Index Vakbarát Hírportál

Viva La Viola! Főszerepben a rejtelmes és titokzatos brácsa – koncert az Indexen

2021. május 29., szombat 11:40

Kocsis Zoltán, az öt éve elhunyt világhírű karmester születésnapja, május 30-a A magyar klasszikus zene napja. Ebből az alkalomból különleges koncertekkel jelentkezik az Indexen a Concerto Budapest. Az együttes zeneigazgatója, a Kossuth-díjas Keller András Viva La Viola! címmel olyan izgalmas, szellemes és elmélyült programot állított össze, amelyben a brácsát és annak művészeit helyezi a középpontba.

Vasárnap este, vagyis 2021. május 30-án 18.25-kor kezdődik a Concerto Budapest élő koncertsorozata az Indexen, valamint a zenekar közösségi felületein. A zenekar ugyanakkor Kocsis Zoltán valódi szellemiségéhez legközelebb álló módon – a karmester több mint három évtizeden át minden évben a születésnapján koncerteket szervezett jótékonysági céllal a gyermekek és elesettek megsegítésére – a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat javára adja koncertjét – hitet téve ezzel a zene gyógyító ereje mellett is.

Keller András, a Concerto Budapest zeneigazgatója ezúttal egy különös, olykor némileg alulértékelt, időnként pedig a zenészviccek tárgyául is szolgáló hangszert helyezett a koncertek középpontjába: a brácsát, avagy a mélyhegedűt. Ennek köszönhetően olyan zeneművek hangoznak el, mint Mozart Sinfonia concertantéja, Bartók Béla Brácsaversenye vagy Paul Hindemith Trauermusik című, megindítóan szép gyászzenéje.

A zenekar koncerttájékoztatójából kiderül, hogy Hindemith maga is brácsázott, és szintúgy e hangszeren játszott a vasárnap este kezdődő első koncert első műsorszámának komponistája, Georg Philipp Telemann is. Ez a tény nemcsak a mélyhegedű iránt tanúsított rokonszenvüket és affinitásukat magyarázza, hanem cáfolja azt az eredetileg tán szellemesnek szánt, de leginkább csak közhelyes előítéletet is, amely szerint a brácsások a rossz hegedűsökből válnak.

A tehetség és virtuozitás bizonyítéka lesz majd Homoky Gábor és Szűcs Máté játéka, valamint fellép a hegedűn és brácsán felváltva játszó ukrán csillag, a Magyarországon mindig lelkesen fogadott Maxim Rysanov is, aki 2010-ben átírta mélyhegedűre a Variációk egy rokokó témára című Csajkovszkij-slágerdarabot, amelyet a nap második koncertjén a Viva La Viola! közönségének is előad Keller Andrásék társaságában.

A programhoz a két részből álló koncertet követően egy harmadik, külön hangverseny is társul, amelyet az Index olvasói szintén élőben követhetnek majd figyelemmel az Index YouTube-csatornáján. A Concerto Budapest immár hagyományos születésnapi Ligeti-hangversenye idén a brácsaközpontú minifesztiválhoz és a Zeneakadémia által életre hívott, A magyar klasszikus zene napja programjaihoz is kapcsolódik. A koncert első fele érzékletesen példázza majd, hogy a kortárs zene nagy alkotói, Penderecki, Kurtág és Ligeti ugyancsak sokra becsülték, illetve becsülik a brácsát. A koncert második felében azután egy 1968-as fúvóssorozat, valamint a pályavégi dalciklus, az ősbemutatóhoz hasonlóan most is Károlyi Katalin és az Amadinda által megszólaltatandó Síppal, dobbal, nádihegedűvel előadása tiszteleg majd Ligeti György emléke és oly eleven hatású életműve előtt.

Viva La Viola!

A Concerto Budapest jótékonysági hangversenye

a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat javára Kocsis Zoltán születésnapján.

A koncersorozatot kövesse az Index YouTube-csatornáján

18:25

Szomor-Mekis Janka, Móré László, brácsa

Keller András, hegedű, Homoky Gábor, brácsa

Maxim Rysanov, brácsa

20:00

Maxim Rysanov, brácsa

Szűcs Máté, brácsa

Szűcs Máté, brácsa

21:15

Viva Viola – Ligeti György-születésnapi koncert

Csalog Gábor, zongora, Klenyán Csaba, klarinét, Szűcs Máté, brácsa

Szűcs Máté, bárcsa

Haruka Nagao, brácsa

Concerto Winds

Amadinda Ütőegyüttes

(Borítókép: Kocsis Zoltán karmester vezényli a Nemzeti Filharmonikus Zenekart a Miskolci Nemzeti Színházban 2016. június 19-én. Fotó: Vajda János / MTI)

Rovatok