Felhagy a turnézással és a lemezkiadással Sinéad O’Connor énekesnő – jelentette be a művész Twitteren. Közölte:
Idősnek és fáradtnak érzem magam.
A tervek szerint jövőre megjelenő, No Veteran Dies Alone című albuma lesz az utolsó.
Azt írta, hogy nem érzi magát szomorúnak. Gyönyörű negyvenéves útnak tartja a pályafutását.
Ideje továbblépni és új álmokat valóra váltani
– tette hozzá az énekesnő, aki tegnapelőtt jelentette be visszavonulását. Hogy minderről nem egyeztetett a stábjával, arról egy másnapi tweetje tanúskodik, amelyben bocsánatot kér a turnészervezőitől – írja a New Musical Express.
Sinéad O’Connor elmondta: döntése hátterében az áll, hogy amikor írta az idén megjelent, Rememberings című önéletrajzi könyvét, ráébredt, hogy ő a saját főnöke, és nem akar engedélyt kérni férfiaktól, hogy mikor jelentheti be a visszavonulását.
Rajongói kérdésre arról is beszámolt, hogy el fognak maradni azok a koncertek is, amelyeket eredetileg tavaly tartott volna, de a pandémia miatt egy évvel későbbre halasztották őket.
Az énekesnő 2019-ben fellépett Budapesten is, ahol az Akvárium Klubban adott koncertet.