ellenére, hogy mekkora tétje volt. Ennek egyrészt az volt az oka, hogy a főszereplők nagy része nagyon fiatal, így az ő energiáikkal, lelkesedésükkel és nyitottságukkal nem lehetett nem azonosulni. Ezt már akkor éreztem, amikor (a stílszerűen) a Vajdahunyad várában megtartott olvasópróba előtt az Alinát játszó Jessie Mei Li egyszer csak odaült mellém, ragyogó mosollyal bemutatkozott, és valami ellenállhatatlan lelkesedéssel azt mondta: »Te leszel Semyov? Tök jó! Én ezt az egészet már nagyon várom!« Majd rögtön jött Kit és a többiek, és már ott érezni lehetett, hogy ez a fiatalos lendület átlengi majd az egész forgatást. Másrészt a sorozat megálmodója és showrunnere, Eric Heisserer, és az első két epizód rendezője, Lee Toland Krieger nagyon családias és inspiráló hangulatot teremtett. Az első napokban az erdei harcjelenetet vettük fel Julian Kostovval, Simon Searsszel és Tom Fyansszal. Egy kisbusszal vittek ki négyünket az öltözőkocsiktól a forgatás helyszínére, és amikor a kisbuszban körbenéztem, kicsit olyan volt, mint egy Rejtő-regény kezdete: egy bolgár, egy dán, egy angol és egy magyar színész zötyög az erdő felé.

Vellai Krisztina artista és légtornász, a sorozat egyik fő karakterének, az Amita Suman által alakított Inej dublőreként és kaszkadőr dublőreként forgatott több hónapon keresztül. Ez volt az első filmforgatási élménye.

Eredetileg artistaként kerestek meg a szerepre. A fő zsáneremen kellett dolgoznom. A rutinom nagy biztonságot adott, hogy maximálisan tudjak teljesíteni egy ilyen környezetben. A közös munka közben a kaszkadőr koordinátorom, Lengyel Balázs bizalmat szavazott nekem, így több jelenetet is kaptam, amely kihívást jelentett. De a kaszkadőrcsapat végig fogta a kezem. Segítettek, tanítottak, amiért hálás vagyok. Az egyik kedvenc élményem a Festetics-kastélyban forgatott jelenet volt. Bent nem lehetett függesztési pontot kialakítani, így egy hatalmas ablakon egy kisebb daru hajolt be, erre függesztették az eszközömet. A tárt ablakon ömlött be a decemberi fagy, mindenkin kabát és sál volt, rajtam pedig vékony kezeslábas. De esélyem sem volt fázni, hiszen a jelenetet egymás után többször leforgattuk. Minden pillanatát imádtam. Voltak nehéz és fárasztó napok, de megindító volt egy ekkora produkció részének lenni, ahol mindenki egyformán húzza az igát, még nehezebb napokon is.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a második évadot is hazánkban forgatják-e le, de bízzunk benne, hogy egyszerűbb lesz a stábnak újra ideköltözni néhány hónapra, mint Amerikában felépíteni a Festetics-kastély pontos mását. Bár az sem elhanyagolható tényező, hogy a magyar szakemberek kifejezetten profik.

Rovatok