A Budapest Pride a legnagyobb magyar LMBTQ-fesztivál, amely évről évre egyre több érdeklődőt vonz. Felmerül azonban a kérdés: meddig lehet az árral szembe úszni? 

Majercsik Johanna: Pont akkor van létjogosultsága az LMBTQ civil szervezeteknek, amikor gond van. Nekünk is ilyenkor van több munkánk. Ha arról szólna a magyar közélet, hogy olyan törvényeket hoznak, ami elősegíti az LMBTQ-embereket, vagy folyamatosan a jogegyenlőség felé haladnánk (esetleg el is értük volna), akkor lehet, hogy ugyanúgy évente egyszer lenne egy Budapest Pride fesztivál, filmnézések, kiállítások, kerekasztal-beszélgetések, de nekünk sokkal kevesebb dolgunk lenne. Olyan kivételes alkalmakkor, mint például a csütörtöki törvényjavaslat, hirtelen kell összeülnie a csapatnak, és kiadni egy sajtóközleményt. Ez hatalmas erőfeszítés, hiszen önkéntesekkel dolgozunk. Nem állunk úgy anyagilag, hogy állandó alkalmazottjaink legyenek. Akik vannak, ők sem teljes munkaidőben, hanem iskola és munka mellett dolgoznak. Én heti 40 óra munka mellett csinálom a Pride-ot. Ilyenkor a sajtómegkeresések száma is megnő, de sokszor még mi sem tudunk véleményt mondani az ügyről, mint például most sem, legfeljebb jövő hét közepén. 

Mennyire érzékelhető a nem LMBTQ-emberek támogatása?

Csikós Ádám: A magyar társadalom szerteágazó, a cégeknél viszont fontos, hogy kiálljanak értünk – az utóbbi években egyre több, cégen belüli LMBTQ-csoporttal dolgozunk együtt, hogy támogassuk őket a munkahelyi érdekérvényesítésben. Ami a civileket illeti, rengeteg szervezettel dolgozunk együtt, még olyanokkal is, amelyek egyébként nem LMBTQ-témakörökkel, -emberekkel foglalkoznak. Állatvédők, keresztény csoportok, nagykövetségek. A többségi társadalom felől sokkal nagyobb a támogatottság, mint korábban. 

Majercsik Johanna: Két dolgot fűznék hozzá az elhangzottakhoz: személyes ismeretség és félelem. Kutatásokból tudjunk, hogy akinek van LMBTQ-ismerőse, -rokona, -munkatársa, az sokkal nyitottabb és támogatóbb, mint aki nem ismer ilyen embert. Sok emberben él egy kép az LMBTQ-emberekről és a Pride-ról, viszont az, hogy este el kell engedned az utcán a barátnőd kezét, már fel sem merül bennük mint lehetséges probléma. Nem is gondolnak bele, hogy milyen LMBTQ-embernek lenni egy kevésbé elfogadó társadalomban. A félelemről annyit, hogy nekem meggyőződésem, nagyon sok támogató nem mer megszólalni és kiállni vagy akár elmenni egy tüntetésre.

Ennyire fontos, hogy az ember ismerjen LMBTQ-embereket? Anélkül nem alakulhat ki szimpátia a többségi társadalomban?

Majercsik Johanna: Ez kicsit olyan, mint amikor nem ismersz egy ételt. Amíg nincs hozzá gusztusod, addig furcsa, de ha kipróbálod, akkor rájössz, hogy nem is olyan rossz. 

Csikós Ádám: Amíg nem ismersz egy embercsoportot, csak az a tudás él benned, amit másoktól hallottál, nincsen saját tapasztalatod. A kutatások ezt is kimutatják: összefüggés van a támogatottság és az ismeretség között. Akit ismerünk, azt könnyebben elfogadjuk. 

Kanyarodjunk vissza a cégekhez: egyre divatosabb, hogy világmárkák állnak a pride események mellé. A támogatás miben nyilvánul meg?

