Régi-új kiállítás nyílt június 4-én a Szépművészeti Múzeumban Leonardótól Miróig – 150 éve rajzok és grafikák bűvöletében címmel. A Grafikai Gyűjtemény százötven éves jubileuma alkalmából készült reprezentatív album, valamint a kiadványhoz kapcsolódó tárlat a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében őrzött rajzokat és grafikákat mutatja be.
Történt ugyanis, hogy másfél évszázaddal ezelőtt, 1871-ben magyar állami tulajdonba került az Esterházy-gyűjtemény, amely az eladás pillanatában – a festményektől eltekintve – 3535 rajzot és 51 301 metszetet számlált. Azóta eltelt százötven év, a múzeumi szakemberek és a lelkes adományozók jócskán kibővítették az eleve tetemes kollekciót, így a Szépművészeti és a Nemzeti Galéria gyűjteménye ma több tízezer rajzot és százezres nagyságrendű, sokszorosított grafikai anyagot számlál.
A tárlaton a gyűjtemény legérzékenyebb rajzait, legismertebb grafikáit állították ki. A közönség újra találkozhat a híres művészek, azaz Dürer, Leonardo, Raffaello, Rembrandt, Rubens, Goya, Barabás Miklós, Delacroix, Munkácsy Mihály, Van Gogh, Cézanne, Picasso, Schiele, Rippl-Rónai, Vajda Lajos vagy Miró egy-egy kivételes alkotásával, továbbá megismerkedhet néhány új szerzeménnyel, kevésbé ismert művel is (például a grafikusnak sem utolsó francia irodalmi óriás, Victor Hugo alkotásával).
A Grafikai Gyűjtemény matuzsálemei azok a középkori miniatúrák, amelyek még a papír Európában megtett hódító útja előtti időkből származó, pergamenre készült képek. A színes rajzocskák a kódexeket díszítették, a történelem hosszú és borongós évszázadait azonban csak kevés miniatúra vészelte át. A tárlat legrégebbi képe az 1414 körül készült miniatúra, Jákob álma „T” iniciáléban.
Az 1400-as években a kontinensen is elterjedt a papír, így megszámlálhatatlan rajz maradt fenn a rajztehetséggel megáldott itáliai – firenzei – ötvösöktől. Később a réz- és fametszetek is elterjedtek. A német–olasz területeken népszerű chiaroscuro technikával már gazdagabb tónusátmenetet értek el a művészek, mint az egy színnel nyomtatott metszeteknél.
A festészetben a tér érzékeltetésre használt technika. Lényegében a fény és az árnyék együttes hatása: a megfestett test, tárgy árnyékos oldala sötétebb, árnyékot vet, ezáltal térérzetet kelt.
A kiállítás időutazás a javából: annak ellenére, hogy a gyűjtemény csupán százötven éves, a tárlat elemei több száz éves alkotások. Raffaello és Leonardo neve szinte elválaszthatatlan egymástól, csakúgy, mint az egymás mellett helyet kapó képeik a múzeum falán. Leonardo tanulmánya és Raffaello a betlehemi gyermekgyilkosságot megjelenítő alkotása rögtön szemet szúr a nézőnek.
Delacroix ijedős paripája a vihar tengerében, a Victor Hugo utazása során született sötét vallomás, Van Gogh kopár fái és persze Picasso Szegényes terítéke, amely Cézanne tájképével egy vonalban kap helyet. Végül magyar és kortárs alkotók, Maurer Dóra és Miró művei borzolják a kedélyeket – már amennyire egy ébredés utáni lepedő fantáziaizgató lehet.
A grafikák hajlamosak „eltörpülni” a festmények mellett, és jóval olcsóbban megvásárolhatók az intézmények által. A változatos technikák, ábrázolásmódok, hihetetlenül precíz vonalak azonban mind rácáfolnak a grafika alábecsülésére, hiszen bebizonyítják, a rajz minden képzőművészeti irány alapja.
(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)