Index Vakbarát Hírportál

Önként mennek kórházba a zenészek, és mindent köszönnek

2021. május 23., vasárnap 06:06

Nem példa nélküli, ám mindenképpen példás rendezvény lesz a veszprémi Hangvilla Multifunkcionális Közösségi Tér ajándékkoncertje, amit május 29-én ad az egészségügyben, a szociális ágazatban és a közigazgatásban dolgozóknak és az önkénteseknek.

A Respekt Est című esemény meghívott vendégei a Veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház, az Országos Mentőszolgálat veszprémi mentőállomása, a szociális és közigazgatási dolgozók, illetve az őket segítő önkéntesek. A fellépők között hallható majd Boggie (Csemer Boglárka) és zenekara – a zongoránál Antal Gábor –, valamint Gájer Bálint és zenekara.

Hasonló kezdeményezésről tájékoztatott bennünket Budavári Sebestyén húszéves pécsi egyetemista, aki a PTE I. sz. Belgyógyászati Klinika Kardiológiai Prevenciós és Rehabilitációs Tanszék felkérésére és Molnár Rita kezdeményezésére videóklipet készített. A „Kevlár” művésznéven ismert rapénekes a Halott Pénz zenekar jóváhagyásával átdolgozta az Amikor feladnád című dalt. A céljuk ezzel az volt, hogy megmutassák, nehéz időkben is van hova és kihez fordulni.

Május elején a váci Jávorszky Ödön Kórház kertjében az In Medias Brass Quintet, Junior Prima díjas fúvósegyüttes adott koncertet az intézmény dolgozóinak és az ápoltaknak, ezzel is kifejezve hálájukat az egészségügyi dolgozók járvány idején végzett munkájáért, de tavaly decemberben arra is volt példa, hogy az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet dolgozói tisztelegtek közös dallal minden, egészségügyben dolgozó kollégájuk előtt. A felvételen Presser Gábor–Sztevanovity Dusán Az ünnep című dalát adták elő Keresztes Ildikó énekes és Gömöry Zsolt, az EDDA együttes tagja közreműködésével.

Rovatok