Majercsik Johanna: Ez rettentő összetett kérdés Magyarországon. Ha mi most Nyugaton ülnénk, például az Egyesült Államokban, akkor azt mondanám, hogy egy pride felvonuláson nincsen helyük cégeknek. A tény mögött, hogy kijön egy szivárványos póló, anyagiak állnak: az adott cég előzetesen felmérte, hogy nem fog veszíteni azzal, ha piacra dob egy ilyen terméket, sőt még piacot is szerezhet, tehát gazdasági érdekek fűződnek hozzá. Attól, hogy egy cég kijön egy pride kollekcióval, nem jelenti azt, hogy mi automatikusan részesedünk a bevételből. Jó lenne, ha ezekben a cégekben lenne annyi empátia, hogy felajánlanák a bevételük akár csak tíz százalékát. Ilyen azért elég ritkán fordul elő, és akkor is inkább a kisebb cégek támogatnak minket. Magyarországon azért nem lehetünk teljesen elutasítók a cégekkel szemben, mert minden egyes kiállás és támogatás számít. A magyar Pride olyan, mint egy nagy nyugati felvonulás és egy kis felvonulás metszete. Nagyon erős politikai üzenete van, de nincsenek kizárva a cégek sem. Idén például környezetvédelmi szabályozásunk is lesz, amivel kizárjuk azokat a cégeket, amelyek éves szén-dioxid-kibocsátása egy bizonyos szint felett van. Egyébként sok olyan világmárka van, amely az LMBTQ-barát narratívát már nem hozza el Magyarországra.

Csikós Ádám: A márkák támogatását gyakran belső szabályzat határozza meg. Van olyan cég, amely szivárványos termékeket gyárt, vagy szivárványos profilképet állít be a Facebookon, aztán letudja ennyivel. Sokszor mi is csak a felvonulás után tudjuk meg, hogy eljöttek az eseményre, de regisztrálni már nem regisztrálnak, nem indítanak járműveket.

A feminista, antirasszista, környezettudatos manifesztó alapján a Pride nem csak az LMBTQ-embereket célozza meg. Kinek lehet még szívügye a felvonulás?

Majercsik Johanna: A társadalom teljes körű jólétéhez elengedhetetlen, hogy mindenki összefogjon. Az, hogy valaki LMBTQ-ember, még nem jelenti azt, hogy minden kisebbség problémáira nyitott. Mi azt gondoljuk, hogy minden társadalmi probléma egy tőről fakad, így csak közös erővel oldható meg. Ha a civil szervezetek nem kommunikálnak egymással, és nem dolgoznak össze, soha nem érnek célba. 

2021-ben miért van szükség a Pride felvonulásra?

Csikós Ádám: Egy olyan világot képzelünk el, ahol teljes az LMBTQ-emberek társadalmi elfogadottsága, ahol senkit nem ér hátrányos megkülönböztetés szexuális irányultsága vagy nemi identitása miatt. A Pride fesztivál célja a közösségépítés. Az egész a mi közösségünkért van, nem véletlen, hogy idén is több mint 100 programunk lesz egy hónapon belül. A Pride nemcsak arról szól, hogy reagálunk arra, ami a közéletben történik, hanem a saját hagyományainkat is ápoljuk. Célunk, hogy mindenki megtapasztalhasson egy szeretetteljes és elfogadó közösséget, ahol önmagához hasonló emberekkel találkozhat.

Majercsik Johanna: Sok LMBTQ-embernek ez az egyetlen nap az életében, amikor szabadon megfoghatja a párja kezét anélkül, hogy a következményektől tartana.

Csikós Ádám: Ezenkívül sok (transznemű) embert csak ilyenkor szólítanak meg azon a néven, amellyel önazonos, amelyen szereti, ha megszólítják. A Pride résztvevői kiállnak a saját érdekeikért, felszólalnak az számukra fontos dolgokért.

Ehhez tényleg szükség van látványos felvonulásra?

Majercsik Johanna: A láthatóság szempontjából a Pride legfontosabb része maga a felvonulás. A közvélemény túlnyomó részének fogalma sincs arról, hogy létezik Pride fesztivál, legfeljebb a felvonulást ismerik. 

Csikós Ádám: A Pride egy tüntetés, tehát releváns. Minden tüntetés arról szól, hogy az adott emberek kiállnak azért, ami számukra fontos. 

