Június 3-án Láthatatlan spektrumok címmel nyílt kiállítás a Pannonhalmi Főapátságban. Az ingyenes időszaki kiállítás november 21-ig várja az érdeklődőket.
Urbánus budapesti fiatalként nem feltétlenül jutott volna eszembe, hogy Pannonhalmáig kocsikázzak egy rejtélyesen hangzó kiállítás miatt, pláne, ha tudom, hogy a megnyitó és a tárlatvezetés közel négy órát „rabol el” az életemből. Fotós kolléganőm nyüstölésére mégis autóba ültünk, és meg sem álltunk a jól ismert épületig, ahol az útközben majszolt születésnapi csokoládétorta olvadt mázától ragacsos kezünkkel halásztuk elő a védettségi igazolványt, hogy egyáltalán beléphessünk a főapátságba.
Az ideiglenesen múzeummá avanzsált monostor szívében már felsorakozott a közönség, akiket Hortobágyi T. Cirill főapát köszöntött. A kiállítás harmóniát teremt a múlt, a jelen és a jövő, a tudomány és a hit, a megismerhető és a megismerhetetlen, a látható és a láthatatlan között.
A tárgyak csillogása a felület, az anyag és a fény metszéspontjában jön létre. Van, ami ebből emberi szemmel látható, és van, ami csak mikroszkóppal. A gyűjtemények »csillogása« a tárgyak, a tudás, a gondolkodás és az emlékezet metszéspontjában képződik. Van, ami ebből a raktárakban, a kincstárakban vagy egy kiállításon megtapasztalható, és van, ami csak kutatással tárul fel. A tudományos és művészeti kutatás egymással összehangolható gyakorlatok: a módszerek, a tudások és az érzelmek mindkettőben szerepet játszanak, de kifejezési formáik eltérőek
– hangzik Frazon Zsófia, a kiállítás kurátorának előszava.
A két részre osztható kiállítás első része a bencések kedvenc, az apátságban fellelhető tárgyait emeli ki eredeti helyükről, és mutatja be a monostor falain kívülről érkezőknek, míg a második részben képzőművészek munkái varázsolják el az érdeklődőket.
Az alagsorban kiállított tárlat első része Villányi Csaba és Salát Zalán Péter munkája – na meg a bencéseké, akik türelmet, időt és energiát nem sajnálva segítettek a művészeknek a különleges projekt megvalósításában, mintegy élő lexikonként szolgálva, minden tárgy fontosságát elmagyarázva. A fekete-fehér, analóg képgyűjtemény óriási fotókon mutatja be az épület különböző zugaiban (szertár, levéltár, könyvtár) fellelhető tárgyakat. Előkerültek az 1848-as forradalom napjáról fennmaradt feljegyzések, Szeder Fábián és Rónay Jácint naplói, tudósok és kutatók mérőeszközei, több mint száz éve a polcon porosodó kémiai folyadékok, diákok szívét megdobogtató ásványok, könyvek, Pécsen őrzött növények, sőt egy aranyos tatu is.
Az installáció időutazás a javából, a papírmasé domborművel ugyanis úgy mutatják be Pannonhalmát, hogy nem az apátságra, hanem a természetre koncentrálnak. Tudomány és teológia találkozása a régészet és a jövő lehetséges kimenetelének okuláréján át nézve. Az őskontinenstől eljutunk egy képzeletbeli, ám valószínűsíthető világba, amikor polipszerű lények uralják a környéket. Tranker Kata munkáin megmutatkozik a biológia és a teremtéstörténet metszéspontja, hiszen az alkotás kiindulópontja egy szerzetes, Lovas Elemér OSB régészeti domborzati térképe.
Gosztola Kitti művét a Pannonhalmi Főapátság ebédlője falán lógó, a barokk emblémáskönyvek nyomán készült, Sajghó Benedek főapát által megrendelt festmény ihlette. A kalitkába zárt madárka nem repülhet szabadon, hiszen felette ragadozó köröz, a vasrácsok azonban védelmezik az apró állatot a végzetes karmok elől. Rónay Jácint az apátság falai közül kirepülve egészen Angliáig szárnyalt, később Darwin tanait terjesztette. A galápagosi pintyek változatos csőrformái főszerepet játszottak Darwin evolúciós elméletében – ebbe a rejtett, ám mára megfejtett szemléletbe enged betekintést a művésznő apokrifje, a tengelickönyv.
Albert Ádám és Lepsényi Imre komplex művészeti kutatása a rendszertanon alapul. Kiderül, hogyan vonható be a művészet- és kultúrtörténet a megfigyelés módszertanába, továbbá az is, hogy miként fordítható át a tudás és a tapasztalat vizuális nyelvre. 3D-s nyomtatás, szkennelés, modern módszerekkel való kiemelés a múltból. A strukturált táblafelület az alkotói módszert mutatja be: a megfigyelés keveredik a vizsgálat személyes és professzionális részével, ám a kiállított mű csak egy vékony szelet a vizsgálatból.
A vörös rabbiként emlegetett, a Tanácsköztársaságban vállalt szerepe miatt Magyarországról menekülni kényszerülő David Victor Tulman útjai keresztezték a Pannonhalmi Főapátságot, ahol 1920-ban néhány hónapot töltött. KissPál Szabolcs műve ennek az időszaknak a leképezése, pontosabban bemutatása a rabbi személyes tárgyain keresztül. A hely, ahol a zsidó és a keresztény eszme keveredik, mégis jól megfér egymás mellett.
(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)