Index Vakbarát Hírportál

Először lesz Szabadtéri Játékok a Skanzenben színházi fesztivál

2021. június 1., kedd 18:20

Első alkalommal szervez színházi fesztivált az Ivancsics Ilona és Színtársai a szentendrei Skanzenben június 18. és 28. között. Az előadások szabadtéren, az Amfiteátrumban lesznek, így a festői környezet mellett az ókori hangulat is garantált.

Az Ivancsics Ilona és Színtársai alkotóműhely idén ünnepli 15. születésnapját. Missziójuk, hogy minőségi felnőtt előadásokat biztosítsanak a színházkedvelő, kultúraszerető Duna-kanyar közönségének. Idén feljebb emelik a tétet, és első színházi fesztiváljukat szervezik, amely Szabadtéri Játékok a Skanzenben címen öt előadással debütál. A fesztiválra Fekete István – Neumark Zoltán: A koppányi aga testamentuma ősbemutatója (június 18.) mellett családi programokkal is készülnek.

A fesztivál második előadása június 20-án a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című zenés vígjátéka lesz. Salgótarján első, önálló státuszú színháza 2012-ben alakult, elsősorban nógrádi vagy Nógrád megyéből elszármazó művészekkel dolgozik.

Háy János Utánképzés ittas vezetőknek című darabjával folytatódik június 23-án a program, amelyet a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház társulata hoz el a Skanzenbe.

Az idei évadra a Bartók Kamaraszínház már nem nyitott ki. Szépen, magunkban végigcsináltuk a próbafolyamatunkat, ezeket az előadásokat természetesen a következő évadban közönség elé visszük, most viszont felkészülünk a nyárra, mert hét meghívást is kaptunk. Ebből az egyik a szentendrei Skanzenben a szabadtéri Játékok, ahová az Utánképzés ittas vezetőknek című előadásunkat visszük. Ezt a darabot itthon már játszottuk, és nagyon szerette a közönség. Egy rendkívül izgalmas darabról van szó, nagyon átfogó karakterekkel, a társadalom minden szegmense szerepel ebben az előadásban

– ad ízelítőt kérésünkre Őze Áron, a színház igazgatója.

Június 25-én a Váci Dunakanyar Színház Szigligeti Ede – Mohácsi testvérek – Horváth János Antal darabját, a Liliomfit varázsolja az Amfiteátrum színpadára, amely a színház idei első önálló produkciója.

Az utolsó vendégprodukció június 27-én az Ezerarcú Délvidék – Dunamenti táncparádé lesz, a Magyar Állami Népi Együttes előadásában. A darab magyarok, szerbek, horvátok, németek, románok sokszínű tradicionális kultúráját mutatja be.

A szervezők fontosnak tartják, hogy a Szabadtéri Játékok a Skanzenben első évétől az ország minden tájéka képviselve legyen egy-egy kiváló produkcióval. Céljaik között szerepel, hogy igazi magyar drámakincseket vigyenek színre és hasonló értékrendben gondolkodó társszínházakat hívjanak meg.

Rovatok