Majercsik Johanna: A másik lehetőség, hogy az ember visszabújik a lakásába, a titkolózásba, a biztonságos zugba, és kivár. Így nem lehet a jogegyenlőség felé haladni. A történelemben számtalanszor szólaltak már fel az emberek, vegyük csak a női emancipációt. Ha a nők csak ültek volna a szobájukban, és hímeznek, akkor ma nem tanulhatnának, nem dolgozhatnának, nem szavazhatnának. Máig megkapják a nők, hogy menjenek vissza hímezni vagy a konyhába, amikor egy kicsit is hangosabbak, vagy több jogot szeretnének.

Csikós Ádám: Amíg a közvéleményben megkérdőjelezik a Pride értelmét, addig arról alig beszélnek, hogy miért fontos a kiállás, milyen megkülönböztetések vagy atrocitások érik az LMBTQ-embereket. A média szerepe hatalmas ebben a küzdelemben, nekünk nincsen több milliónk hirdetésekre. 

Ön mit gondol arról, hogy sokan a kirívó, túlszexualizált felvonulók miatt ugranak az eseményre? Az LMBTQ-emberek gyakran megkapják, hogy provokáció az egész, és a „saját fejükre hozzák a bajt”?

Majercsik Johanna: Nagyon sok LMBTQ-ember van, holott csak csekély hányaduk viselkedik feltűnően. Ennyi erővel én is lehetek feltűnő jelenség, sőt... Sokan csak a felvonulás alkalmával találkoznak LMBTQ-emberekkel és -fogalmakkal, és ezt is csak a médián keresztül látják. A sajtó számára fontos, hogy rákattintsanak egy bizonyos cikkre. Ezek a hírek sokkal könnyebben eladhatók egy rózsaszín, felnyírt hajú, neccharisnyás fazonnal, mint egy farmerben és fehér pólóban vonuló ember fotójával. Az LMBTQ-társadalomban is legalább annyi „unalmas” külsejű ember van, mint amennyi kirívó megjelenésű heteroszexuális ember egy zenei fesztiválon. Ha egymás mellé raknánk egy Pride, illetve egy zenei esemény alkalmával készített képet, nem is lehetne különbséget tenni. Egy közösség jogait nem lehet megkérdőjelezni az ízlés alapján.  

Ki finanszírozza a Budapest Pride-ot?

Majercsik Johanna: A teljes bevételünk körülbelül 5 százalékát cégek adják – ez igen csekély hányad. 60-65 százalék mikrodonoroktól, magánadományokból származik (elsősorban a felvonulás alkalmával kapott adományokból), illetve év közben is van két adománygyűjtő kampányunk, továbbá vannak rendszeres támogatóink is. A maradék 30 százalék pályázatokból jön össze. A magánadományok száma annak ellenére is igen magas, hogy a magyar társadalomra nem igazán jellemző, hogy civil szervezeteknek adakozzon. 

Csikós Ádám: A honlapunkon minden évben közzétesszük a közhasznúságú jelentéseinket, diagramokat, a fesztivál költségvetését. A felvonulás körülbelül hat-hét millió forintba kerül, ami nem tűnik soknak, de egy tüntetéshez képest, ami arról szól, hogy az emberek kiállnak az igazukért, ahhoz képest sok. 

Ebben az összegben benne van a főváros bizonyos részeinek lezárása?

Csikós Ádám: Mivel a felvonulás gyülekezésnek számít, így nem kerül pénzbe. Hivatalosan nincs lezárva a város, és itt jön be egy fontos szempont a képbe. 2017-ben azért szerettünk volna kitörni a kordonok mögül, hogy az egész város csatlakozhasson az eseményhez. Nem akartunk elszigetelve lenni a társadalomtól, amelynek a részei vagyunk. 2018 óta szabad a felvonulás, nincsenek kordonok, emiatt az útlezárások is csak időszakosak, addig tartanak, amíg a menet áthalad egy-egy szakaszon.

Tavaly a járvány miatt elmaradt a felvonulás, idén július 24-én vonulhatnak az emberek. Biztos, hogy vonulhatnak?

Csikós Ádám: Biztosat csak július 24-én tudunk mondani. 

(Borítókép: Csikós Ádám és Majercsik Johanna. Fotó: Karip Tímea / Index)